2 PERCES SMINK KIHÍVÁS – EBBŐL MI LESZ?!

nov 15, 2017 | Blog, Beauty

Úgy gondoltuk ideje ismeretlen terepre lépdelnünk és neki vágunk egy kihívásnak, amit addig még sohasem próbáltunk. Vagyis: időben elkészülni! 😀 Hát ez lett belőle:

ANITA SMINKJE

Én teljes mértékig meg voltam róla győződve, hogy képes vagyok akár 5 perc alatt is elkészülni, ha épp megyünk valahova. Peti szerintem ezzel vitatkozna, mert ugye mindig rám kell várni, pedig fél órával előtte elkezdek készülődni, de még fél órával azután is folyik a mechanizmus, hogy ő már haptákba vágta magát… Na, jó, mindig igaza van! 🙂 😛

Szóval a két perces smink kihívás nekem tényleg az volt, szeretek a make up-ommal pepecselni, szépíteni, csinosítgatni. Így az egészet egy alapos átgondolás előzte meg: vajon mi az, amit biztosan nem tudnék kihagyni, ha sminkelek?

Nálam az alap az alap, egy kis korrektorral és púderrel. Ahhoz, hogy jól érezzem magam a bőrömben kell még szempillaspirál, pirosító és egy kis szájfény, vagy halvány rúzs. Úgyhogy ezeket akartam elsőként elkészíteni, maximum a maradék időben kiegészíteni a hézagokat. 🙂

Tulajdonképpen nem is lehetetlen, bár tényleg csak a legfontosabbak kerültek fel az arcomra ennyi idő alatt. Mivel esetemben nincs egyetlen könnyített lépés se – szóval szemöldök- vagy szemhéj tetkóm -, így muszáj vagyok ezeket is mindig külön megcsinálni. Hát a szemöldökömre most egyáltalán nem jutott időm, mert az alapozást követően inkább egy kis szemhéjpúdert tettem fel, hogy árnyékoljam kicsit, utána jött a pilla, egy kis pirosító és a végére még egy S.O.S rúzs, aztán el is fogyott a 120 másodperc.

A rúzs például azért bizonyult jó választásnak, mert egy természetes árnyalatot néztem ki magamnak, aminek a felvitele jóval könnyebb, mint egy erőteljes színé, ahol számít a precizitás. Szerintem amúgy nem is rossz, bevállalnám így is a hétköznapokat.

Nektek mire elég 2 perc? 🙂

Felhasznált termékek:

Alapozó – YVES ROCHER ZERO DEFAUT – Beige 300

Korrektor – YVES ROCHER ZERO DEFAUT – Beige mat

Púder – ORIFLAME GIORDANI GOLD JEWEL POWDER – Natural

Szemhéj – CATRICE COPPER COLLECTION

Szempilla – YVES ROCHER ELIXÍR – fekete

Pirosító – ESSENCE BLUSH PLAY

Rúzs – YVES ROCHER

PATRI SMINKJE

Ez a mechanizmus a két perces sminkem mindennapos forgatókönyve, mindig ugyanazzal a begyakorolt mozdulatsorral dobom fel a reggeli sietségben. 🙂


Első lépésben egy borotva (!) ecsettel BB krémet viszek fel. Igen borotva ecset, és igen BB krém. A borotva ecsetnek rövid a szára, és tömör a feje, nekem azzal valahogy könnyebb egyenletesen eloszlatni az alapot. Nem kedvelem az alapozót, a BB krém ugyanazt adja és nem tömíti el a pórusaimat.

Ezután egy kicsit átlegyezem púderrel, majd kihúzom egy vízálló szemceruzával a szemem. Ezt követi a számomra legfontosabb pontja a sminknek, a drámai hatású szempilla spirál.
Amikor ez kész és a pillantásom már elég drámai (😂), akkor jöhet a pirosító. Legvégül a rúzs/szájfény. A kihíváskor egy matt, nude rúzst használtam.

És kész!:)

Felhasznált termékek:

BB krém – PUPA Bronzer 001

Púder – PUPA LIKE A DOLL

Szemceruza – PUPA vízálló szemceruza

Szempillaspirál – PUPA VAMP EXTREME 010 fekete

Pirosító – PUPA LIKE A DOLL BLUSH Matt effect compact blush

Szájfény

Make up tükör – MÜLLER

Kerámia smink készlet- és vattapamacs tartó – BUTLER’S

Szív alakú asztali dísz – BUTLER’S