Like-ban mért barátságok? Értekezés a barátság természetéről.
- A minap egy baráti összejövetelen, amikor eljött a nagy megfejtések, és a világmegváltás ideje, úgy hajnal 4 körül, szóba kerültek a barátságok…. Ki a barát? Egyáltalán hány igazi barátunk lehet? Meglepő módon nagyon eltérőek voltak a vélemények,sőt elhangzott egy első hallásra nagyon extrémnek tűnő mondat is: nézd meg kik like-olják a posztjaidat a barátaid közül…. Megmondom őszintén először ezen hahotáztunk, aztán végül is nem…mert igazából ebben a mai világban, ahol egyre kevesebb a személyes kontaktus, és a kapcsolattartás túlnyomórészt a Facebookon zajlik, lehet, hogy nem is olyan vicces a felvetés…
- ha azt veszed észre, hogy a barátod minden „jöttment” embernek like-ol mindent, akkor ott tényleg érdekes, ha esetleg a te bejegyzéseidet, munkádat, amibe időt, energiát fektetsz pont nem…. Miért fontosabb a szomszéd Julcsi, vagy akivel „egyszer már dolgoztam” Marika semmitmondó posztja?
Profánnak hangzik az egész, és nem kicsit gyerekesnek is, de tényleg elindított egy vitát, és ezáltal gondolatmenetet bennem is – mert barátfronton túl vagyok sok mindenen, nagy felismeréseken, csalódásokon negatív, és pozitív értelemben is, illetve hiszem, hogy mára eljutottam odáig, hogy tisztán tudom ki mit jelent nekem az életben- ,felmerültek kételyek….Jók ez ilyen bulik, nem?:)))
Na, de komolyra fordítva, látnom kellett, hogy mindenkinek mást jelent a barátság: van, akinek a nagy viháncolásokat, van akinek a pletykálást, van, akinek az „együtt sírunk- együtt nevetünk” érzés bizonyosságát és biztonságát. Van, aki ahhoz keres „barátot”, hogy az élete történéseit azonnal megoszthassa valakivel, bár ezt én inkább hallgatóságnak nevezném, főleg ha ő maga sosem érdeklődik a másik felől….van, akiknél lejár egy barát szavatossága, és 2-3-4 évente új barátgarnitúrát gyűjt maga köré. Na, ez számomra nem az.
Nekem például van olyan barátnőm, aki több mint 20 éve jelen van az életemben, és összesen évente kétszer-háromszor találkozunk, de mindig ugyanott folytatjuk. Egyszerűen a fizikai távolság, a más élethelyzet miatt alakult így, de mindig ugyanazzal a szeretettel, könnyedséggel, őszinteséggel, kíváncsisággal fordulunk egymás felé, mert a megélt közös múlt, vagy annak egy szelete olyan hatással volt ránk, hogy az egy életre ki fog tartani. Van olyan is, akivel a megváltozott élethelyzet már nem adja ezt az érzést evidensen, de nyilván akkor itt más is hibádzik. Van, aki igényli, hogy folyamatosan megerősítve legyen… Nálam a szavak mar nem bírnak olyan jelentőséggel, én már tettekben mérem a kapcsolatot. Hiába na, a tapasztalás..:)
Van, akiktől az ember az évek során eltávolodik, és nyilván ez sem ok nélkül történik. A repedésnek alig látható, érzékelhető , de jelei vannak… Csak ritkán akarunk ezekről tudomást venni azon melegében, amikor az első rossz érzés átsuhan a szívükön, vagy az agyunkon, mondván ugyan már, mindenki hibázhat. Néha utólag derül ki valami fájdalmas dolog, és vele együtt az is, hogy a barátnak hitt személy erről tudott..na akkor az dupla csalódás! Olyan is van, amikor a barátnak gondolt illető inkább egy általa nem sokra tartott személyt részesít előnyben ezért vagy azért,mint a barátot, hiszen az úgyis megérti… mert a pillanatnyi élethelyzete, vagy érdeke(?) inkább úgy kívánja. Az adódó élethelyzetek száma végtelen.
Az ember sok mindent lát és sok mindent meg is tapasztal, és jó esetben mindenből tanul. A barátságok sokfélék, és ami igazi, az ad, tölt, és egy idő után meggyőződésem, hogy marad is, akár egy életen keresztül. Nagyon szerencsés vagyok, mert nekem van pár ilyen. De ehhez meg kellett érnem, és el kellett veszítenem jó pár embert, akiket akkor nagyon nehezen, sok fájdalom árán tudtam elengedni. Fel kellett fogni, hogy az élet ilyen, van akinek csak egy rövid epizód erejéig van helye az életünkben, aztán vagy szépen, vagy csúnyán, csalódás árán, de el kell engedni. Előbb vagy utóbb, de minden értelmet nyer. Ezeket a dolgokat meg kell élni, mert csak így kristályosodhat ki, mi és ki az igazán fontos. Éppen ezért, számba is vettem mik azok a dolgok, amik számomra fontosak valakiben, akit barátnak nevezek, hogy többet ne csalódjak! Persze ez sem fog megóvni, mert hiszem, hogy minden megélt élethelyzet tanít valamit, de lássuk a listát:
- Fontos a hűség, a lojalitás, az őszinteség, jóindulat, szeretet, és a humor (az esetleges konfliktusok kezeléséhez nagyon fontos).
- Fontos, hogy tudjunk bocsánatot kérni, megbánni, gesztusokat gyakorolni, és fontos, hogy számíthassunk egymásra a bajban is, illetve, hogy minőségi időt szánjunk egymásra!
- Ami viszont nem férhet bele egy barátságba: a féltékenység, kétszínűség, árulás, sumákolás, irigység, képmutatás, érdektelenség, birtoklási vágy. Mert aki szeret, az nem bánt! Szigorúnak hat így pontokba szedve tudom, főleg, hogy amúgy laza csaj hírében állok, csak azok a fránya elvek…:)
- Van, akikkel mindennap beszélek, akár több órát is telefonon, van akivel hetente.
Vannak, akik visszatértek óriás kihagyás után is az életembe, nyilván mert helyük van benne, és ugyanott vettük fel a fonalat… és persze vannak viszonylag új belépők is, akikkel felnőttként választottuk egymást, tisztán látva már, egymás gyengeségeit is. (Tiszta szerencse, hogy ők is kedvelik egymást). Mert az alapértékek hasonlóak. Ez fontos. Alap értékek! Mi az, ami számít, mi nem? Mert abban mind biztosak vagyunk, látszat emberekre, látszatbarátságokra már se időnk, se energiánk. Ma, amikor sokan több helyen is dolgozunk, sokféle emberrel találkozunk, időről időre kialakulnak pár hetes, hónapos kis kapcsolatocskák, haverságok, de fontos, hogy meg tudjuk különböztetni a haverokat az igazi barátoktól. Sokaknál látom, hogy ezzel problémájuk van. Persze, hogy szuper együtt italozgatni, bulizgatni az új vagy kevésbé új ismerősökkel, de ha nem tudjuk az embereket helyükön kezelni, akkor ott előbb-utóbb kipukkad a lufi… Aki „parkoltatja” a barátait, mert éppen más a fontosabb, annak lehet, hogy rossz vége lesz..már, ha kapcsolat egészséges, egyenrangú volt…
A barátság egy törékeny valami, éppen ezért nagyon kell vigyázni rá, mert felnőttként a barátaink a második, választott családunk. Sok hibám ellenére, ezzel a ténnyel mindig tisztában voltam, és bár tényleg sok embert vesztettem el, nyugtat a tudat, hogy soha nem lettem hűtlen, áruló, és mindig lehetett rám számítani a bajban. Ezért gondolom azt, hogy akinek mennie kellett, azt a sors, vagy Isten(?) is igy akarta. Elemeztem, meggyászoltam, kerestem magamban a hibát – vagy találtam vagy nem-, és továbbléptem. Ugyanakkor a megélt szép, vagy vicces pillanatokért mindig hálás leszek, és azért is , hogy általuk, vagy a sérelmek által jöttem rá, hogy mi is az igazán a fontos egy emberben jellemében. Veszteségeim, életemnek egy-egy meghatározó korszakához tartoztak, tehát köszönet nekik a nagy röhögésekért, az emlékezetes bulikért, viháncolásokért, a lelkizésekért, de úgy fest, időnk lejárt, sok sikert, have fun! 🙂
Huhh, jó hosszú lett a poszt, de szerintem ér ennyi karaktert ez a téma, hiszen elolvasva látható, hogy nem is olyan egyszerű igaz barátokra szert tenni, és érdemes becsben tartani őket. A lényeg, hogy be is fejezem a coaching ülést a sokszor elhangzott, de igaz klisével: ha valaki kíváncsi rád, és fontos vagy neki, az téged keres, nem a kifogásokat, vagyis csak ott VAN.
Vagy likeol!:)
Patri
