TERET ADUNK

a csodáknak

Csodálatos helyek a nagyvilágban, amiket télen érdemes felkeresni

Az, hogy nyáron utazgatunk, teljesen megszokott, télen azonban kicsit kevesebb az utazási kedv – pedig ebben az időszakban is rengeteg mindent érdemes látni. Sőt! Vannak olyan látnivalók, amiket kimondottan télen kell felkeresni, mert ebben az időszakban igazi különlegességgel szolgálhatnak.

Íme a legjobb téli úti célok listája a világ minden tájáról, amelyek mindenféleképpen megérdemelnek egy látogatást.

Jigokudani Monkey Park, Japán

A Jigokudani Monkey Park egész évben nyitva áll a turisták előtt, de különösen szép a havas téli szezonban. Ekkor ugyanis a Jigokudani Monkey Park egyedülálló lehetőséget kínál a turistáknak, hogy megnézzék a japán makákónak is nevezett vadon élő hómajmokat, amik telente azzal szolgáltatnak látványosságot, hogy a meleg forrásban fürdenek. 

Schloss Neuschwanstein, Németország

Németország déli részén, Schwangau község területén található épületet II. Lajos, Bajorország királya építtette saját maga gyerekkori álmainak megvalósítására, ám a híres Neuschwanstein-kastélyt Walt Disney is használta inspirációként két híres gyerekmeséjéhez – a Csipkerózsikához és a Hamupipőkéhez. A középkori stílusú, 19. századi kastély különösen csodálatos a havas téli hónapokban. Mivel ez a kastély egyike az ország leglátogatottabb turistacélpontjainak, különösen érdemes a téli időszakban felkeresni – egyrészt meseszép a hóval fedett látvány, másrészt a téli időszakban nem is túlzsúfolt, így mindenki kedvére magába szívhatja a mesekastély varázsát.

Harbin, Kína

Harbin városa Kína északi részének leghidegebb városa. Különösen érdemes télen felkeresni, hiszen ekkor ad otthont a világ legnagyobb hószobor és jégfesztiváljának.

Harbin számos egyéb tevékenységet és látnivalót is kínál. A síeléstől a helyi konyhák felfedezéséig még a hírhedt helyi tigrisek felfedezésére is van lehetőség.

Aki nem akar egészen Kínáig utazni a jégfesztivál miatt, az ellátogathat Szlovákiába, ahol minden évben 225 tonna jégből építik fel a Magas-Tátra legnagyobb turisztikai látványosságának számító jégpalotát Tarajkán.

Abisko, Svédország

A svédországi Abisko szintén ideális célpont a télen utazni vágyóknak. Ebben a svéd városban a téli időszakban néha hetekig fel sem kel a nap, a sötétség azonban tökéletesen kiegészíti a csodálatos Aurora Borealis-t vagyis az északi fényt. De nem az északi fény az egyetlen ok, amiért érdemes meglátogatni Abisko-t. A város számos más látnivalót és tevékenységet is kínál a turisták számára. Ide tartozik a jéghorgászat, a sífutás, a kutyaszánozás, és még egy fenséges nemzeti park is, ahol rénszarvasok élnek!

Hallstatt, Ausztria

Európa egyes helyei egész évben döbbenetesen sok turistát vonzanak, ilyen hely a szép kis alpesi város, Hallstatt is, ám télen különös hangulatú, bájos település, amit mindenkinek látnia kell egyszer. A tó partján fekvő kis osztrák város eltörpül a közeli Alpok mellett, amelyek fehér hóban tündökölve varázslatos hátteret adnak az elragadóan furcsa alpesi házaknak.

A városban való séta ugyan nem tart sokáig, de néhány lépésenként mindenkinek meg kell állni megcsodálni a kilátást. Hallstatt nyáron és tavasszal is nagyon szép hely, de a tél kihagyhatatlan célponttá emeli.

Rovaniemi, Finnország

Ha valaki biztosan találkozni szeretne a Mikulással, nem kell mást tennie, csak felkeresnie Rovaniemit a finn Lappföldön. Közvetlenül Rovaniemi mellett található a Mikulásfalu, amely a jó öreg Mikulás hivatalos otthona. Aki ellátogat a faluba, találkozhat a fehér szakállúval és különleges pecsétet is kaphat az útlevelébe, sőt, még igazi rénszarvassal is barátkozhat.

Kedvet kaptál egy kis utazáshoz? Akkor látogass el üzletközpontunkba, és vegyél részt a játékunkban, melynek fődíja egy varázslatos, nagy értékű utazás – amit te szervezhetsz meg magadnak, s amellyel valóra válthatod álmaidat. A játék részleteit keresd weboldalunkon – és éld át a karácsonyi csodát!