A mai posztom címe tagadása az eredetinek, de sokkal inkább felhívás arra, hogy ebben a történetben bizony senki se számítson királylányos romantikára.
A szolgálólány meséje nagyon nagy sikernek örvend külföldön, itthon pedig nem is olyan régen kezdte meg hódító útját. Vegyes érdeklődéssel és rajongással ötvözve. Ennek egyik legnagyobb okozója az lehet, hogy maga a történet nem egy könnyen emészthető témát dolgoz fel: a jövőben a nő pusztán kihordója gyermekeinek, egy test, egyetlen két lábon járó méh, aki szigorú szabályok szerint éli az életét, nem szerethet, nem kívánhat semmit, nem lehetnek vágyai, ruhái, saját gondolatai sem. Persze nem mindenkire vonatkoznak ennyire szigorú szabályok, de lévén, hogy ezt a társadalmi modellt egy örökkön piros ruhába és fehér fejfedőbe burkolózó szolgálólány szemszögéből ismerjük meg, így velejéig átjárhat bennünket az az érzet, amikor a létezésünk nem más, mint egy hatalmas kaptár aprócska szeletkéje. Megrázó.
Amúgy nem mindig volt ez így, a rendkívüli a történetben az, hogy mindez úgy történhetett meg a közösség tagjaival, hogy korábban még volt életük: szórakozni járhattak, volt közösségi élet, szabad akarat, szabad társadalom…aztán jött a kíméletlen háború, aminek eredményeképpen egyeseket ilyen, míg másokat olyan kasztba osztottak be. A nők, akik nem képesek saját gyermeket nemzeni, de a felső tízezer tagjai, élhetnek azzal a jogukkal, hogy kvázi “béranyát” tartanak a háznál, akivel időnként együtt hál az uruk, kizárólag meghatározott sémák mentén, hogy aztán tovább örökítse benne magvait… míg az asszony az aktus során ugyanúgy jelen van. Olyan, mint egy násztánc: összefonódva, egy testet képezve lesznek ők ketten a férfié, igaz az aktus mellőz minden gyengédséget és érzelmet.
Az írónő párhuzamos szálakat futtat, így nekem személy szerint kicsit nehéz volt a könyv elején átrágni magamat. Megannyi bizonytalanság, érthetetlen összefüggés, nem éreztem, hogy el lennék helyezve térben és időben, egyszerűen csak zajlanak az események. Még nem értettem, hogy lehet valakinek ennyire “átmosni” az agyát, hogy képes legyen áldozatául lenni egy ilyen kizsákmányoló társadalomnak, még nem tudtam, hogy miért kerültek ebbe a helyzetbe, még nem ismertem a főszereplőmet se. Egyszerűen csak haladtam előre, sodort a történet, mert valójában nagyon kíváncsi voltam arra, amikor minden összeér és egy képet kapok a történetről. Ez néha bosszantó, néha izgalmas is. Egy biztos, nem a megszokott módon olvastam ezt a regényt, olyat nem tudtam csinálni, hogy most egy oldalt gyorsan átfutok, mert különben fonalat veszítek. Egy, kettő, vagy sokszor három fejezetet is végig vittem egy alkalommal, hogy legalább egy bizonyos részlet meglegyen a fantáziámban.
Vannak, akik állítják, hogy ezúttal a sorozat jobb, mint a könyv maga. Állítólag azért, mert rengeteg légüres tér kerül kitöltésre, amire a könyvben nem kapunk választ. Vannak, akik szeretik előbb a saját fantáziájukra bízni a történetet és csak utána megnézni filmen.
Egy biztos: A szolgálólány meséje tehát nem egy romantikus Hamupipőke sztori, hanem megdöbbentő, drasztikus, néha bizony kegyetlen történet, amit olvasva néha felzúgott bennem a tagadás hangja, hogy ilyen világ bizony nem jöhet el. Aztán tessék, Orwell 1984-énél ugyanezt gondoltuk….
A SZOLGÁLÓLÁNY MESÉJE MEGTALÁLHATÓ A LIBRI KÖNYVESBOLTBAN.