BACK TO SCHOOL

szept 11, 2018 | Blog, Fashion

 Emlékszem azokra a napokra, amikor a nyári szünet utolsó időszakában valami különös, belső izgalom fogott el a sulikezdés kapcsán. Volt úgy, hogy teljesen új közegben kellett kikötnöm, volt úgy, hogy a rég nem látott iskolatársak viszontlátásának öröme töltött el buzgó tettvággyal. Sőt, az életem egyik legmeghatározóbb etapja az volt, amikor tanulmányi időszak közepén kellett iskolát váltanom, vagyis a már jól megszokott környezetből egy jól összeszokott társaságba csöppentem bele. Nem kisebb kihívásokkal kellett szembenéznem, minthogy elhagyni régi pajtásaimat és egy kialakult rendszerbe integrálódni. Magyarán én voltam a fekete bárány, mondjuk ki őszintén. Bekerültem az első sor legszélére, valójában egy extrán odapakolt „szamárpaddal”, senkit sem ismertem, már kialakultak klikkek, túl volt a társaság a gólyatáboron, megvolt az első közös alkohol mámoros éjszaka, összekötötte őket néhány közös tapasztalat, poén, amit csak ők érthettek, és hát valójában megvolt már a hierarchia, aminek értelem szerűen csak a legaljára kerülhettem és onnan kellett szépen feltornáznom magamat. Hát, nem mondom, hogy könnyű időszak volt.

Na, és mint olyan, persze, hogy igyekeztem visszafogottan, csendesen viselkedni – oké, ez az első néhány napban annyira nem is esett nehezemre, hiszen minden olyan új volt -, vagyis igazán konszolidáltan viselkedni. Jaaa, és hát a lényeget még nem is mondtam: az én koromban ebben a suliban kötelező volt a váltócipő és köpeny használata. Ennek kapcsán persze mindenki igyekezett stílusának megfelelően felturbózni a saját szettjét, jellemzően fehér kifestő filccel firkáltunk a kék vászonköpenyre mindenféle egyedi jeleket. Ez alatt az olyan egyéni jelek, mint stílus, divatban kifejezhető személyiség, egyediség, már csírájukban el lettek fojtva, és mindenki egy egységesen suhanó kék lepel volt.

A főiskola és egyetem már egészen más, bár hazudnék, ha azt mondanám nem lep meg, ahogy a lányok ma suliba járnak. Kábé úgy, mint akik magukon felejtették a péntek esti buli szerkót: has kidob, erős smink fel, a tűhegyes műkörmökről már nem is beszélve. Soha nem tudtam elképzelni, hogy ezek a csajok hogyan szerepelnek tesi órán, de nekem nem is tisztem megítélni.

Ez a posztunk valójában egy bizonyos korosztálynak szól, hiszen a Back to school valakinek a tolltartós, hátizsákos időszakot jelenti, valakinek pedig már a felnőtt lét kapuja. Igazából korunkból kifolyólag is furcsa lett volna, ha nekiállunk rózsaszín unikornisos füzetek gyűjtögetésének – bár miért lenne ciki, tegnap vettem egyet 🙂 -, ehelyett inkább arra gondoltunk, hogy visszaidézzük azokat a szetteket, amik tipikus iskolás darabok, műgonddal összeállított rendszerben. Amúgy nem tudom, ti hogy vagytok vele, de óhatatlanul van benne egy kis szexus, a kislányos báj mellett rengeteg nőiesség, pikantéria rejlik benne. Ez talán annak is köszönhető, hogy az ártatlanság, a tisztaság gondolatisága tapad hozzá, mégis, a rövid szoknyák, a test vonalát követő darabok vonzzák a tekintetet, így hogy lehetne valami oly’ ártatlan, ha már eleve benne van a figyelemfelhívás célzata, nem? Emlékeztek a Tatu lánybandára, vagy a Spice Girls Emmájára…? Na, kinek jut eszébe róluk az ártatlanság?! Ők pedig tudatosan bújtak ebbe a kislányos szerepbe, hogy a mögöttes üzenet ezen keresztül nyerjen teret magának.

Mindenki döntse el, hogy mi célból ölti fel a dögös iskoláslány álarcát, de az nyilvánvaló, hogy egy ütős bakanccsal, diszkréten hátrafogott, az arcot szabadon hagyó hajjal, akár bokazoknival (ami megint trend lesz), vibráló színű táskával nem maradhatunk észrevétlenek egy-egy kockás szettben.

Puszi,

Anita

ANITA SZETTJE

KOCKÁS RUHA – MOHITO 13 995.-

TÉRDZOKNI – SINSAY 1495.-

CIPŐ – RESERVED 9995.-

TÁSKA – MOHITO 7995.-

PATRI SZETTJE

SZOKNYA – MOHITO 9995.-

BLÚZ – MOHITO 5995.-

DZSEKI – MOHITO 11 995.-

BAKANCS – CCC 20 900.-

TÁSKA – MOHITO 9995.-

KIEGÉSZÍTŐK A SINSAYBŐL

TOLLTARTÓ – 695.-

BRONZ ISKOLA SZETT – 1995-

TOLLAK – 1095.-

FÜZETEK – 695.-

JEGYZETTÖMB – 995.-

STARBUCKS ITALOK

FRAPUCCINO

HIBISZKUSZOS JEGESTEA

LIMONÁDÉ

KÖSZÖNJÜK SZÉPEN A HELYSZÍNT A CORVIN PLAZA STARBUCKS ÜZLETÉNEK!