Rólunk

Mivel várunk a Corvin Plazában?

2010. október 27-én megnyílt bevásárlóközpontunk Budapest VIII. kerületének szívében található. A város a városban elnevezéssel is illetett fejlesztés a szórakozási és vásárlási lehetőségeket a lehető legmagasabb színvonalon nyújtja az idelátogatóknak.

A múlt és a jelen legszebb összeolvadását hozta létre az építtető a régi bérházak felújításával, és a modern, formatervezett új épültetek egybeépítésével, ezáltal Budapest egyik legszebb területét sikerült kialakítani. A Corvin Plaza Magyarországon először egy üvegtetővel fedett sétálóutcaként is funkcionál, mely kellemesen olvad a Corvin Negyed 22 hektáron elterülő többi fejlesztésébe. A fenntartható fejlődés környezetvédelmi igényeinek megfelelően a zöld rész kialakítására is kellő figyelmet szenteltünk. A zöld tető megléte egy üde színfoltot biztosít a belváros ház- és betonrengetegében.

Szolgáltatások

Látogatóink kényelme érdekében nemcsak a bevásárlóközpontok megszokott szolgáltatásaival, hanem sok apró figyelmességgel is várjuk Önt, hogy nálunk tényleg élmény legyen az időtöltés.

Baba-mama szoba: Az itt elhelyezett pelenkázó, mikrohullámú sütő és egy kényelmes fotel a teljes kényelmet szolgálja a kisgyermekkel érkezők számára, hogy nyugodt, barátságos környezetben tudja bárki tisztába tenni vagy megetetni gyermekét.

Kerekesszék: Főként idősebb látogatóinkra gondolva ingyenesen biztosítunk kerekesszékeket a kényelmesebb közlekedés érdekében, de minden rászoruló számára igénybe vehető.

Ingyenes Wi-fi: Ingyenes internetezési lehetőség akár mobiltelefonnal vagy laptoppal a Corvin egész területén.

Talált tárgyak: Elvesztett és/vagy talált tárgyak esetén, kérjük forduljanak a Biztonsági Szolgálathoz, vagy jelezzék az Üzemeltetési iroda felé, a 06 30 466 0563 -as telefonszámon.

Konnektor csatlakozás: A pihenőszigeteken és az ételudvar meghatározott részein minden ülőhely konnektorral ellátott a kényelmesebb laptop használat megkönnyítésére.

Telefon akkumulátor feltöltés: A legnépszerűbb telefonokhoz biztosítunk akkumulátortöltőt a -1. szinten és a 2. szinten az ételudvaron mobiltöltő automaták kerültek kihelyezésre.

Pihenőhely: Kényelmes pihenősarkokkal várjuk a napi jövés-menésben, ügyintézésben elfáradt látogatóinkat. Üljön le és lazítson akár csak öt percet pihenő szigeteink egyikén.

Elsősegély: Bevásárlóközpontunkban elsősegély szolgálat működik. Szükség esetén kérjük, forduljon bármelyik biztonsági őrhöz.

Parkolás: A Corvin Plaza parkolást biztosít minden vendége számára 2 szinten, több, mint 800 férőhellyel. A parkolás díja az első 2 óra esetében 400 Ft, utána minden megkezdett óra 400 Ft. A mélygarázs két útvonalon megközelíthető, a Futó utca és a Vajdahunyad utca felől, melyből közvetlenül mozgólépcsővel vagy akár lifttel juthatnak fel a vásárlótérbe.

Állatbarát plaza: A Corvin Plaza nyitás óta állatbarát bevásárlóközpont, szívesen fogadjuk a kedvenceket is! Bízunk a felelős állattartókban, ezért a plazát, pórázon látogathatják a kisállatok is, de felhívjuk a kedves látogatóink figyelmét, hogy az egyes üzletek szabályozásai ettől eltérhetnek, valamint ételudvarunkba higiéniai előírások miatt kis állatok nem tartózkodhatnak.

Nyitvatartás

ÜZLETEK
Hétfő – Szombat 10:00 – 21:00
Vasárnap 10:00 – 19:00

ÉTELUDVAR
Hétfő – Szombat 10:00 – 22:00
Vasárnap 10:00 – 19:00

SZUPERMARKET
Hétfő – Péntek 7:00 – 22:00
Szombat 7:00 – 20:00
Vasárnap 8:00 – 20:00

* Egyes üzletek, és éttermek ettől eltérő nyitva tartással üzemelnek.

Kapcsolat

ELÉRHETŐSÉG

  • Üzemeltetési iroda: 06 30 456 0563
    • Ügyfélfogadási idő:
      • H-SZ-P 10:00-12:00
      • K-CS: 13:00-16:00
  • info@corvinplaza.hu
  • 1083 Budapest, Futó utca 37-45.
Házirend

1 Bevezetés

A jelen Házirendet a

Mall Management Beta Kft (Székhely: 1148 Budapest, Kerepesi út 52., Cégjegyzékszám: 01-09-734962, Adószám: 13433802242 ) (a továbbiakban „Corvin Plaza” ) (a továbbiakban egyenként „Tulajdonos”)

bocsátotta ki. A Házirend hivatalos dokumentum, amely a Bevásárló Központ működésére és irányítására vonatkozó információkat és irányelveket fekteti le.

A Tulajdonos felelős azért, hogy a Bérlők és alkalmazottaik, alvállalkozóik, valamint az Üzemeltető Cégek valamennyi dolgozója, és munkatársa alaposan megismerje e kézikönyv tartalmát.

A dokumentum módosítása időről-időre szükségessé válhat, ilyen esetben az átdolgozott változatot a Tulajdonos valamennyi Bérlőnek és szerződött partnernek kiküldi.

Az Üzemeltető

A Corvin Pláza üzemeltetési feladatait a Mall Management Beta Kft látja el.

Mall Management Beta Kft.
A központ címe: 1148 Budapest, Kerepesi út 52.

Bevásárlóközpont címe: 1082 Budapest, Futó u. 37-45. 1. emelet
Az Igazgatóság telefonszáma: +36 30 456 0563

Ügyfélfogadási idő:
Kedd-csütörtök: 13:00-16:00 óráig
Hétfő-szerda-péntek: 10:00-12:00 óráig

Plaza információs pult:
Elsősegély szoba(diszpécser szolgálaton keresztül): +36 20 628 4006
Diszpécser szolgálat: +36 20 628 4006
Parkoló diszpécser: +36 20 517 6825
Garázs

2 A HÁZIREND CÉLJA

2.1 A Házirend rögzíti

Azokat a szabályokat és működési elveket, amelyeknek betartása hozzájárul a Corvin Pláza magas színvonalú üzemeléséhez, jó üzleti hírének kialakításához és ennek megtartásához, illetve biztosítja a bérlők és látogatóik zavartalan tevékenységét.

2.2 A Házirend szétosztása

A Bérlők kötelessége, hogy a Házirend vonatkozó szabályait Bérlőikkel, dolgozóikkal és beszállítóikkal is megismertessék és betartassák.

2.3 A Házirendben lévő szabályzatok

A Házirendben lévő szabályzatokat – a Corvin Pláza működtetésekor felmerülő gyakorlati tapasztalatok és igények alapján, valamint a jogszabályok, hatósági előírások változása következtében – a Tulajdonos jogosult módosítani, vagy kiegészíteni, illetve azt megváltoztató szabályzatokat kiadni.

2.4 A Házirend változtatása

A változtatásról az Üzemeltetők késedelem nélkül, írásban értesítik a Házirend hatálya alá tartozó személyeket, akik kötelesek betartani a mindenkor érvényes szabályzatot.

2.5 A Házirend érvényessége

Ha a jelen Házirend valamely rendelkezése érvénytelen vagy azzá válik, az nem érinti az egész Házirend érvényességét. Ilyen esetben az Tulajdonos az érvénytelen rendelkezést olyan rendelkezéssel helyettesíti, amely a lehető legjobban megközelíti az érvénytelenné vált rendelkezéssel elérni kívánt gazdasági vagy egyéb célt.

3 A HÁZIREND IDŐBELI HATÁLYA

A Házirendet a Tulajdonos határozatlan időre alkotja meg. Jelen Házirend az épületbe való beköltözéskor, illetve a Házirend átvételétől lép érvénybe és érvényes az épület bármely részét igénybe vevő ügyfélre.

A Házirendet meghatározott szabályok alapján lehet módosítani. A Tulajdonos jogosult a Házirend módosításában a 2. 3. pontnak megfelelően eljárni.

4 A HÁZIREND TERÜLETI HATÁLYA

4.1 A Házirend területi kiterjedése:

A Házirend területileg kiterjed a Corvin Pláza valamennyi közös és saját területére, az üzlethelyiségek területére, a kitelepülésekre, a pontértékesítésekre és bármilyen más rendeltetésű helyiségre (pl. raktár, rakodórámpa, előterek, liftek, szociális blokkok, hulladékgyűjtők, közlekedők, stb.), a mélygarázsra, a parkolókra és az utak, valamint a tetőkertek területére.

4.2 Üzletterek:

Ahol a Házirend az „üzlet” kifejezést használja, ott a kereskedelmi elárusító, szolgáltató, szórakoztató, vendéglátó üzlethelyiségeket és területüket, a közös területeken működő értékesítési egységeket/pavilonokat és kitelepüléseket kell érteni, kivéve ahol a Házirend külön megkülönböztetést tesz a kereskedelmi elárusító, szolgáltató üzletek, illetve a vendéglátó, szórakoztató üzletek között. Az üzletterek fogalmába az adott üzlethelyiség kitelepülését, pontértékesítését és minden olyan területet is beleértünk, amely az üzlet tevékenységéhez szervesen kapcsolódik.

4.3 Kereskedelmi területek, Food Court:

„Kereskedelmi terület” alatt a Corvin Pláza épületének a Food Court-on (éttermi részen) kívüli azon területeit kell érteni, amely többségében kereskedelmi elárusító, szolgáltató üzleteket foglal magába.

A „Food Court” megjelölés a Corvin Pláza épületének azon részét jelenti, amely többségében vendéglátó és szórakoztató helyeket foglal magába, s emiatt jellege eltér a Corvin Pláza más területeitől

4.4 Belső és külső nyilvános közös területek:

A fentiekben nem meghatározott nyilvános belső területek alatt értjük az előcsarnokokat (előtereket), amelyek alkalmasak közös rendezvények lebonyolítására, az épületen végighúzódó árkádokat, a vásárlói mellékhelyiségeket és minden olyan területet (pl. mozgólépcsők, felvonók, lépcsők, stb.), amelyek közvetlenül kapcsolatban vannak a látogatókkal. Külső nyilvános közös területek alatt Corvin Plázaot körülvevő területeket, illetve kapcsolódó részeit kell érteni.

4.5 Személyzeti részek, raktárak, műszaki helyiségek:

A személyzeti részek közé tartoznak a személyzeti öltözők, mellékhelyiségek, szolgálati irodák, hátsó feltöltő-közlekedő (más néven szerviz-) folyosók, raktárak és minden más, a nyilvánosságtól elzárt vagy részben elzárt terület (pl. menekülő folyosók). Műszaki helyiségek alatt minden olyan nyilvánosságtól és személyzettől elzárt területet kell érteni, ahová csak műszaki szakszemélyzet léphet be. Ezekbe a helyiségekbe látogatónak belépni még kíséret mellett is tilos.

4.6 Mélygarázs és parkolóház területe:

A Corvin Pláza szerves részét képezi a mélygarázs ( P2, P3) területe, melyek rendjét a Parkolási Szabályzat rögzíti.

5 BÉRLŐI ÉS KÖZÖS TERÜLETEK

5.1.1 Bérlői területek

Bérlői területek alatt azokat a bérelhető helyiségeket értjük, amelyeket az Épület Bérlői bérbe vesznek, és amelyek ezáltal az ő kizárólagos használatukba kerülnek, azaz a bérleti szerződés szerint a rendelkezésükre bocsátott területek (üzletek, raktárak, parkolók).

5.1.2 Bérlői területeken található berendezések és felszerelések

• Azon felszerelések és berendezések, amelyek kezelése és karbantartása a Bérlő felelőssége és költsége, a bérleti szerződés szabályozza részletesen.

• Azon felszerelések és berendezések, amelyek ellenőrzése, a Tulajdonos felelőssége, de a kezelése és karbantartása a Bérlő költsége, a bérleti szerződés szabályozza részletesen.

• Azon felszerelések és berendezések, amelyek kezelése és karbantartása a Tulajdonos felelőssége és költsége.

5.1.3 Bérlői területen belüli raktározás

Minden gyúlékony vagy romlandó anyag raktározása a Magyar Köztársaságban érvényes egészségügyi, biztonsági és tűzvédelmi szabályoknak megfelelően, a bérbeadó értesítésével és beleegyezésével, megfelelő biztosítás megkötése után lehetséges. A Tulajdonos jogosult a Bérlőket ellenőrizni.

Az épületbe tilos bevinni és tárolni veszélyes, egészségtelen vagy rossz szagú anyagokat, vagyis szigorúan tilos mindennemű szénhidrogén és minden fajta illó vagy gyúlékony anyag tárolása. Kivételt képeznek az irodák másológépeinek működéséhez szükséges anyagok. Az e termékek használatára és tárolására vonatkozó együttes előírásokat figyelembe kell venni.

5.1.4 Figyelembe veendő technikai normák:

A bérlői területek födémjének terhelhetősége: 500 kg/m2

A szerződés szerinti négyzetméterenkénti terhelése az aljzatoknak és burkolatoknak 170 kg, a könnyű falszerkezeteknek 70 kg, a hasznos teher 500 kg.

A helyiségek mennyezetét alkotó felső szintek esetében a megengedett teher 50 kg/m2 minden függő teher esetében (mind a Bérlő, mind a Bérbeadó beépítésére vonatkozóan), mint például álmennyezet, vezetékek, csőhálózat, kábelcsatornák, világítótestek, stb.

5.2 Közös helyiségek és berendezések

5.2. 1 Bérlők által nem használható közös helyiségek

Ezek azok a helyiségek, amelyek használata összefüggésben van az Épület üzemeltetésével, és amelyeket kizárólag az Épület kezelésével megbízott cégek, vagy az általa kijelölt alvállalkozó cégek használhatnak, a Tulajdonos jóváhagyásával.

Technikai helyiségek (a felsorolás csak a főbb helyiségeket tartalmazza)

szerelőaknák

elektromos elosztó helyiségek,

sprinkler gépházak és a hozzájuk tartozó helyiségek,

a légtechnikai gépházak,

tetők és a tetőkertek,

az Épületben található minden közös mérőhelyiség, azaz a vízórák, gázórák és az általános energiamérők.

Lift aknák

Ezekbe a helyiségekbe látogatónak belépni külön engedéllyel és kísérővel lehet

5.2.2 Közös helyiségek és berendezések a Bérlők közös használatára

Ezek a közös helyiségek és berendezések a következőket foglalják magukba:

menekülő lépcsők, útvonalak a Tűzvédelmi leírásban, Menekülési tervben rögzítettek szerint.

5.3 A mélygarázs

A mélygarázs területe az alábbiak szerint oszlik meg: az iroda tulajdona a P4-es szint, a kereskedelem tulajdona a P3, és P2-es szintek, melynek rendjét a Parkolási Szabályzat rögzíti.

A parkolókártyával rendelkező Bérlő kötelessége, hogy az épület üzemeltetőjének átadja a kártyához tartozó gépkocsi rendszámát és a parkolókártya tulajdonosának telefonszámát tartalmazó listát.

A parkolókártya használati jogosultságát csak a Tulajdonos érvényesítheti. A kártya elvesztése esetén az új kártya költségének megtérítése a Bérlőt terheli. Bérlő kötelessége bejelenteni a kártya elvesztését, melyet követően a Tulajdonos a rendszerből letilt.

5.3.1 Parkolóba való bejutás

A kocsibejárók a Futó és a Vajdahunyad utcai oldalon találhatók. A parkolók a; P2; P3; P4 szinteken állnak rendelkezésre. P4-es szinten csak az irodai dolgozók parkolhatnak. A P2 és P3 szinten a Pláza vásárlói parkolhatnak. Gázüzemű járművekkel behajtani tilos!

A szintek sorompóval vannak lezárva. Probléma esetén A P2, és P3-as szinteken a nappal: a P2-es, éjjel: kereskedelmi diszpécser (földszint) iroda hívható.

A garázsba történő behajtás bérlettel vagy jegy húzásával lehetséges. Az irodabérlők számára kizárólagosan fenntartott és a Pláza forgalmától elzárt rész a P4 szinten található.

A parkolószintekről a bérlet vagy az érvényesített parkolójegy használatával lehet kijutni.

Az összeköttetést a garázsszintek és a földszint között liftek és lépcsők biztosítják. Garázsból nyíló lépcsőházak egyben menekülési útvonalak is.

5.3.2 Közlekedés a garázsban

Parkolni és gépjárművel közlekedni csak a kijelölt helyeken lehet.

A garázs területén a KRESZ szabályai érvényesek, a megengedett sebesség 5 km/h. A haladás irányát és a jelzéseket szigorúan figyelembe kell venni.

A garázsba 2.1 m-nél magasabb autó behajtása tilos. A Vajdahunyad u-ról lehajtva, jobbra fordulva, a feltöltő udvar magasság 2,30 m, mely táblával is jelzett és 2 tonnánál, tengelyterhelés? nehezebb gépkocsi behajtása tilos.

A garázs területén a tompított fényszóró használata kötelező!

Motoros közlekedés garázsban:

A Kereskedelmi parkolóban motorral behajtani tilos.

A parkoló 0.00-24.00 nyitva tartással működik.

5.3.3 Autók várakozása

Tilos parkolni különösen a felhajtókon és a közlekedőkön. Tilos a garázs bejáratát eltorlaszolni.

A Tulajdonos, valamint a kezeléssel megbízott cég nem felelős a gépkocsikat ért károkért, a gépkocsikban hagyott értékekért, az esetleges testi sérülésekért, melyek a garázsban vagy annak környékén történnek (balesetek, agresszió, sérülések).

6 A HÁZIREND SZEMÉLYI HATÁLYA

6.1 A Házirend hatálya

A Házirend betartása kötelező a Corvin Pláza valamennyi Bérlőjére, használójára, az Üzemeltető dolgozóira, a Használók és a Corvin Pláza szerződéses partnereire, a Bérlőtársakra, azok megbízottaira, a Corvin Pláza által foglalkoztatott munkavállalókra, vállalkozókra, azok megbízottaira, a nevükben és érdekükben a Corvin Pláza nevében eljáró más személyekre.

6.2 Üzemeltető

Ahol a Házirend az „Üzemeltető” kifejezést használja, az alatt a tulajdonos által a Létesítmény üzemeltetésével megbízott jogi személyeket kell érteni.

6.3 Dolgozók

A Házirendben „dolgozó” kifejezés alatt a Tulajdonos, a Bérlők, a használók és az Üzemeltető által a Pláza teljes területén fő- vagy mellékállásban foglalkoztatott munkavállalókat, vállalkozókat, megbízottakat, valamint a nevükben és érdekükben a Corvin Pláza nevében eljáró személyeket kell érteni.

6.4 Használók

A Házirendben a „használó” kifejezés alatt a Corvin Plázaban lévő üzletterekben tevékenységet végzők, azokat ténylegesen használók értendők. Ha egy üzlet használatára több személy jogosult, a használó kifejezés alatt az adott üzlet valamennyi használóját kell érteni. Ha a Házirend a használó részére jogosultságot állapít meg, az ilyen jog csak azon használókat illeti meg, akik érvényes jogcím alapján, jogszerűen birtokolják az általuk használt üzletet (működési engedély).

6.5 Használók érdekében eljárók

A Házirendben „használók érdekében eljárók” alatt a Corvin Pláza használói által foglalkoztatott vállalkozókat, megbízottakat, valamint a nevükben és érdekükben eljáró személyeket kell érteni.

7 A BEJÁRATOK ÉS FUNKCIÓIK

7.1 A külső bejáratok nyitvatartási rendje

A Corvin Pláza épületén az alábbi bejáratok vannak, melyek funkcióik alapján, valamint a bejárat nyitására, zárására való jogosultság és kötelezettség szerint csoportosíthatók:

7.1.1 A Pláza bejáratai

Az Épület nappali működése

Főbejáratok (Futó utca és Kisfaludy utca felől): 24 órában nyitva, az üzletek nyitvatartási idején túl (22.00 – 6.30 között) csak a földszinten való áthaladás megengedett.

A Vajdahunyad utca felőli bejáratok nyitvatartási ideje:6.30-22.00 óráig.

Az Épület éjszakai működése: 22:00 – 6.30 között

A bérlők részére

Az Épületbe való bejutás a garázson és főbejáraton keresztül lehetséges 0-24 óráig.

Vendégek részére

A tájékozódás az Info Pultnál és kihelyezett információs felületeken lehetséges.

7.1.2 Üzletek saját vásárlói bejáratai

Üzletek saját vásárlói bejáratai, melyeket kizárólagosan egy használó jogosult és köteles kinyitni, illetőleg bezárni. Ezen bejáratoknak a Házirend szerinti nyitása, zárása és használata kizárólagosan a helyiség bérlőjének vagy használójának a felelőssége, joga és kötelessége.

7.2 Személyzeti bejáratok:

7.2.1 Üzletek saját személyzeti bejáratai: kizárólagosan egy használó jogosult kinyitni, illetőleg köteles bezárni. A használó jogosult önállóan eldönteni a személyzeti bejárat nyitvatartásának időtartamát azzal, hogy a Corvin Pláza adott részének zárásától reggeli nyitásáig terjedő időszakban a használó köteles biztosítani az üzletéből a Corvin Pláza többi része felé vezető kapuk zárva tartását.

Amennyiben az üzletet nem biztosítja őrző-védő szolgálat, a nyitás időpontja legkorábban a Ház hivatalos nyitásakor történhet, míg a zárásnak a használó üzlete zárását követő egy órán belül meg kell történnie. A használó felel a bizonyíthatóan e kötelezettség megszegéséből eredő károkért.

7.2.2 Közös használatú személyzeti bejáratok: az Üzemeltető jogosult és köteles nyitni és zárni.

7. 3 Áruszállításra alkalmas kapuk, rámpák Pláza számára

7.3.1 Általános árufeltöltésre vonatkozó szabályzat:

Alapvető funkciójuk, hogy a Ház többirányú megközelíthetőségét, ellátását szolgálják, és ahol lehet, lehetővé tegyék, hogy az áruszállítás a közös területek érintése nélkül is kivitelezhető legyen. Kiemelendő, hogy ezek a kapuk és rámpák nem parkolási célra szolgálnak, ezeken a helyeken megállni csak és kizárólag az áruszállítás idejére lehet. A szabálytalanul és a megengedett időn túl ott parkoló gépjárműveket az üzemeltető jogosult a Bérlő költségén elszállíttatni. A Futó utca felől megközelíthető rakodóudvarról történő árufeltöltés, anyag be- és kiszállítás reggel 06.00 és 22.00 között lehetséges. Az ettől eltérő eseteket az Üzemeltetéssel előre írásban engedélyeztetni kell. Átépítés, bútorszállítás esetén üzemeltető előzetes bérlői bejelentésre a lifteket a Bérlő költségén kibéleli az állagmegóvás érdekében. Igényét Bérlő öt munkanappal előre jelezi az Üzemeltetésnek.

Az áruszállítónak ügyelnie kell arra, hogy a mozgatott áru súlya, vagy az árumozgatásra alkalmazott kerekes vagy egyéb eszköz a burkolatokban, egyéb berendezésekben kárt ne okozzon. A közös területeken vagy más használó tulajdonában okozott károkért az áruszállító teljes körű kárfelelősséggel tartozik. A használt áruszállítási eszközök biztonságtechnikai előírásainak betartásáért (pl. terhelhetőség) szintén az áruszállítást végző felel.

Az árumozgatást – különösen a nagytömegű, nagy értékű árukiszállítást – a biztonsági szolgálat jogosult ellenőrizni, indokolt esetben a szállítást megakadályozhatja. Indokolt eset lehet: tartozással bíró használó fedezetelvonásának megakadályozása, vagy lopások megelőzése.

7.3.2 Kizárólagosan egy használó által igénybe vett árufeltöltő bejáratok

A használó önálló őrző-védő szolgálatával biztosított üzlet esetében a használó jogosult önállóan eldönteni az árufeltöltő kapuk nyitva tartásának időtartamát azzal, hogy a Corvin Pláza adott részének zárásától reggel 6 óráig terjedő időszakban a használó őrző-védő szolgálata köteles biztosítani az üzletből a Pláza többi része felé vezető kapuk zárva tartását. Ha az érintett üzletek bármelyike él ezzel a lehetőséggel ezt írásban be kell jelentenie az üzemeltetőnek. Amennyiben az üzletet nem biztosítja a használó őrző-védő szolgálata, vagy a használó nem rendelkezik ilyen szolgálattal, az árufeltöltő kapukat csak az üzlet nyitvatartási és árufeltöltési idejében lehet nyitva tartani. A használó felel a bizonyíthatóan elkötelezettség megszegéséből eredő károkért.

7.4 Technikai- és műszaki bejáratok

A technikai- és műszaki bejáratokat zárva kell tartani. Ezeket csak az Üzemeltető által felhatalmazott személyek nyithatják, illetve zárhatják. Ilyen bejáratok a műszaki berendezésekhez vezető ajtók (pl. trafóházak, kazánházak, sprinkler gépházak bejáratai), valamint az elektromos berendezésekhez vezető bejáratok.

7.5 Menekülési útvonalak

A lépcsőházak menekülési útvonalként is szolgálnak. A lépcsőházak túlnyomásos lépcsőházak, ezért az ajtókat kitámasztani tilos. A menekülési útvonalon tárgyak tárolása tilos.

A főbejárati ajtók a menekülési útvonal irányából ún. pánikzárakkal nyithatóak, ezáltal biztosítják a szabad útvonalat.

8 Használók és Megbízottjaik Ki- és Beközlekedési Szabályai

8.1 Beléptető rendszerek, kulcsok

Bérlő kötelessége, hogy vis major esetére üzemeltető részére a bérleménybe való bejutást lehetővé tegye. Az őrség részére zárt, aláírt és lepecsételt borítékban egy tűzkulcsot, vagy beléptetőkártyát (fémfóliában borítékolva), az értesítendő személyek nevét, elérhetőségét biztosítani szükséges. Amennyiben az értesítendő személyek listájában bármi változás következne be, arról az Üzemeltetést azonnal értesíteni kell.

A tűzkulcs felvételét a biztonsági szolgálatnak szigorúan vezetett naplóban kell vezetni. A biztonsági szolgálat kötelessége, hogy a tűzkulcs felvételéről és annak okáról bérlőt értesítse, és bérlőtől újabb zárt, aláírt borítékban vegye vissza a tűzkulcsot.

A biztonsági szolgálat magánterületekre vonatkozó kulcsokat, belépőkártyákat csak zárt, lepecsételt (v. aláírt) borítékban őrizhet.

8.2 A jogos belépés esetei

A normál éjszakai vagy hétvégi munkavégzés, az átalakítás, a költözés, mely egyaránt vonatkozik a Használókra és megbízottaikra, illetve az Üzemeltető állandó munkavégzési engedéllyel nem rendelkező megbízottaira is, és a hatósági személy Házba történő belépése.

8.3 Munkaidőn túli, éjszakai vagy hétvégi munkavégzés

A Bérlő vagy megbízottja az Üzemeltetőnek és a biztonsági szolgálatnak előzetesen leadott névjegyzék alapján jogosult belépni. Bármilyen kivitelezési, karbantartási, javítási munka csak érvényes munkavégzési engedély birtokában végezhető, amelyet a Bérlőnek vagy használónak legalább 2 munkanappal, tűzjelző és tűzoltó hálózatot érintő átalakítás esetében 10 munkanappal a munkakezdés előtt kell kérvényezni az Üzemeltetéstől.

Az új üzlethelyiség csak a Corvin Pláza Üzemeltetőjének előzetes engedélye alapján kezdheti meg működését.

Az üzlethasználók megbízásából beközlekedő személyek: Nyitvatartási időn kívül csak az Üzemeltető által kiadott érvényes munkavégzési engedéllyel, az abban és a Házirendben foglaltak szerint, a földszinten a biztonsági őrszolgálatnál kell jelentkezni, személyazonosságuk szükség szerinti igazolása mellett.

8.4 Hatósági személy

A nyitvatartási időn túl a belépésre jogosult hatósági személyeket a biztonsági szolgálat vezetője által kijelölt személy kíséri. A belépésről, annak okáról, a belépő személyek nevének rögzítésével köteles a biztonsági szolgálat jelentést készíteni.

9 MAGATARTÁSI SZABÁLYOK

Állatokra vonatkozó szabályozások:

Csak jól szocializálódott, parancsszavakra hallgató, tiszta, egészséges kutyát lehet behozni a Bevásárlóközpont területére, valamint kérjük, hogy a gazda a kutya oltási könyvét tartsa magánál. A kutyát pórázon, közvetlenül láb mellett kell vezetni. Mozgólépcsőn a kutya csak ölben szállítható. Az ételudvar és a kávézók területére kutyát nem lehet bevinni, a többi üzlet saját hatáskörben jogosult rendelkezni ebben a kérdésben. A kutyáért a gazda tartozik felelősséggel, az esetlegesen okozott károkat a gazda köteles megtéríteni. A Bevásárlóközpont vezetősége indokolt esetben rendelkezhet úgy, hogy egy adott kutya nem hozható be a Bevásárlóközpont területére, ezt a gazda köteles tiszteletben tartani.

9.1 Általános elvek

A Corvin Pláza dolgozói és látogatói számára szükséges a társadalmilag és a hely rendeltetésének megfelelő magatartási szabályok rögzítése, amely nemcsak a Pláza rendes üzemelését hívatott elősegíteni, de biztosítania kell a törvényeknek, a közbiztonságnak, a közegészségnek, a közerkölcsnek és a társadalmilag elfogadott szokásoknak megfelelő rendet. Minden dolgozó (munkavállaló) magatartásáért a munkáltatója tartozik felelősséggel, különös tekintettel – de nem kizárólagosan – az alábbi pontok szerint.

Külön említendő és kiemelendő, hogy a dolgozók és látogatók dohányzása a Pláza területén tilos! Minden üzlet Bérlőjének vagy használójának meg kell felelnie a nemdohányzók védelméről szóló törvénynek (1999. évi XLII. tv.), amely értelmében a Pláza dohányzásmentes területnek számít. Kivételt képeznek ez alól a dohányzásra kijelölt helyek, illetve a dohányzó kávézók.

9.2 Dolgozók kötelezettségei

A dolgozók kötelesek a látogatókkal szemben olyan magatartást tanúsítani, mely hozzájárul a Corvin Pláza, jó üzleti hírének és az elvárt első osztályú kiszolgálásnak a kialakításához és megőrzéséhez. A dolgozók egymással szemben tanúsított magatartásában a támogatás és az együttműködés, egymás munkájának megbecsülése és óvása várható el.

9.2.1 A dolgozók viselkedése, modora, segítőkészsége, udvariassága a látogatók és a vásárlók teljes körű megelégedését kell szolgálja. Ezen elvárás irányadó a fogyasztói reklamációk intézésére is.

9.2.2 A Corvin Plázaban dolgozók kötelessége, hogy munkakörükhöz, az üzlet profiljához és szolgáltatásaihoz illő, tiszta ruházatban végezzék tevékenységüket.

9.2.3 Tilos a vevők zaklatása (a közös területeken történő megszólítása és vásárlásra felhívása, agitálása).

9.2.4 A dolgozók számára kötelező a munkakörüknek megfelelő munkavédelmi szabályok betartása.

9.2.5 A dolgozók számára munkaidőben a Corvin Pláza teljes területén tilos az alkoholfogyasztás, ezt a biztonsági szolgálat emberei a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelő módon bármikor ellenőrizhetik.

9.2.6 Rendkívüli helyzetben (pl. tűz és közveszéllyel fenyegetés esetén) a vonatkozó szabályzatok (Biztonsági Szabályzat, Tűzvédelmi Szabályzat, Kiürítési Terv Közveszéllyel Fenyegetés Esetére) előírásai szerint kell eljárni.

9.2.7 Ha a dolgozó idegen, elhagyott tárgyat észlel, vagy feltűnően gyanús, szokatlan viselkedésű személyre figyel fel, észleléséről haladéktalanul köteles értesíteni a legközelebbi biztonsági őrt vagy a diszpécsert.

9.2.8 Az üzleti titok megtartása a dolgozóknak is kötelezettsége. Az üzletek erre felhatalmazott vezetői nyilatkozhatnak a Corvin Plázaban található üzletük forgalmi adatairól, vagy egyéb tapasztalatairól, de nyilatkozatuk nem sértheti a Corvin Pláza, vagy más üzlet jó hírét.

9.2.9 Külön említendő és kiemelendő, hogy a dolgozók dohányzása a Házban, különösen az üzletekben, és a közös területeken TILOS! Minden üzlet használójának meg kell felelnie a nemdohányzók védelméről szóló törvénynek (1999. évi XLII. tv.), amely értelmében a Corvin Pláza dohányzásmentes területnek számít.

9.2.10 vendéglátó üzletek alkalmazottai részére kialakított személyzeti öltözők használatához az Üzemeltető belépőkártyát biztosít, és az öltözőt csak érvényes kártyával lehet igénybe venni. Az öltözőben elhelyezett értéktárgyakért az Üzemeltető felelősséget nem vállal. A dolgozók kötelesek az öltözőt rendeltetésszerűen használni, állapotát megőrizni, az abban okozott kárt megtéríteni. Ha az öltöző berendezési, felszerelési tárgyaiban bekövetkezett kár okozója nem állapítható meg, a kárt a káresemény időpontjában az adott öltözőt használó üzletek együttesen kötelesek megtéríteni.

9.2.11 Corvin Pláza minden dolgozójának kötelessége a jelen Házirend előírásainak betartása és betartatása.

9.3 Vásárlók és látogatók magatartása

A Corvin Pláza egész területén mindenki csak a saját felelősségére használhat minden eszközt és berendezést, úgy, mint padot, széket, mozgólépcsőt, felvonót, bevásárlókocsit, stb.

9.4 Tiltott tevékenységek

9.4.1 A Corvin Pláza egész területén tilos:

Olyan tevékenységet folytatni, amelyeket törvény vagy jogszabály tilt pl.:

a) dohányozni, kivéve a kijelölt helyeken

a vendéglátóhelyek erre kijelölt területén kívül alkoholt fogyasztani, vagy alkoholt Házon belüli elfogyasztása céljából behozni, illetve annak hatása alatt az épületben tartózkodni

kábítószert birtokolni, terjeszteni, fogyasztani vagy annak hatása alatt a Corvin Pláza területére belépni, közerkölcsöt sértő tárgyakat behozni.

Kivételt képez a vakvezető kutyákat és az állatszállító ketrecben elhelyezett állatokat valamint a hatósági (rendőrség, vám- és pénzügyőrség, katasztrófavédelem, stb.) nyomkereső kutyáit

lőfegyvert, vagy azzal összetéveszthető tárgyat, valamint minden olyan eszközt a Ház területére behozni, melyek nyilvános helyen való birtoklását tiltja a közbiztonságra különösen veszélyes eszközökről szóló 124/1993. (IX.22.) Kormányrendelet

engedély nélkül kereskedelmi, vendéglátó-ipari, idegenforgalmi tevékenységet folytatni

engedély nélkül ügynöki tevékenységet folytatni, élő reklámhordozóként (szendvics-ember) közlekedni

engedély nélkül szórólapot terjeszteni, vagy a Corvin Pláza falaira, járdáira, útjaira plakátot ragasztani

engedély nélkül nyilvános szerencsejátékot szervezni, folytatni, játszani

politikai vagy hasonló jellegű röplapot terjeszteni, ilyen jelleggel agitálni

biciklit, gördeszkát, görkorcsolyát, rollert vagy más közlekedési eszközt használni

kéregetni, hangoskodni és bármely olyan magatartást kifejteni, amely másokban megbotránkozást, riadalmat kelthet

kereskedelmi céllal, hivatásosként, megbízásból, az Üzemeltető engedélye nélkül fényképezni, videózni

14 év alatti gyermeknek szülői, illetve felnőtt személy felügyelete nélkül tartózkodni

a mosdókban a kézmosáson túl tisztálkodást végezni

tisztátalan ruházatban vagy ápolatlanul tartózkodni

az üzletek nyitvatartási idején kívül, a földszinti passzázson csak az áthaladás engedélyezett, bármilyen más tevékenység, illetve magatartás tilos, a szolgálatos biztonsági őrnek jogában áll az ettől eltérő magatartást tanúsító személyeket eltávolítani

9.5 Szerződéses partnerek magatartása

A szerződéses partnerek magatartására ugyanazok a rendelkezések vonatkoznak, mint a dolgozói magatartásra. A szerződéses partnerek magatartására vonatkozó előírásokat az egyes szerződések rögzítik. A Bérlők kötelesek felhívni az összes szerződéses partnerük figyelmét a Házirend rájuk vonatkozó szabályaira. Bérlő felelősséggel tartozik partnerei által okozott károkért.

10 Üzemeltető és a Használók kötelezettségei

10.1 A rendeltetésszerű használat követelménye

A Tulajdonos célja a Corvin Pláza kiemelkedő színvonalú működtetése, jó hírnevének megőrzése, növelése. Ennek megfelelően a Pláza rendes működésénél irányadóak a Házirendben előírt szabályok, melyek betartása valamennyi Használó kötelessége, és a birtoklás, használat rendelkezés jogának ezen szabályokkal történő korlátozása közös megegyezés alapján a Házirend lényeges elemét jelenti.

A rendeltetésszerű használat követelményének biztosítása, a Corvin Pláza épületének esztétikai és állagmegóvása érdekében, a Pláza folyamatos működtetési tapasztalatait felhasználva a Tulajdonos jogosult a jelen Házirenddel összhangban lévő szabályzatokat alkotni, melyeket valamennyi, a Házirend hatálya alá tartozó személy köteles betartani.

A Bérlő a szerződéses partnereiért, a Létesítmény használóiért teljes jogkörrel felel.

10.2 Az Üzemeltető kötelessége

A rendeltetésszerű használatot az Üzemeltető – a Bérlő indokolatlan zavarása nélkül – rendszeresen jogosult ellenőrizni, a kirívó vagy visszaeső szabályszegőket a Corvin Pláza és a Bérlői közösség érdekében szankcionálni. Üzemeltető főként az alábbi szempontok szerint jogosult ellenőrizni:

10.2.1 Főbb kötelezettségszegések:

  • nyitvatartási rend megsértése
  • munkavégzési rend, munkavédelmi előírások megsértése
  • dohányzási tilalom megsértése
  • az engedély nélküli kitelepülés, vagy az engedélyezett kitelepülés szabályainak megszegése
  • üzleti profilkötöttség megszegése
  • tevékenységi tilalmak megszegése
  • fogyasztóvédelemmel kapcsolatos szabályok megsértése
  • higiéniai szabályok megsértése
  • takarítással, hulladékkezeléssel (különös tekintettel a veszélyes hulladékkal, zsírral) kapcsolatos szabályok megsértése
  • a hang- és zajszabályok ismételt megsértése
  • nyilvánvalóan hanyag/gondatlan kezelésből adódó dugulás, szennyvízelöntés okozása
  • alapvető magatartási szabályok ismételt megsértése
  • reklámszabályok megsértése
  • zártkörű rendezvény bejelentésének elmulasztása
  • rendeltetésszerű használatra vonatkozó szabályok megszegése
  • biztosításkötési kötelezettség elmulasztása
  • tűzvédelemmel kapcsolatos kötelezettségek megsértése (minden tűzveszélyes munkavégzést kötelező előzetesen egyeztetni az Üzemeltetővel!)
  • a mellékelt szabályzatokban megfogalmazott kötelezettségek megszegése
  • technológiai, műszaki előírások megszegése, ide értve a nyílászárók nyitását, zárását is
  • közüzemi szolgáltatások illegális igénybevétele
  • biztosításkötési kötelezettség elmulasztása
  • tűzvédelemmel kapcsolatos kötelezettségek megsértése (minden tűzveszélyes munkavégzést kötelező előzetesen egyeztetni az Üzemeltetővel!)
  • a mellékelt szabályzatokban megfogalmazott kötelezettségek megszegése
  • technológiai, műszaki előírások megszegése, ide értve a nyílászárók nyitását, zárását is
  • közüzemi szolgáltatások illegális igénybevétele

Valamint bármely olyan tevékenység vagy mulasztás, amely a Corvin Pláza Házirendjének a rendelkezéseibe ütközik, s amely a Pláza többi Használójának méltányos érdekeit jelentős mértékben sérti, vagy veszélyezteti, így különösen, ha ezáltal valamely terület rendeltetésszerű használata tartósan vagy nagymértékben korlátozottá esetleg lehetetlenné válik.

A Használókat kártérítési felelősség terheli, ha tevékenységükkel másnak kárt okoztak.

A bérelt területeken a nemdohányzók védelmével kapcsolatos szabályok megszegéséért az ellenőrző hatóságok eljárása során az adott terület bérlőjét, használóját egyetemleges felelősség terheli.

10.3 A használók kötelessége:

A használók mind a közös tulajdonban, mind a külön tulajdonban álló területeket, épületrészeket kötelesek a Corvin Pláza színvonalának megfelelő módon rendeltetésszerűen használni, és kötelesek a Corvin Pláza bármely részének nem rendeltetésszerű használatának megakadályozása érdekében minden, ésszerűen elvárható intézkedést megtenni (pl. rongálás megakadályozása, kár, rongálás azonnali bejelentése, stb.).

Ezen követelmény érvényesítése érdekében a használók kötelesek a hatályos jogszabályokban, a Házirendben rögzített – az ingatlanhasználattal összefüggő – előírásokat betartani, és az Üzemeltető munkáját elősegíteni, vele hatékonyan együttműködni.

A használó az üzletének használata során köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, mellyel más üzletek rendeltetésszerű használatát akadályozná. Minden használó köteles tiszteletben tartani a más üzletek használóit védő szomszédjogokat. Különös tekintettel az üzletek zeneszolgáltatása sem lehet zavaró a többi használó részére.

10.4 A közös használatú területek rendeltetésszerű és nem rendeltetésszerű használata:

A közös használatú területek illemhelyeit, mosdóit illetve egyéb vizes berendezéseit kizárólag eredeti rendeltetésük szerint szabad használni és azokba tilos hulladékot, vagy más anyagot önteni. A használó által végzett rendeltetésellenes használatból származó károk helyreállítási költségeit a használó köteles viselni.

Rendeltetésellenes használat esetén az Üzemeltető köteles a használót felszólítani az ilyen magatartás azonnali befejezésére és az ilyen használattól való jövőbeni tartózkodásra.

Ha a használó a nem rendeltetésszerű használattal kárt okoz a Bevásárló központnak, köteles a kárt megtéríteni.

Ha valamely üzlet átmeneti zárva tartásáról az Üzemeltető a közös tulajdon károsodásának megelőzése érdekében intézkedik, vagy ha azt az Üzemeltető bombariadó, elemi csapás, terrorcselekmény, illetve ennek veszélye esetén a rendőrség, építési vagy egyéb hatóság intézkedése végrehajtásaként foganatosítja, a használó kártérítésre a Társasházzal vagy az Üzemeltetővel szemben nem tarthat igényt.

A Corvin Pláza épületén belül napernyő csak az Üzemeltető írásbeli engedélyével használható (kizárólag márkajelzés nélküli).

11 Üzleti profil

11.1 Általános rendelkezések:

A Corvin Plázaban az a cél, hogy az üzletek profil-összetétele a lehető legszélesebb skálán mozogjon anélkül, hogy ezzel bizonyos profilok túlsúlyhoz, vagy hátrányba jutnának. A profil fogalma az üzletek működésének rendjéről, valamint az egyes üzlet nélkül folytatható kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 133/2007. (VI. 13.) Korm. rendeletben meghatározott üzletköröket jelenti.

11.1.1 Profilváltoztatás: Az egyes üzletek profilját a bérleti szerződés tartalmazza. Az üzletek használói a profilt csak a Tulajdonos írásbeli hozzájárulásával. Változtatásnak minősül a profil bővítése, szűkítése, vagy teljesen más profil választása

11.2 Gazdasági tevékenység gyakorlása:

A Corvin Plázaban bármilyen jellegű kereskedelmi tevékenységet, bármely szolgáltatás nyújtását csak az adott tevékenységre vonatkozó összes jogszabályi és hatósági rendelkezés betartásával, csak az összes szükséges engedély birtokában lehet folytatni. A jogszabályi előírások teljesítése körében a használóknak elsődlegesen be kell tartaniuk az alábbi követelményeket.

11.2.2 A használók a Corvin Plázaban folytatott gazdasági tevékenységük gyakorlása során kötelesek betartani a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény rendelkezéseit, melyek közül az alábbiak kiemelt követelmények:

– Tilos gazdasági tevékenységet tisztességtelenül – különösen a közvetlen versenytársak (a Corvin Plázaban lévő üzletek), a fogyasztók törvényes érdekeit sértő vagy veszélyeztető módon vagy az üzleti tisztesség követelményeibe ütközően – folytatni.

– Tilos valótlan tény állításával, híresztelésével, vagy egyéb magatartással a Corvin Plázaban lévő más üzletek jó hírnevét vagy hitelképességét sérteni, veszélyeztetni.

11.2.3. A használók kötelesek betartani a fogyasztóvédelmi jogszabályok előírásait (pl. árak feltüntetése, vásárlók könyve, stb.)

11.3 Tiltott profilok azok, amelyek:

  • jogszabályba ütköznek, közerkölcsöt sértenek
  • erős zajjal (több mint 44 dB), szaggal vagy egyéb környezeti ártalommal járó tevékenységgel járnak
  • jogszabály által tiltott anyagok behozatalát teszik szükségessé
  • fegyverek engedély nélküli behozatalával járnak
  • engedély nélküli vagy tiltott szerencsejáték folytatásával járnak (kivétel ez alól a Tulajdonos külön engedélye alapján, és az engedély keretei között folyó szerencsejáték)
  • szexuális áruk árusítását, peep show üzemeltetését, prostitúció, és egyéb, az üzletszerű kéjelgést elősegítő tevékenységet foglalnak magukba.

12 Közös Területeken Történő Értékesítés

12.1 A közös területeken történő értékesítés fogalma:

A közös területeken történő értékesítés a Corvin Pláza épületén belül vagy azon kívül eső, valamely nyilvános közös területének átmeneti (az átlag bérleti szerződéseknél rövidebb időtartamra szóló) igénybevétele, az erről megkötött szerződésben foglalt jogosultságoknak és kötelezettségeknek, illetve a hatósági előírásoknak megfelelően.

12.2 A közös területeken történő értékesítés formái: a kitelepülés és a pontértékesítési program.

12.2.1 Kitelepülés: Csak a Corvin Pláza Üzemeltetésének írásos engedélyével lehetséges. A hatósági előírásoknak való megfelelés kötelező (pl. menekülési útvonal eltorlaszolása tilos).

12.2.2 Pontértékesítési program: Elárusító egység, beltéri vagy kültéri pavilon bérlése esetén a kitelepülő az erről szóló bérleti szerződés mellékletét képező alaprajzon bejelölt területet foglalhatja el, a szerződésének megfelelően.

13. Marketing

13.1 Általános rendelkezések:

A Corvin Pláza közös területein az Üzemeltető irányítja és felügyeli a marketing tevékenységet.

13.2 Reklámhordozó engedély nélküli kihelyezése:

A használók által hozzájárulás hiányában kihelyezett reklámhordozókat (táblákat, cégéreket, plakátokat, állványokat, stb.) – ha azt az Üzemeltető írásos felszólítására a kihelyező a felszólításban megadott határidőn belül nem távolítja el – az Üzemeltető a kihelyező költségére eltávolítja. Az így eltávolított reklámhordozót az Üzemeltető legfeljebb három napig őrzi, azt követően jogosult lomtalanítani és/vagy raktározási díjat felszámolni.

13.3 Szóróanyagok kihelyezése:

A Corvin Pláza épületének közös területein a használók csak az Üzemeltető írásos engedélyével, az erre a célra alkalmas és kialakított helyeken helyezhetnek el reklám szóróanyagot (pl: Info Pult, speciálisan erre a célra kialakított szórólaptartók, vagy plakáthordozók).

13.4 Zeneszolgáltatás:

A Corvin Pláza területén az Üzemeltető zenét sugároz. A hangosítás mértékénél figyelemmel kell lenni a hatósági előírásokra és a látogatók nyugodt vásárlásának, szórakozásának biztosítására is. A hangosbemondón keresztül az Üzemeltető jogosult a Corvin Plázaban szervezett nyílt rendezvényekre a látogatók figyelmét felhívni.

13.5 Rendezvényszervezés

13.5.1 Épületen belüli rendezvények: A Corvin Pláza rendezvénypolitikáját az Üzemeltető határozza meg. A belső rendezvények naptárát az Üzemeltető állítja össze. A közös területen történő rendezvényeknél a terv készítőinek figyelemmel kell lenniük a rendezvény által direkt vagy indirekt módon érintett kereskedelmi egységekre, azonban az érintett kereskedelmi egységek is a szerződésben vállaltaknak megfelelően a rendezvény időtartama alatt alkalmazkodni kötelesek a szervezők igényeihez /időszakos eltakarás, értékesítési hely időszakos módosítása/.

A belső rendezvények jogi, műszaki, akusztikai, fényhatásbeli és egyéb szakmai feltételeit az érvényben lévő vonatkozó szabályok betartása mellett végezteti az Üzemeltető.

Belső rendezvények megtartását kezdeményezhetik a bérlők is, ha rendelkeznek a rendezvény megtartásához szükséges alapfeltételekkel, s ha kereskedelmileg alátámasztott, műszakilag és pénzügyileg megvalósítható és etikai, erkölcsi normákat nem sértő – a Corvin Pláza arculatába illeszthető – a szóban forgó rendezvény.

Az Üzemeltető jogosult bérbe adni promóciós célokra a közös területet azzal a céllal, hogy a kereskedelmi komfortérzetet erősítse, és olyan rendezvényeket generáljon, melyek növelik a Corvin Pláza kereskedelmi értékét.

A rendezvényekhez kapcsolódó mindennemű előkészület, időpont és helymeghatározás, be- és kiszállítási rend, őrzésvédelmi rend csak az Üzemeltető írásban kiadott feltételei szerint megengedett. Az Üzemeltető csak a saját rendezvényeiért vállal felelősséget.

13.5.2 Zártkörű rendezvények: Ha valamely üzlet használója zártkörű rendezvényt kíván tartani, az ilyen rendezvényt csak az üzlete saját területére szervezheti, s köteles az Üzemeltetőnek (legalább 15 nappal a rendezvény tervezett időpontja előtt) bejelenteni a következőket:

– a rendezvény helyét, tárgyát, kezdő és záró időpontját

– a várható látogatók számát

– a rendezvénnyel kapcsolatos valamennyi lényeges körülményt

A rendezvényhez az Üzemeltető írásos engedélye szükséges.

Az engedélyezett zártkörű rendezvény miatt felmerülő valamennyi költség (valamint az esetleges kártérítés és kártalanítás) a rendezvény szervezőjét terheli.

Amennyiben az ilyen zártkörű rendezvény nem egyeztethető össze a Corvin Pláza marketing stratégiájával, az Üzemeltetőnek joga van az ilyen rendezvényt megtiltani és megakadályozni.

13.6 Reklámtevékenység:

A Corvin Pláza egységes marketing megjelenítése érdekében a Corvin Plázanak mint bevásárló- és szórakoztató központnak a reklámtevékenységét az Üzemeltető felügyeli és irányítja.

Az egységes reklámstratégia hatékonysága érdekében az egyes használók reklámtevékenysége a Corvin Pláza-beli üzletükkel kapcsolatosan csak saját üzletüknek és kizárólag az üzletük által forgalmazott termékek, nyújtott szolgáltatások reklámjára terjedhet ki. Konkurens Pláza reklámozása tilos!

A Corvin Plázaban a használók csak az üzletük területén és csak az előbb említett szabályok betartásával fejthetnek ki reklámtevékenységet. Ezen túlmenően a Corvin Pláza területén a használók csak az Üzemeltető engedélyével végezhetnek reklámtevékenységet.

13.7 Reklámfeliratok:

Az üzletek homlokzati arculatának megjelenéséhez, a reklámtáblák felszereléséhez, valamint a meglévő reklámtáblák megváltoztatásához a műszaki igazgatóság és az Üzemeltető írásos hozzájárulása szükséges.

13.8 Kirakatrendezés:

Valamennyi üzlet kirakata az egységes Corvin Pláza arculat része. A kirakatoknak – a szélsőségesen, megbotránkoztatóan extrém megjelenéstől eltekintve – szabadon kell tükröznie az üzlet által közvetíteni kívánt érzést, vásárlásra ingerlő kompozíciókat, az elérni kívánt célközönség figyelmének felkeltését. Minden üzlet köteles a vásárlók által látható felületeket tisztán tartatni, a kirakatokban olyan termékeket bemutatni, melyek az üzletben megvásárolhatók. A közös területre néző üvegfelületeket kötelesek kívülről és belülről tisztán tartani és lehetőleg a kereskedelmileg kiemelt időszakokban /szezonváltások, akciók, karácsony/ cserélni, felfrissíteni. Tilos közbotrány okozása, vagy a reklámtörvényben tiltott eszközök és üzenetek továbbítása és a Magyarországon uralkodó etikai, erkölcsi normák megsértése. Tilos a politikai és vallási hangulatkeltés és minden olyan megjelenés, mely a Corvin Pláza általános kereskedelmi szerepével ellentétes.

13.8.1 Közérdekű információk: A leltár, munkaerő felvétel, ideiglenes zárva tartás, műszaki okok és minden olyan tájékoztató információ, mely a vásárlót vagy az Üzemeltetőt segíti, csak számítógéppel vagy szabvány, jól olvasható betűtípussal, esztétikusan írható ki.

13.8.2 A reklámfeliratok elektromos ellátása: Minden külső reklám, ideértve a portál feletti részre, illetve árkádokra, valamint a kivilágított előtetőkre elhelyezett feliratokat is, a bérlő elektromos hálózatára legyen kötve, és a bérbeadó által kijelölt időszakokra beállított időkapcsoló vezérelje.

14 BIZTOSÍTÁSOK

14.1 A Bérlők vagyon-, felelősség-, és kivitelezési biztosítása

Használói biztosítások

A Bérlők kötelesek saját költségükre legalább a „Bérleti szerződésben” előírt biztosítási szerződéseket megkötni és érvényben tartani.

14.1.1 Általános szabályok:

A Plázaban működő vállalkozásoknak kötelezettsége, hogy az egyes üzletek megfelelő biztosítással rendelkezzenek. A használóknak továbbá egyéni érdeke is, hogy a Plázaban lévő berendezési tárgyaikat, árukészletüket és egyéb eszközeiket biztosítási fedezetbe vonják.

A használók a biztosításuk megkötésekor kötelesek figyelembe venni, hogy a Pláza biztonsági szolgálata az üzletek egyedi őrzés-védelmét nem látja el.

A dologi károkra visszavezethető, használónál felmerülő üzemszüneti veszteségekre (elmaradt haszon, többletköltségek) vonatkozó biztosítási fedezet megteremtése a használó érdeke, illetve kötelezettsége.

Kár esetén a Házirend, illetve a biztosítási szerződés rendelkezései szerint kell eljárni. A kármegelőzés, illetve a kárbejelentés, kárenyhítés késedelméből, elmulasztásából eredő esetleges veszteségek a használót terhelik.

Az Üzemeltető jogosult ellenőrizni az előírt biztosítások meglétét.

14.1.2 Építés-szerelés biztosítás:

A használó köteles külön építés-szerelésbiztosítási szerződést kötni, illetve a kivitelezővel köttetni abban az esetben, ha a használatában lévő üzletben építés-szerelési tevékenységgel járó átalakítási, átépítési, felújítási, stb. munkát végez, vagy végeztet. A biztosítási fedezetnek vonatkoznia kell a munkákból eredő valamennyi biztosítható kockázatra, beleértve az építési- szerelési teljesítésben, illetve az építéshelyszínen meglévő vagyoncsoportokban keletkezett dologi, valamint harmadik személynek, illetve a tulajdonosnak, bérbeadónak okozott felelősségi károkat.

A használó köteles igazolni e biztosítási szerződés megkötését az építés-szerelési munkák megkezdése előtt.

Az építés-szerelésbiztosítás a meglévő vagyoncsoportok (épület, stb.) dologi káraira vonatkozó biztosítási összegét, illetve a felelősségi fejezet kártérítési limitösszegét a konkrét munkák ismeretében határozza meg az Üzemeltető.

Az Üzemeltetőnek fenti biztosítási szerződés hiányában jogában áll a munkálatok megkezdését megakadályozni.

15. Áruszállítás

15.1 Az áruszállítás általános szabályai

A hátsó árufeltöltő folyosóval rendelkező üzletek kötelesek az áruszállítást ezeken a folyosókon bonyolítani, közös terület érintése nélkül. A hátsó árufeltöltő folyosókkal nem rendelkező üzletek reggel 7:00 órától 10:00 óráig, és este 21:00 órától 22 óráig a közös területeken is bonyolíthatják áruszállításaikat, ügyelve a kőburkolatokra. A közös területen csak úgy bonyolítható áruszállítás, hogy az a látogatók testi épségét, a Corvin Pláza működését nem hátráltatja, veszélyezteti. Az áruszállítás módját, a biztonsági szolgálat jogosult ellenőrizni.

Az áruszállító rámpa és az üzlet között közbenső lerakodás, ideiglenes depónia nem engedélyezett.

Az áruszállítónak ügyelnie kell arra, hogy a mozgatott áru súlya, vagy az árumozgatásra alkalmazott kerekes vagy egyéb eszköz a burkolatokban, egyéb berendezésekben kárt ne okozzon. A közös vagyonban vagy más használó tulajdonában okozott károkért az áruszállító teljes körű kárfelelősséggel tartozik. A használt áruszállítási eszközök biztonságtechnikai előírásainak betartásáért (pl. terhelhetőség) szintén az áruszállítást végző felel.

A közös területeken történő nagy tömegű árukiszállítás útvonalát, módját az Üzemeltetéssel előzetesen, 6 nappal a szállítás előtt, jóvá kell hagyatni .

Az árumozgatást – különösen a nagy tömegű, nagy értékű árukiszállítást – a biztonsági szolgálat jogosult ellenőrizni, indokolt esetben a szállítást megakadályozhatja. Indokolt eset lehet: tartozással bíró használó fedezetelvonásának megakadályozása, vagy lopások megelőzése.

16 HÁZ BIZTONSÁGA

16.1 Őrzés-védelem és biztonság

16.1.1 Biztonsági szolgálat

Pláza területének őrzés-védelmét a Mall Management Beta Kft. által kötött külön szerződés alapján a feladat nagyságának megfelelő szakértelemmel rendelkező vállalkozó (továbbiakban biztonsági szolgálat) látja el. A biztonsági szolgálat feladatát a vonatkozó szerződése, saját Vagyonvédelmi Utasítása és a jelen Házirend alapján teljesíti.

16.1.2 Nyitvatartási időben

A biztonsági őrök a közös területeken jelenlétükkel és tevékenységükkel közreműködnek a Pláza nyugodt működéséhez, szükséges feltételek biztosításában, elősegítik a látogatók, vásárlók zavartalan vásárlását, szórakozását. A Corvin Plázaban az üzletek használói felelnek az üzletükben lévő vagyontárgyakért.

16.1.3 Rendkívüli események:

16.1.3.1 Ha bármilyen, sértett vagy szemtanú által tett bejelentés érkezik a biztonsági szolgálathoz vagy az üzemeltetési irodához, az eseményről a biztonsági szolgálat köteles jegyzőkönyvet felvenni. Az eset kivizsgálását követően (legkésőbb 72 órán belül) a biztonsági szolgálat tájékoztatja a sértettet vagy szemtanút a foganatosított intézkedésekről, a sértett vagy szemtanú által megteendő vagy megtehető intézkedésekről.

16.1.3.2 Az Üzemeltető nem tartozik felelősséggel a mindenkori korlátozásokra vonatkozó jogszabályok, rendszerirányítói-, Energiahivatali- és Kormány-intézkedések által elrendelt fogyasztáskorlátozásból, illetve gázszolgáltatás–szüneteltetésből adódó, a tulajdonosokat és/vagy bérlőket ért üzemszüneti veszteségekért, elmaradt haszonért, vagy bármely más kárért.

16.1.4 Bejelentési kötelezettség: A napi üzemelés (kereskedelmi tevékenység) során minden üzlet használója, dolgozója köteles azonnal jelenteni a legközelebbi biztonsági őrnek, ha az üzletben, vagy bármely közös területen gazdátlan tárgyat (pl. csomagot) észlel.

16.1.5 Látogatók higiéniai szűrése: A feltűnően elhanyagolt, higiéniai szempontból elfogadhatatlan ruházatú és állapotú személyeket, akiknek a Corvin Pláza területén tartózkodása másokban megbotránkozást, riadalmat kelthet, továbbá az ittas, bódult állapotban lévő, ön- vagy közveszélyes személyeket a biztonsági szolgálat köteles távozásra felszólítani, ennek eredménytelensége esetén arányos mértékű kényszerítő eszköz igénybevételével az illető személyt (személyeket) a Corvin Pláza területéről eltávolítani az 1998. évi IV. tv. rendelkezéseinek megfelelően.

16.1.6 Látogatók, használók és dolgozók biztonsági szűrése: A biztonsági szolgálat a látogatóknak a Corvin Pláza épületébe való belépésekor, illetve onnan történő távozásakor, kizárólag a hatályos jogszabályi rendelkezések betartása mellett, indokolt esetben jogosult a látogatók, használók, és dolgozók csomagjait megvizsgálni. Az ilyen vizsgálat csak személy- és vagyonvédelmi okokból, kellő körültekintéssel történhet, és nem járhat a látogatók, használók, és a dolgozók fölösleges zaklatásával, személyiségi jogainak megsértésével.

A Pláza közös területein kizárólag a központi biztonsági szolgálat jogosult ilyen tevékenységre.

16.1.7 Garázdaság: Garázda magatartás, vagy bármely szabálysértés, bűncselekmény kísérlete, elkövetése esetén a Corvin Pláza biztonsági szolgálata köteles eljárni (ide tartozik különösen: az elkövető távozásának a rendőrség megérkezéséig történő megakadályozása, az elkövetőnek erre a célra kijelölt helyre a legrövidebb úton való bekísérése és a hatóság, valamint az Üzemeltető azonnali értesítése).

16.2 Elérhetőség kötelező bejelentése:

Valamennyi üzlet használója köteles az Üzemeltető felé írásban bejelenteni, hogy rendkívüli esemény (tűz, betörés, vízcsőtörés, stb.) esetén az Üzemeltető (illetőleg annak megbízottja) kit köteles értesíteni. Az adatokban bekövetkezett mindennemű változásról a használók az Üzemeltetőt kötelesek értesíteni. Az információ megadásának vagy a változások bejelentésének elmulasztása esetén az Üzemeltető az ebből fakadó többletkárok tekintetében nem tehető felelőssé.

16.3 Egyedi őrzésvédelem:

A használók a vagyonbiztosításuk megkötésekor kötelesek figyelembe venni, hogy a Corvin Pláza biztonsági szolgálata az üzletek egyedi őrzésvédelmét nem látja el. Ha valamely használó az üzlete egyedi őrzésvédelmét kívánja megvalósítani, annak gyakorlati tevékenységének összhangban kell állnia a Pláza által foglalkoztatott biztonsági szolgálat tevékenységével.

A Corvin Pláza biztonsági szolgálatának kötelezettsége, hogy a fenti előírásoknak érvényt szerezzen, és a szabályok megsértőit a tilalmazott tevékenység, magatartás haladéktalan befejezésére felszólítsa, eredménytelen felszólítás esetén az ilyen személyeket a Corvin Pláza területéről eltávolítsa.

16.4 Archiválási szabályzat: A biztonsági kamerarendszer által folyamatosan készített felvételeket az Üzemeltető digitális felvevőre rögzíti, és a felvételeket a jogszabályok előírásainak megfelelően őrzi. A felvételeket az Üzemeltető illetékes vezetője, és a biztonsági szolgálat vezetője tekinthetik meg. Ha jogszabály kötelező rendelkezése folytán – pl. bűncselekmény esetén – a felvételeket a hatóság rendelkezésére kell bocsátani, az Üzemeltető a felvételeket csak közvetlenül a hatóság részére adhatja át.

16.5 Elsősegély, életvédelem:

Az elsősegély szoba a Pláza földszintjén található. Az elsősegély szoba a Pláza mindenkori nyitvatartási idejében (7:00-22:00 óráig) működik. A kioktatott őrszemélyzet alapvető elsősegélynyújtást biztosít, szükség esetén kihívott mentők érkezéséig. Szükség esetén bármelyik őrt lehet értesíteni.

16.6 Tűzriadó terv

Valamennyi üzletnek – a Corvin Pláza Tűzriadó tervével összhangban álló – saját tűzriadó tervvel kell rendelkeznie. A használó köteles megtenni a bérleményén belül minden előzetes óvintézkedést. Az éttermek a zsíros elszívás szűrőit kötelesek rendeltetésszerűen, annak megfelelően használni. Ezt az Üzemeltető jogosult ellenőrizni.

A Corvin Pláza Tűzriadó tervét az Üzemeltető köteles a használók rendelkezésére bocsátani.

Amennyiben az üzletben tűz keletkezik, a használó köteles gondoskodni a közműcsapok azonnali lezárásáról, a főcsapok lezárása érdekében pedig késedelem nélkül köteles értesíteni az Üzemeltetőt.

Gyakorlati teendők tűz észlelése esetére:

– biztonsági diszpécser értesítése: 7992442-telefonszámon

– a tűzoltóság értesítése a 105, 112-es telefonszámokon (biztonsági diszpécser feladata)

– tűz jelzése a következő módokon történhet: automatikus tűzjelzés, kézi tűzjelzés, telefonon a diszpécsernek, legközelebbi biztonsági őrnek szóban

– riasztáskor a következő információkat kell megadni:

a tűzeset pontos helye, az üzlet neve és házon belüli címe, bejelentő neve, telefonszáma

mi ég

emberélet illetve más van-e veszélyeztetve

milyen káreset történik

mekkora a tűz terjedelme

– nyílt tájékoztatás a látogatók számára a hangosbemondó segítségével

– ha az üzlethelyiségben, illetve közvetlen környezetében történik tűzeset, akkor az üzleti tevékenységet be kell fejezni, azonnal áramtalanítani kell, ha van, a gázcsapot el kell zárni

– a tűzoltás, a személyek illetve vagyontárgyak mentése minden dolgozónak lehetőségeihez mérten, illetve ön- és közveszélyeztetés nélkül a kötelessége

16.7 Kiürítési Terv Közveszéllyel Fenyegetés Esetére

Az Üzemeltető a Pláza egészére kiterjedő hatállyal részletes Kiürítési Tervet készített arra az esetre, ha közveszéllyel fenyegetés miatt a létesítmény részbeni vagy teljes kiürítése válik szükségessé a személy- és vagyonvédelem érdekében.

A Corvin Pláza Kiürítési Tervét az Üzemeltető őrzi, annak teljes tartalmát kizárólag a létesítmény biztonságáért felelős vezetők jogosultak és kötelesek megismerni. A Kiürítési Terv kivonatát – mely az üzletek hatékony kiürítéséhez szükséges és elégséges információkat tartalmazza – az Üzemeltető valamennyi használó rendelkezésére bocsátja. A használók kötelesek a Kiürítési Terv kivonatát megismerni, és az üzletben dolgozó alkalmazottakkal megismertetni, s egy példányát mindenkor az üzletben tartani.

Azok a használók, akik tevékenységük jellegénél, illetve kötelező jogszabály erejénél fogva, vagy saját belső szabályzataikra tekintettel saját kiürítési tervet is kötelesek készíteni, azt kötelesek az Üzemeltető biztonságáért felelős vezetőjével előzetesen egyeztetni, hogy a központi és az egyéni kiürítési terv összhangja biztosított legyen, s kötelesek annak egy példányát az Üzemeltető biztonsági vezetője részére átadni. Az Üzemeltető minden olyan üzlettől jogosult megkövetelni saját kiürítési terv elkészítését, ahol az üzletben gyakorolt profil jellege, és/vagy az üzlet mérete, az alkalmazotti létszám nagysága azt különösen indokolttá teszi.

Amennyiben a terület a rendőrség és tűzszerész által elrendelten kiürítésre kerül – a biztonsági őrök értesítik a Bérlőket és lezárják az átvizsgálandó területet. A bérlők alkalmazottai kötelesek a biztonsági őr felhívására a – tűzriadó tervben meghatározott útvonalon – a lehető legrövidebb idő alatt a területet elhagyni.

A Pláza átvizsgálásának lehetőségét biztosítani kell a tűzszerész szolgálat részére.

Az átvizsgálás befejeztével a tűzszerész engedélyével a bérlők visszatérhetnek a Plázaba.

Alapvető teendők közveszéllyel fenyegetés esetére:

Telefonon történő bejelentés esetén értesíteni kell a biztonsági diszpécsert a 799 2442-es telefonszámon. Az értesítésnél el kell mondani, hogy mi a bejelentés pontos tartalma, milyen a telefonáló személy hanghordozása, beszédstílusa.

A megelőzés érdekében az üzlethelyiségek alkalmazottai ismeretlen személytől ne vegyenek át semmilyen tárgyat vagy csomagot, amennyiben valaki őrizetlenül hagyott tárgyat, csomagot talál, azt haladéktalanul jelentse a biztonsági diszpécsernek, vagy a legközelebbi biztonsági őrnek.

16.8 Kulcskezelési és Nyilvántartási Szabályzat

16.8.1 A Pláza biztonságának fokozása érdekében az Üzemeltető Kulcskezelési és Nyilvántartási Szabályzatot készít, melyben részletesen szabályozásra kerül, hogy a Pláza különböző funkciójú bejáratainak kulcsait mely személyek és milyen feltételek mellett jogosultak használni.

16.8.2 A szabályzat alapján valamennyi üzlet köteles ún. tűzkulcsot leadni a Pláza biztonsági vezetője részére, s köteles írásban megjelölni a tűzkulcs felvételére jogosult személyeket. A szabályzat részletesen rögzíti a leadott és nyilvántartásba vett tűzkulcsok igénybevételére vonatkozó előírásokat. A tűzkulcsokat az üzletek tulajdonosai/bérlői a biztonsági vezetőnek adják át. A tűzkulcsok a biztonsági diszpécser helyiségben tűzkulcs kazettában kerülnek elhelyezésre. A tűzkulcs kiadást a biztonsági diszpécser köteles vezetni a kulcsnyilvántartási naplóban. A tűzkulcs csak indokolt esetben adható ki.

16.8.3 Az épület éjszakai működése alatt

Az Épület védelmére éjjel – nappal videokamerák vannak üzembe helyezve, amelyek a főbejáratot, a garázs bejáratot, garázs közlekedési útvonalakat valamint a bevásárló központ területét rögzítik.

Az Épületben intelligens tűz és füstérzékelő rendszer működik, amely veszély esetén jelez a diszpécser központba és a VIII. kerületi Tűzoltóságra. Az őrszolgálat ez alapján megteszi a szükséges intézkedéseket.

17 MŰSZAKI SZABÁLYZAT

17.1 Építés

A ki- illetve átalakítások esetén a Bérlői Kézikönyvben leírtakat kötelesek betartani.

17.1.1 Üzletkialakítás

Egy új üzlet kialakításához az üzlettulajdonosnak vagy üzlethelyiség használónak írásos hozzájárulást kell kérnie a Corvin Pláza Üzemeltetőjétől. Az engedély kiadásának feltételei:

Építési engedélyezési szintű tervdokumentáció (építész; fűtés-hűtés; szellőzés; víz-csatorna; füstérzékelők; sprinkler), amely megfelel

– az érvényben lévő magyar szabványoknak

– a Corvin Pláza „Üzlet kialakítási kézikönyv”-nek

– a Corvin Pláza magas szintű műszaki és esztétikai követelményeinek

– a vendéglátó egységek kialakítására vonatkozó külön műszaki követelmények (lásd 1. számú melléklet)

Bárminemű kivitelezés csak érvényes munkavégzési engedély birtokában végezhető, amelyet az üzlettulajdonosnak vagy használónak legalább 5 munkanappal, tűzjelző és tűzoltóhálózatot érintő átalakítás esetében 15 munkanappal a munkakezdés előtt kell kérvényezni. A munkavégzési engedélyt, valamint a tűzveszélyes munkavégzést bejelentő nyomtatványt az üzemeltetési irodán kell beszerezni. Amennyiben a sprinkler hálózat ürítése szükséges a munkálatok során, az Üzemeltető részére térítési díj fizetendő.

Az építkezés során az Üzemeltető nevében jogosult eljárni az ügyeletes vezető és a biztonsági szolgálat is mind munkabiztonsági, mind műszaki ellenőri szempontból a munkavégzés ellenőrzésére. Az új üzlethelyiség csak a Corvin Pláza előzetes engedélye alapján kezdheti meg működését.

A vendéglátó egységekben dohányzásra szolgáló terület kijelölése kizárólag az ÁNTSZ előzetes hozzájárulása esetén történhet, a dohányzásra vonatkozó szabályok pontos rögzítése mellett.

Az üzletekbe kizárólag szabványos, a magyarországi üzembe helyezésre való alkalmasságot is igazoló tanúsítvánnyal, vagy annak megfelelő dokumentációval rendelkező gépészeti, elektromos illetve gázüzemű berendezések szerelhetők be.

17.1.2 Üzlet átalakítása, bővítése

Épületszerkezeti, homlokzati megjelenésbeli portál, tűzjelző, spinkler, közös területen való kábelezés, vagy bármilyen átvezetés engedélyezése szintén az Üzemeltetés hatásköre, ezért az eljárási rend megegyezik a 17.1.1 pontban foglaltakkal.

17.1.3 Üzlet átadás-átvétel

Az üzlet használójának a helyiség átvételét vagy visszaadását egy átadás-átvételi eljárás keretén belül, az Üzemeltető jelenlétében kell megtartani.

Az eljárás során a felek rögzítik a bérleményi leltárban a hálózati csatlakozások méretét, kapacitását, terhelhetőségét, a beépített berendezések típusát, állapotát, mennyiségét.

Az üzlet átadás-átvételről átadás-átvételi jegyzőkönyv születik, melyet az Üzemeltető nevében eljáró személy köteles az átadó/átvevő jelenlétében kitölteni, vele aláíratni és számára egy példányt átadni.

Bármely üzlet átalakítás befejezését megelőzően, a Bérlő köteles 48 órával előbb készre jelenteni az üzemeltetői igazgatóság részére, mely ellenőrzi és kiadja az engedélyt a megnyitásra.

17.1.4 Dokumentumok

Az üzlethelyiségben tartandó műszaki dokumentumok jegyzéke:

– Megvalósulási terv (nyomtatott és digitális verzió)

– Kivitelezői nyilatkozatok (építész, gépész, elektromos)

– Mérési jegyzőkönyvek (elektromos érintésvédelmi, légtechnika beszabályozási)

17.2 Üzemeltetés

17.2.1 Műszaki működtetés

Az Üzemeltető ellátja a Corvin Pláza műszaki működtetésével kapcsolatos alábbi feladatokat:

a) a közös területek épületgépészeti rendszerének üzemeltetése és karbantartása, így víz, csatorna, gáz, villamos energia központi biztosítása, központi hűtő-fűtő berendezések, légtechnikai rendszer – beleértve a Food Court technikai elszívását is – üzemeltetése, amely nem foglalja magába az egyes üzlethelyiségek előbbiekben felsorolt rendszerekhez csatlakozó mért vagy méretlen egyedi berendezéseinek, fogyasztóinak üzemeltetését, karbantartását (ld. 17.2.2)

b) központi villamos berendezések, villámhárító, transzformátor alállomások, elosztók és alelosztók, kapcsoló-berendezések üzemeltetése és karbantartása

c) központi biztonságtechnikai berendezések biztosítása és üzemeltetése (tűzjelző, behatolásjelző, biztonsági világítás, tűzoltóhálózat)

d) stúdió és hangosító berendezések, zártláncú rádióhálózat

e) telefon, központ és alközpont

f) az épület közös részeinek karbantartása mind belül, mind kívül

g) központi szeméttárolás és gyűjtőedények működtetése

h) közös területű mozgólépcsők és felvonók üzemeltetése és karbantartása

i) épület közös területeihez és közvetlen környezetéhez kapcsolódó kertészeti berendezések üzemeltetése, karbantartása

17.2.1.1 A Corvin Pláza üzemeltetési jellemzői

A központi gépek a következő funkciókat látják el:

– szellőztetés

– fűtés

– hűtés

– erősáram

– gyengeáram

A Corvin Pláza a műszaki berendezések üzemeltetéséhez kapcsolódó tevékenységekhez egyrészt megfelelő szakértelemmel rendelkező külön szerződés alapján megfelelő referenciával rendelkező alvállalkozókat vesz igénybe. Az ilyen szerződés alapján munkát végző személyek a vonatkozó szerződések és a Házirend alapján végzik feladatukat.

17.2.2 Üzletek

Az Üzemeltetőt a 17.2.1 pontban meghatározott feladatok csak az üzlet határoló falának külső síkjáig kötelezik, ugyanis az üzlethelyiség kialakításához szükséges közmű-csatlakozási pontokat és határoló szerkezetet (kivéve portálszerkezet) a tulajdonos addig a pontig biztosította. Az üzlethelyiség egyedi berendezéseinek, fogyasztóinak karbantartása a helyiség használójának feladata. Ezen feladatok elvégzésének minőségét, gyakoriságát a vonatkozó magyar szabványok és az általános munkavédelmi szabályok rögzítik.

A használók kötelesek a gyártói előírásoknak megfelelően elvégezni a berendezések időszakos karbantartását, felülvizsgálatát és ellenőrzését, az alkatrészek cseréjét, a berendezések felújítását, végül biztonságos használhatóságuk idejének illetve mértékének elérése után azok cseréjét.

Az üzlethelyiség használói tudomásul veszik, hogy üzemeltetési, karbantartási kötelezettségük elmulasztásából származó, akár az üzlethelyiségen belül, akár a központi rendszerben okozott kár őket terheli.

Üzemeltető jogosult ellenőrizni, a nem rendeltetésszerű használat szerinti tevékenységet.

Az ellenőrzés kiterjed különösen:

– a csatornahálózat használatára,

– a légkezelők üzemképes állapotban tartására, rendszeres karbantartására,

– az ajtókezelési előírásokra,

– a portál rendszeres takarítására,

– az elszívó-ernyők tisztántartására, különös tekintettel a zsíros elszívásra,

– az elektromos rendszer karbantartására,

– az előírt érintésvédelmi vizsgálatok elvégzésére,

– a tűzvédelmi szabványossági felülvizsgálatok elvégzésére,

– a toló- vagy nyílószerkezetek, rácsok karbantartására,

– a veszélyes hulladék elszállításának szakszerűségére és rendszerességére.

A fenti feladatok időbeni és szakszerű elvégzését igazoló dokumentációkat a használók kötelesek megőrizni, és az Üzemeltető igénye esetén az Üzemeltetőnek bemutatni.

Ezen ellenőrzések kiterjedhetnek a fenti rendszerek állapotának átvizsgálására, és a szerződésbeli lefedettségének vizsgálatára is.

17.3 Energiakezelési szabályzat

Az üzemeltetési költségbe nem tartozik bele az üzlethelyiség használója által fogyasztott víz, csatorna, áram, hűtés-fűtés energia, gáz díja. A használó tudomásul veszi, hogy az Üzemeltető

a) külön mérőórákat szereltet fel a helyiség egyedi fogyasztásának mérésére, melynek létesítési és üzemeltetési költségei a használót terhelik.

A használó tudomásul veszi, hogy az Üzemeltető tudta és írásos beleegyezése nélkül tilos az üzlethelyiség fogyasztás illetőleg terhelés korlátozóit módosítani, cserélni.

18. Munkavégzés

18.1 A Ház területén és környezetében minden munkavégzési tevékenységhez az érintett üzlet használója (tulajdnosa vagy bérlője) és az Üzemeltető előzetes írásbeli engedélye szükséges. Az engedély egy-egy példányát a munkavégzés, illetve a belépés és árumozgatás helyszínén kell tartani. Az engedélyt a munkavégzés megkezdése előtt 5 (tűzjelző és tűzoltó hálózattal kapcsolatos munkálatok esetén 15) munkanappal kell megkérni az üzemeltetési irodában.

18.2 Sprinkler, füst- és tűzérzékelő megváltoztatás egyeztetés nélkül szigorúan tilos! Tűzveszélyes munka végzéséhez külön engedély szükséges. Amennyiben a sprinkler hálózat ürítése szükséges, az Üzemeltető részére a leürítést megelőzően térítési díj fizetendő meg, amennyiben az ürítésre a használónak felróható okból kerül sor. A kérelmet ilyen esetben is a tervezett munkavégzés előtt 15 nappal szükséges beadni.

18.3 A kivitelezőt kárfelelősség terheli minden olyan kárért, melyet a munkavégzés során szándékosan vagy gondatlanságból okoz a munka helyszínén, közös területeken vagy berendezésekben, illetve más, a munkavégzéssel nem érintett üzletben.

18.4 Az engedély kizárólag a munkavégzés helyszínéül szolgáló üzlethelyiségben illetve területen való tartózkodásra jogosítja a felsorolt munkavégzőket a feltüntetett időpontokban, illetve az engedélyen megjelölt bejárattól, parkolótól a helyszínre vezető legrövidebb útvonalon be- és kiszállításra.

18.5 A munkavégzés időpontjának meghatározásánál az alábbiakat kell figyelembe venni:

A Pláza nyitvatartási idejében közös területeket érintő munkavégzés nem folytatható. Ez idő alatt csak olyan munka végezhető üzlethelyiségen belül, amely a látogatókat, szomszédos üzleteket zavaró zajjal, porral, piszokkal, egyéb zavaró tényezővel nem jár. Nagyméretű vagy mennyiségű áru illetve berendezés szállítása sem engedélyezett a nyitvatartási idő alatt közös területeken, kizárólag a hátsó szervizfolyosókon.

Hangos munkavégzés (fúrás, flexelés, csiszolás, kalapálás, vésés, stb.) csak este 21.00 – 23.00 és reggel 07.30 – 10.30 között engedélyezett!!

18.6 A munkavégzés időtartama alatt az üzletet esztétikus takarással kell ellátni oly módon, hogy a munkaterületre ne lehessen belátni. Ha a takarás nem megfelelő, az Üzemeltető jogosult azonnali cserét kérni vagy az üzlet költségére a takarást lecserélni. Galéria kialakítása tilos. Nagyobb átalakítás (így különösen válaszfalak építése, bontása, portál építése) esetén a zaj és a por elleni hatékony védekezés érdekében a takarást minden esetben ideiglenes gipszkarton fal építésével kell megoldani, melynek költségeit az építő viseli. Az üzlet bejáratánál a bérlő köteles esztétikusan megjeleníteni, hogy az üzlet milyen okból tart zárva és várhatóan mikor nyit, új üzlet esetén pedig a várható nyitás mellett a nevet, üzlettípust is. A munkavégzés során és annak befejezése után a munkavégző, illetve üzlettulajdonos vagy bérlő köteles a takarításról gondoskodni, különös tekintettel a közös területekre, folyosókra. Amennyiben saját konténer használata szükséges, az erre szolgáló nyomtatványon engedélyt kell kérni a konténer elhelyezésére, az Üzemeltetőtől. Az engedély nélkül elhelyezett, vagy lejárt engedélyű konténert az elhelyező költségére az Üzemeltető elszállíttatja. Az elhelyező köteles a konténer rendszeres ürítéséről gondoskodni. A takarítás elmulasztása esetén az Üzemeltető az építési/átalakítási engedéllyel rendelkező üzlet használója költségére maga gondoskodik a takarítás elvégeztetéséről.

18.7 A munkavégzés engedélyezett feltételeinek (munkavégzés helyszíne, időtartama, munkavégzők, beszállított gépek, anyagok, szállítási és mozgási útvonal, stb.) betartását az Üzemeltető munkatársai, valamint a biztonsági szolgálat tagjai jogosultak bármikor ellenőrizni, azok bármelyikének megszegése esetén a munkavégzést azonnali hatállyal felfüggesztetni, indokolt esetben az áramszolgáltatást kikapcsolni.

18.8 A használók megbízásából a Plázaban tartózkodó személyeket (pl. szállítók, alkalmazottak, stb.) kárfelelősség terheli minden olyan személyi és vagyoni kárért, melyet szándékosan vagy gondatlanságból okoznak a Pláza területén.

19 A HÁZ TISZTASÁGA

19.1 Általános rendelkezések

A Corvin Pláza területi hatálya alá tartozó egész terület tisztántartása a mindenki alapvető érdeke. A Corvin Pláza területén a hulladékgyűjtés szelektív. Az alábbiakban az Üzemeltető által elkészíttetett Takarítási és Hulladékkezelési Szabályzatnak a hétköznapi életben alkalmazandó legfontosabb szabályait foglaljuk össze.

19.2 Az Üzemeltető kötelessége

19.2.1 Az Üzemeltető köteles a Corvin Pláza épületének, közös használatú területeinek, a parkolónak és úthálózatnak, valamint a tetőkerteknek a tisztaságát az időjárási viszonyoknak és a Corvin Pláza működésének, jó hírének megfelelően biztosítani. Ehhez az Üzemeltető alvállalkozó munkáját veszi igénybe.

19.2.2 Az Üzemeltető köteles a bérlők részére biztosítani mindazokat a műszaki-higiéniai feltételeket, melyek a használók részére a hatályban lévő közegészségügyi jogszabályok által előírt takarítási és hulladékkezelési feladatok végrehajtását lehetővé teszik. A takarító alvállalkozó kezeli azokat a földszinti Hulladékudvarban elhelyezésre került szeméttömörítő konténereket, melyekbe a szelektíven gyűjtött hulladék kerül, s ennek rendszeres elszállíttatásáról és fertőtlenítéséről ugyancsak a takarító alvállalkozó gondoskodik.

19.2.3 Az Üzemeltető kötelessége a Takarítási és Hulladékkezelési Szabályzat betartatása.

19.3 A Corvin Pláza közös területének takarítási rendje

19.3.1 Az Üzemeltető által szerződtetett alvállalkozó a Pláza nyitvatartási ideje alatt folyamatos szolgáltatást nyújt, különös tekintettel a passzázsok felmosására, szemetes edények ürítésére, a közös használatú illemhelyiségek rendszeres tisztántartására, a bejáratok és a mozgólépcsők/liftek, az árufeltöltő folyosók tisztaságára stb., melyek a Pláza üzemelésének, a kereskedelmi tevékenység és a látogatói forgalom zavartalan bonyolításának alapfeltételei.

Az Üzemeltető által biztosított vizesblokkok és öltözők takarítása ugyancsak az alvállalkozók feladata.

19.3.2 A takarító alvállalkozó külön figyelmet szentel a Food Court területének, melyen az állandó fogyasztás következtében a szemetesek ürítése, cserélése, kőburkolat felmosása, a tálcák elhordása, mosása stb. folyamatos munkarendben történik.

19.4 A használók kötelességei

19.4.1 A használók kötelesek a saját tulajdon vagy bérlemény területét és külső portálfelületét kifogástalanul tisztántartani. A tisztítás munkálatai nem zavarhatják a kereskedelmi tevékenységet és/vagy a látogatók nyugalmát.

19.4.2 A vendéglátó tevékenységet folytató üzletek kötelesek az engedélyezett kitelepülés területének takarítására a nyitvatartási idő alatt és után.

A vendéglátó és élelmiszerkereskedelmi tevékenységet folytató üzletekben különös gondot kell fordítani azokra a közegészségügyi előírásokra, amelyek a kiszolgált illetve tárolt ételek, italok szennyeződésmentes tárolásáról, megóvásáról rendelkeznek.

Az üzletek területén kizárólag a rendeltetésszerű működtetéshez szükséges eszközök, tárgyak és anyagok vihetők be.

Az árubeszállítást oly módon kell végezni, hogy kizárható legyen a beszállítási útvonal szennyeződése.

Törekedni kell, hogy az üzletekbe csak megfelelően előkészített alapanyagok kerüljenek beszállításra. Ha ez nem biztosítható, akkor előkészítetlen élelmiszerből az üzletbe csak annyi szállítható be, amelynek az előkészítése a beszállítást követően közvetlenül biztosítható. Nem előkészített élelmiszerek huzamosabb idejű nyitott tárolása tilos.

A vendéglátó és kereskedelmi tevékenység napi működéséhez nem szükséges eszközök, tárgyak és anyagok (pl. nem napi felhasználási mennyiségnek megfelelő élelmiszer, kiszolgáláshoz szükséges egyszer használatos eszköz, személyes tárgyak, különféle dokumentáció, stb.) csak zártan tárolhatók.

A napi zárás után az üzletekben kizárólag olyan élelmiszer tarolható, amelynek a kártevők számára hozzá nem férhető módon történő zárt tárolása biztosítható. A napi zárás után élelmiszerhulladékok az üzletben semmilyen módon nem tárolhatók.

Kiemelt figyelmet kell szentelni a rovarok, rágcsálók elszaporodását megakadályozó takarítási tevékenységre. A takarítási tevékenységet a mellékelt takarítási rendben előírt terjedelemben és gyakorisággal kell végezni, az időszaki takarítások megtörténtét dokumentálni kell.

19.4.3 Az árufeltöltő folyosókon árut, hulladékot, göngyöleget tárolni tilos. A feltöltő folyosókon elhelyezett szemétszállító konténerekbe az összegyűlt hulladékot szemetes/hulladékgyűjtő zsákokban szabad csak elhelyezni. Ételmaradékot vagy egyéb cseppfolyós halmazállapotú hulladékot külön csomagolás nélkül tilos a szemétgyűjtő konténerekbe önteni.

19.4.4 Az üzletek átalakításával, felújításával, műszaki karbantartásával összefüggő mindennemű szennyeződés elszállítása az üzlet, vagy az ott munkát folytató alvállalkozó feladata. Az ilyen jellegű munkák során semmilyen szennyeződés nem kerülhet közös területre.

19.5 Hulladékkezelés

19.5.1 Az Üzemeltető kötelessége

A Corvin Pláza a hatósági előírásoknak megfelelően szelektív hulladékgyűjtést valósít meg. Ennek értelmében az Üzemeltető köteles a szelektív hulladékgyűjtés feltételeit kialakítani, s a közös területekről összegyűjtött hulladéknak a gyűjtő helyre való szállítása után a hulladék elszállításáról gondoskodni.

19.5.2 A használók kötelességei

Minden használó köteles az üzletében keletkezett hulladékot az erre a célra kialakított gyűjtőhelyre szállítani. Tilos a hulladékot a kereskedelmi és a szórakoztató területeken, a látogatók hulladékai számára elhelyezett gyűjtőedényekbe rakni, valamint zsákba, dobozba gyűjtve a teherlift előtt, illetve az árufeltöltő folyosón hagyni. A használóknak külön figyelmet kell arra fordítani, hogy a hulladékgyűjtő helyekre való szemétszállítás közben az árufeltöltő folyosókon, illetve a közös területen sem hulladékdarabok, sem pedig hulladékra utaló nyomok nem keletkezhetnek, maradhatnak.

A hulladék kezelésével és szállításával kapcsolatos hatósági előírásokat valamennyi használó köteles betartani. A használók kötelesek a keletkezett hulladékot a kialakított szelektív hulladékgyűjtési rendnek és a vonatkozó szabályzat előírásainak megfelelően kezelni.

19.5.3 Szelektív hulladékgyűjtés

19.5.3.1 A kezelendő hulladékok köre

A Corvin Pláza kereskedelmi és szolgáltató egységeiben (üzletek) az üzemeltetés során keletkezett hulladékot szelektíven kell gyűjteni, és azt az üzletek személyzetének kell, a Hulladéktárolóhoz és tömörítőihez szállítani.

19.5.3.2 Bérlők hulladékszállításának folyamata

Az üzletekben keletkező hulladék szállítása naponta 19:00 – 21:30 között történhet. Az Üzemeltető ekkor biztosítja a tömörítő kezelőjét.

Ott a bérlők a hulladékokat a tartalmuk szerinti szelektív hulladéktárolókba ürítik. A központi tárolóba történő átszállítás az Üzemeltető feladata Az FK-12 számú lifttel, folyamatosan, telítettség szerint történik.

A hulladéktárolók elhelyezése:

Vendéglátóegységek hulladékgyűjtői:

  • Az étkezőudvari bérlők az N.2. XIII.23. számú helységben
  • Az Üzemeltető feladata a tálcák gyűjtése és tálcamosó helységbe történő szállítása a gazdasági folyosón elhelyezésre kerülő gurulós tálcagyűjtő tároló kocsi segítségével történik.

Kereskedelmi egységek:

  • A „K”-i szárnyon lévő üzletek, az FK-12 számú lifttel szállíthatják le a „0” szinten lévő K.0.I.04 számú központi Hulladékudvarba.
  • A „Ny”-i szárnyon lévő üzletek az FN-12 számú lifttel szállíthatják le a -2 szinten lévő N.P2. VIII.08. számú helységben lévő szelektív gyűjtőállomásra.

Élelmiszerkereskedelmi egységek, valamint Iparcikk kereskedelmi egységek: :

A kommunális hulladékot, illetve a papírt a megfelelő tömörítő konténer garatába kell elhelyezni. A tömörítő berendezést csak a takarítást végző vállalkozó e feladattal megbízott, képzéssel rendelkező dolgozója kezelheti. A szerves hulladék közé papír nem kerülhet. Hasonlóképpen a papírhulladék közé más anyag, beleértve a PVC fóliát és a hungarocellt is, nem kerülhet.

A vendéglátó helyeken a sütésnél használt és cserére szoruló étolajat a használóknak külön edénybe kell gyűjtenie. Az elszállítást biztosító szerződést illetve az elszállítást igazoló szállítóleveleket igény esetén az Üzemeltető részére be kell mutatni. Tilos a használt étolajat mosogatóba, padlóösszefolyóba, WC-be, vagy épületen kívüli esővíz elvezetőbe önteni, vagyis a szennyvízelvezető és az esővíz elvezető csatornahálózatba juttatni. Tilos a használt étolajat a hulladékgyűjtő konténerekbe önteni!

A szelektív hulladékgyűjtés keretében a

kommunális hulladékot

papírt

fóliát

szerves hulladékot (ételmaradék, gyümölcs, stb.)

veszélyes hulladékot (szárazelemek, gombakkumulátorok)

állati eredetű veszélyes hulladékot (csontot, bőrt, stb.)

használt étolajat

elkülönítve kell gyűjteni és – az állati eredetű veszélyes hulladékot és a használt étolajat kivéve – a hulladéktárolókhoz elszállítani.

A szelektíven gyűjtött veszélyes hulladéknak a Plázaból történő szervezett elszállíttatásáról az Üzemeltető gondoskodik.

A hulladékoknak a Corvin Pláza kijelölt útvonalain történő szállításakor az előírt közegészségügyi előírásokat szigorúan be kell tartani. A Corvin Pláza területén időszakos, vagy esetenkénti karbantartási, felújítási munkát végző vállalkozók munkavégzésük során keletkezett ipari hulladékot a Corvin Pláza területén lévő hulladékgyűjtő helyeken nem helyezhetnek el!

19.5.3.3 Az egyes hulladékfajták kezelése

Kommunális hulladékok

A legtöbb kommunális hulladék a Food Court-on termelődik az elhasznált evőeszközök, tányérok, poharak nagy mennyiségéből. Ezeket zárt gyűjtőtárolókban, műanyag zsákokban gyűjtik, ahonnan azok a szervizfolyosóról nyíló helyiségben elhelyezett gyűjtőkonténerbe kerülnek. A hulladék tömörítőből a kommunális hulladék elszállítását szakvállalkozó végzi, szerződés szerint a szakhatóságok által előírt módon.

Szelektív hulladékok

A papírhulladékot az üzletek dobozainak jelentős mennyisége adja, amit

  • A „K”-i szárnyon lévő üzletek, az FK-12 számú lifttel szállíthatják le a „0” szinten lévő K.0.I.04 számú központi Hulladékudvarba.
  • A „Ny”-i szárnyon lévő üzletek az FN-12 számú lifttel szállíthatják le a -2 szinten lévő N.P2. VIII.08. számú helységben lévő szelektív gyűjtőállomásra szállítanak.

Innen az elszállítást erre feljogosított, szerződéses vállalkozó végzi el.

Veszélyes hulladékok

A vendéglátóipari egységekben keletkezett használt sütőolajat az erre szakosodott, engedéllyel rendelkező vállalkozóval kötött szerződés alapján az egységek területén gyűjtik, szakhatósági előírásoknak megfelelően, zárt, jelölt és általuk kezelt edényzetben. Szállításukat közvetlenül az egységek területéről végzik. A szállítókkal kötött szerződés szerint a szállítókocsik előírt tisztántartási feltételeit ezen cégek biztosítják.

Állati eredeti hulladékok

Állati eredetű, vagy bármely más alapanyagú élelmiszer-hulladékot csak a nyitvatartási időn kívül, a zárás után kell és szabad az üzletekből elszállítani. Az üzemelés során keletkezett állati eredetű élelmiszerekből származó hulladékot csak az arra jogosult szállíthatja el és semmisítheti meg.

Veszélyes hulladékok közül az állati eredetű élelmiszer anyag hulladékát az erre szerződött szakvállalat szállítja el, és biztosítja annak szakszerű felhasználását.

Az állati eredetű veszélyes hulladékok szakszerű tárolásával az elszállításig a kereskedelmi és vendéglátó egységek maguk gondoskodnak, zárás után az erre szerződött szakvállalat nyugtát állít ki az átvett hulladék mennyiségről a kereskedelmi és vendéglátó egység felé. A nyugtát az üzlethelységben kell tartani.

19.5.4 Hulladékszállítási útvonalak és tárolási helyiségek használata

A használók hulladékszállítási útvonal céljára üzletük területeit a nyitvatartási idő előtt vagy után, illetőleg igény szerint, a Corvin Pláza közös használatú kereskedelmi területeit pedig az árufeltöltésre kijelölt időszakban használhatják. Az összegyűjtött hulladékkal teli zsákokat csak a szerviz folyosón át lehet a legközelebbi tömörítőhöz eljuttatni.

Az éttermi részről kikerülő kommunális hulladék összegyűjtésére, hulladék és szemét gyűjtésére szolgáló edényzetet a kiürítés után külön helyiségben takarítani, fertőtleníteni kell.

19.6 A Pláza rovar- és rágcsálóirtási rendje

A Corvin Pláza e témakörre vonatkozó pályázatát elnyerő szakcég látja el az épület teljes körű rovar- és rágcsálóirtási feladatait, a kártevő irtási szabályzat szerint, mely tartalmazza a differenciált irtási technológiákat a lokáció és profil megoszlás szerinti irtási módosításokat, valamint a Bérlő és az Üzemeltető költségeit.

A Pláza tisztaságának, higiéniai rendjének fenntartása érdekében valamennyi használó úgy köteles raktározását és takarítást, valamint a hulladékkezelését megoldani, hogy az ne segítse elő a rovarok, rágcsálók előfordulását. Mind az Üzemeltető, mind a használó az irtást csak az adott üzlethelyiségekben folytatott tevékenységre, a személyzetre, és a látogatókra teljesen veszélytelen, a hatályos hatósági előírásoknak maradéktalanul megfelelő vegyszerek felhasználásával végezheti el.

19.6.1 Közös területeken

Az Üzemeltető köteles évente két alkalommal – az egyes használókkal előre egyeztetett időpontban – a Corvin Pláza egész területére kiterjedő rovar- és rágcsálóirtást szervezni. Az irtás elvégzését a használók írásban kötelesek visszaigazolni az Üzemeltető felé.

Ezen felül az Üzemeltető jogosultsága, hogy a további rovar- és rágcsálóirtás szükségességét felmérje, indokolt esetben az irtást elvégeztesse, annak hatékonyságát ellenőrizze. A fenti esetekben az irtás költségeit Bérlő fedezi.

Ha valamely közös területen a kártevők elszaporodása bizonyíthatóan egy üzletnek vagy egyes üzleteknek felróhatóan következik be, az ennek kapcsán elvégzett irtás összes költségét az Üzemeltető áthárítja ezen üzlet(ek) használóira.

A kártevőmentesítést a szakvállalat az épület valamennyi helyiségében köteles elvégezni, minden üzlet eladó- és raktárterületére kiterjedően. A vendéglátóipari létesítmények rovar- és rágcsálóirtását a terület speciális jellegének megfelelően látják el.

19.6.2 Üzlethelyiségekben

Ha valamely üzlet területén az Üzemeltető által szervezett évi kétszeri irtást meghaladóan szükséges további rovar- és rágcsálóirtás, az üzlet használója köteles haladéktalanul jelenteni telefonon a diszpécser szolgálatnak (799 24 42).

Ha az Üzemeltető észleli, hogy valamely üzletben gyakorolt tevékenység rovarok, illetve egyéb kártevők elszaporodásához vezethet, felszólítja az üzlet használóját, hogy késedelem nélkül tegyen eleget fent írt kötelezettségének.

Ha a felszólítás öt napon belül nem vezet eredményre, az Üzemeltető gondoskodik az adott üzlet használójának költségére, előzetesen egyeztetett időpontban a kártevők elleni védekezés végrehajtásához szükséges valamennyi tevékenység (lomtalanítás, takarítás, kártevőírtás) elvégzéséről.

Az üzlet használója köteles az irtás elvégzésében együttműködni (a helyiséget a kijelölt időpontra előkészíteni, rendelkezésre bocsátani, személyzetének jelenlétét a szükséges létszámban biztosítani, a kihelyezett monitorozásra illetve irtásra használt eszközöket eredeti állapotukban megőrizni, a rovarirtási módozatnak megfelelő a vállalkozó által előírt utasításokat betartani, és az irtás elvégzéséről készült igazolást aláírni és a másod példányát az üzletében tartani). Ha bármely üzlet használója a fentiek ellenére akadályozza az üzletben a kártevők elleni védekezést, az Üzemeltető jogosult az üzletben, a kártevő irtással kapcsolatos valamennyi feladatot elvégeztetni. Az emiatt felmerült többletköltségeket (ideértve a szomszédos üzletekben esetlegesen szükséges újabb irtások költségeit is), az védekezést akadályozó használó köteles viselni.

Parkolás

A Corvin Plaza parkolást biztosít minden vendége számára 2 szinten, több, mint 800 férőhellyel. A mélygarázs két útvonalon megközelíthető, a Futó utca és a Vajdahunyad utca felől, melyből közvetlenül mozgólépcsővel vagy akár lifttel juthatnak fel a vásárlótérbe.

Az alábbiakban szeretnénk tájékoztatni Önöket a Corvin Plaza parkolási díjának változásáról:

Az első 2 óra 400Ft, utána minden megkezdett óra 400Ft.

A parkolás az első 15 percben díjmentes.

A bejárati sorompónál található terminálon a JEGYKIADÁS gomb megnyomásával kapja meg a parkolójegyét, amit a parkoló elhagyásáig kérem őrizzen meg.

Amennyiben bérlettel rendelkezik, kérjük, helyezze be a gépbe a kártyát a nyíl irányának megfelelően.

Probléma esetén, az őrséghez fordulhatnak segítségért a -2-es szinten, a B13 oszlopnál található diszpécseri irodában.

A Plaza zárvatartási idejében (23:30-05:00) történő bejutáshoz használják: a Kisfaludy utcai bejárat, New Yorker oldalánál elhelyezett kapucsengőt, vagy a Futó utcai bejárat, Telekom oldalánál  elhelyezett kapucsengőt.

A parkoló Futó utcai be- és kihajtója éjfél, tehát 0:00 és hajnali 5:00 óra között zárva tart. Kérjük ebben az idősávban a Vajdahunyad utcai be- és kihajtókat használják!

Távozás előtt rendezze a parkolási díját a fizető automatáknál. A parkolási díj befizetése után 15 perc áll rendelkezésére arra, hogy elhagyja a parkolót.

Nyitott sorompó mellett történő be-, illetve kihajtás esetén, a parkoló használata díjmentes.

E-mail: info@corvinplaza.hu

Telefonszám: 06 30 456 0563 (Hétfőtől péntekig 9 és 17 óra között)

Bérlet vásárlással kapcsolatos információk:

VIII. vagy IX. kerületi lakcímkártyával rendelkező magánszemélyek részére a bérlet ára havi bruttó 20.000 Ft, minden más esetben havi bruttó 30.000 Ft.

Napi illetve hetijegy váltására nincs lehetőség.

Minden egyéb esetben az általános parkolási díjszabás van érvényben.

A parkoló 24 órában üzemel.

A parkolási szabályzatunkat itt éred el!

Megközelítés

Cím:
1083 Budapest, Futó utca 37-45.

GPS Koordinátak:
Észak: 47.4862116141847
Kelet: 19.074642061872