hello tavasz

5 hasznos tipp a kamrád rendszerezésére Cserta Szandra otthonszervezési tanácsadótól!

Sosem találsz semmit a kamrádban? Már sokszor nekifutottál a rendszerezésnek, de sosem tudtad hosszú távon fenntartani? A Kívül Belül Boldogság szakértőjének segítségével könnyedén kialakíthatod a számodra ideális, esztétikus és hosszútávon fenntartható rendszert, mely nemcsak téged, de az egész háztartásodat elégedetté teszi majd.

Otthonszervezés – így rendszerezd az otthonod!

 Az otthonszervezés egy önismereti játék. Lehet, hogy a felszínen csak tárgyak szelektálásról és jobbra-balra pakolásáról szól, de ha hosszan fenntartható rendet szeretnénk, akkor önmagunk megismerésével kell, hogy kezdjük, és csak úgy tudunk hatékonyak lenni benne, ha mindig igazat mondunk magunknak. Igazat, hogy már nem lesz jó ránk az az 5 számmal kisebb ruha, mert nem vagyunk hajlandóak olyan lépéseket megtenni, amivel elérnénk a célunkat. Vagy akár abban is, hogy elengedjünk olyan régi hobbikat, amik már a jelenlegi élethelyzetünkbe nem illenek bele. Az otthonszervezés azonban nem csak az elengedésről szól. Azzal, hogy megválunk olyan tárgyaktól, amik számunkra már nem fontosak és nem adnak hozzáadott értéket, lehetőséget adunk azoknak az új és izgalmas dolgoknak az életünkben, amikre viszont több időt szeretnénk szánni, és boldogsággal töltenek el.

Hogyan szelektáljunk? Példa egy női gardróbból kiindulva

A női gardróbok feneketlenségében folyamatosan halmozódnak az újabb szerzemények, miközben a kupac legalján ott lapulnak a már több éve nem használt ruháink, amiktől óckodunk megválni. Nos itt az ideje, hogy végre rendszerezzük a szekrényünket, helyet szorítva ezzel a beáramló tavaszi kedvenceknek! Hiszen minden újdonságnak meg kell adnunk a megfelelő helyet és tiszteletet. Gyűjtsük egy helyre az összes ruhánkat és kezdjünk válogatni! De mi alapján? Két út áll előttünk – vizsgálhatjuk racionálisan, hogy mik azok a darabok, amiket aktívan viselünk és praktikusak számunkra. Szabályként be lehet hozni, hogy “hordtuk-e az elmúlt 3/6 hónapban – vagy szeretnénk-e hordani a következő 3/6 hónapban?”. Míg a másik lehetőség, hogy az alapján szelektáljuk a ruháinkat, hogy örömöt okoznak-e nekünk, avagy sem. Ne tartsunk meg olyan ruhaneműket, amikben nem érezzük jól magunkat, régóta nem viseljük őket és nem hoznak boldogságot a mindennapjainkba. Egyszerűen engedjük el ezeket, és toljuk át őket a küszöbön, helyet biztosítva a legújabbaknak, amik boldogsággal töltenek el, kényelmesek, magabiztosabbnak érezzük benne magunkat – vagy akár hozzáadott értéket képviselnek az életünkben és általuk könnyebben elérjük a céljainkat.

Célok kiépítése és háztartás hatékonyságának növelése

A rend és rendszer kialakításához a szelektáláson túl meg kell határozni, hogy mi is számunkra a rend, és azt hogyan és mennyi energiával – nem utolsósorban mikor – szeretnénk fenntartani. Egy hatékony rendszer kiépítésével, amit nemcsak a gardróbunkra, hanem az egész háztartásunkra alkalmazunk, átláthatóvá válik az otthonunk. Legyen szó a konyhánk, a ruhásszekrényünk professzionális rendszerezéséről a cél ugyanaz: minden tárgynak legyen meg a saját otthona, amit az egész háztartás tiszteletben tart. Egy tárgy mindig legyen a helyén, vagy éppen használatban. Egy univerzális cél lehet az is, hogy az otthonunk legyen értünk és nem pedig fordítva. Egy hatékony háztartási körfolyamatot kell kiépítenünk, amelyben az éppen használt ruhák, tárgyak, eszközök minél hamarabb visszakerülnek az eredeti helyükre. Ehhez azonban elengedhetetlen kiépíteni a tudatos fogyasztási és háztartási szokásainkat, ugyanis ezek köré kell építkeznünk.

Tegyünk fel kérdéseket!

Kérdésekkel egyszerűbb lesz meghatározni, hogy mire van szükségünk, hogy hatékony háztartást tudjunk kiépíteni. Az előszobában a kabátjainkat fogason, vagy szekrényben szeretjük tárolni (olyan válasz nincs, hogy a széktámlán…)? A letisztult, minimalista terek hoznak számunkra megnyugvást? Esetleg szeretjük a dolgainkat magunk körül látni és inkább vizuális típusok vagyunk? A gardróbszekrényben díszelgő ruháinkat összehajtogatva vagy vállfán felakasztva tudjuk egyszerűbben átlátni, hogy pontosan melyik darab éppen hol van? Változatosan és minél színesebb ruhákat veszünk fel, vagy inkább egy kapszulagardróbhoz hasonlít a ruhatárunk: megvannak az alapszínek és azokhoz ragaszkodunk? Ilyen, és hasonló kérdéseket mind meg kell válaszoljuk ahhoz, hogy rálépjünk a rendszerezés ösvényére, és megkezdjük az első lépéseket egy hatékony háztartás felé. Hiszen számos rendszerezési stílus létezik, csak be kell tudni magunkat azonosítani, hogy melyik rendszert lesz a legkönnyebb számunkra fenntartani.

Kötelezzük el magunkat és jelöljünk ki egy napot a változáshoz!

Nem elegendő csak elmélkedni az otthonszervezésről. Tenni is kell érte, hogy az elképzelésünk megvalósuljon. El kell köteleznünk magunkat a változás mellett, és tűzön vízen végig kell vinni azt, hogy egy hosszútávon fenntartható rendszer létrejöhessen. Tűzzünk ki egy napot és véssük be a naptárunkba! Addig megvalósulni úgy sem fog az egész, amíg nincs egy konkrét időpont, amihez tartani kell magunkat. Ha megvan a Nagy Nap, akkor készüljünk fel rá! Az otthonnal kapcsolatos “feladatokat” sokszor nem tudatosan tervezzük meg, hanem kicsit passzívan. Ha be is van írva a naptárba, könnyebben áthúzzuk, hiszen a háztartás megvár, nem? Ha már rávettük magunkat, hogy megtervezzük, beírjuk a naptárba azt a pár órát, amit a gardrób szelektálással és rendszerezéssel fogunk tölteni, akkor úgy védjük is meg. Ha elhatároztuk, csináljuk is meg!

Tervezzünk és számoljunk az idővel!

Mérjük fel az otthonunkat, nézzük át az összes helyiséget, osszuk területekre, vagy kategóriákba a munkát. Minden folyamatnál határozzunk meg egy időkorlátatot, ami alatt végezni kell az adott feladattal. Ezt az időkorlátot védenünk kell testünkkel, lelkünkkel, hogy nehogy kicsússzunk belőle. Próbáljunk reálisan számolni, mert simán alá- vagy túlbecsülhetjük. Majd a kijelölt napon apró lépésekkel valósítsuk meg a célt, egy hatékony háztartást, aminek tökéletes rendszerét hosszútávon fenntartjuk, mert elköteleztük magunkat az új felállás mellett.

 Nincs más dolgunk, mint venni egy mély levegőt, és belekezdeni egy számunkra hatékony rendszer kiépítésébe! Higgyük el, hogy képesek vagyunk megteremteni egy olyan otthont, amire mindig is vágytunk!  Annyi a dolgunk, hogy elhivatottak legyünk és higgyünk abban, hogy a változás minket szolgál! Csak így lesz igazán helye az új és klassz dolgoknak az életünkben 😉

A cikket Cserta Szandra a Kívül Belül Boldogság alapítója, otthonszervezési tanácsadó írta.

Cserta Szandráról

Cserta Szandra otthonszervezési tanácsadó, a Kívül Belül Boldogság alapítója már több, mint 4 éve professzionális rendszerezéssel foglalkozik. Segít ügyfeleinek kialakítani a rendezett kamrát, előszobát, vagy akár gyerekszobát.

Az otthonszervezés célja, hogy csak olyan tárgyakkal vegyük körül magunkat otthonunkban, melyek örömöt okoznak, funkcionálisak, vagy hozzáadott értéket képviselnek számunkra a céljaink elérésében. Ehhez pedig folyamatosan aktualizálni és rendszerbe kell foglalni a tárgyainkat otthonunkban, hogy minden tárgynak legyen helye. Egy tárgy pedig vagy a helyén van, vagy pedig épp használatban. Így a mindennapi rendrakás és takarítás is gyorsabb lesz, a nap végén pedig több időnk marad olyan dolgokra, melyek igazán fontosak. Ha további rendszerezési tippekre vágysz, akkor a Kívül Belül Boldogság oldalon megtalálod!