A LÉLEGZETELÁLLÍTÓ PIROS RÚZS

máj 30, 2017 | Blog, Beauty

Bár még csak hét eleje van, ezúttal szerettem volna elrugaszkodni a tőlem megszokott natúr-matt, természetes hatású make-up-tól és egy fokkal vadabbat kitalálni Nektek. Ezért esett a választásom a piros rúzsra, mert ez mindig egy kifejezetten bevállalós, figyelemfelkeltő, látványos smink.

Én egyébként évekig nem voltam hajlandó pirosat kenni a számra, mindig az volt az érzésem, hogy öregít és túl feltűnő, én pedig nem akarom, hogy mindenki engem nézzen. De ma már igenis akarom! 🙂 Eljött az a pillanat, amikor képes vagyok magamat dögösnek, szexinek, igazán nőiesnek érezni pusztán csak attól, hogy egy vörös rúzs van a számon és a sminkem többi része nem kap akkora fókuszt. Lehet, hogy meg kellett rá érnem, lehet, hogy sokat nyomott a latba a rúzs újbóli szárnyra kapása a rengeteg natúr szín és szájfény után, de ez a felemelkedés engem is magával ragadott és ez most már így is marad!

Általában hasonló módon készítem el a sminkemet, ha a piros rúzs mellett döntök: fekete cicavonal tussal a szememre, hogy ne legyen túl sok az összhatás, és így nagyobb figyelmet kap a szám.

Ezúttal is ezt a megoldást választottam, nézzük pontról pontra:

1. Az alapozási rutinom nagyjából mindig ugyanaz, így erre most kevesebb figyelmet szánnék, de korábbi posztokból elolvasható: tisztítás után alapozó blenderrel vagy ecsettel felviszem a megfelelő mennyiséget az arcom különböző pontjaira, majd alaposan eldolgozom. Annyi a különbség, hogy péntek-szombat esti bulihoz, rendezvényre lehet nyugodtan egy kicsit több az alap, hogy még jobb fedést biztosítson. Alapozás után jöhet a korrektorozás és púderezés, valamint a kontúrok megrajzolása, főleg az arccsont és homlok területek környékén.

2. A szemhéjamra felviszem a mélyebb árnyalatú púdert a mélyítő vonalra, majd a világos árnyalatút a belső szemhéjra, utána jöhet a tusvonal megrajzolása. Ez nem mindig sikerül egyformán, ezért rászoktam arra, hogy az utóbbi időben segítségül hívom a szenzációs szikszalagot, hogy megadjam a vonal irányát. A szem belső zugába egy kis csillogó szemhéjpúdert tettem, hogy látványos, de ne túlzó legyen a kiemelés.

3. Festés után jöhet a szempillaspirál, majd a szemöldök formázása, ezzel pedig tulajdonképpen kész is van a szem körüli rész sminkelése.

4. A piros rúzs felvitele igényel némi rutint, pont úgy, mint a tusvonal elkészítése. Ennek oka egyszerű: határozott, biztos mozdulatra van szükség ahhoz, hogy ne menj ki a száj vonalán túlra. Ha ez a gyakorlat még nincs meg, akkor érdemes szájceruzát és ecsetet használni a rúzs felviteléhez, így kisebb a veszély. A rúzs megfelelő árnyalatának kiválasztás is elengedhetetlen: biztos tapasztaltad már, hogy néha „besárgulnak” tőle a fogaid. Valóban, nekem is volt már ilyen érzésem, holott semmi sem változott az előtte-utána állapot során, csupán felkerült a szín. Érdemes próbálgatni, nem mindegy, hogy csábító lesz a mosoly, vagy inkább elriasztja a velünk szemben állót.

5. Pirosítónak szintén nem használok erős színt, nem szeretnék a végén egy matrojska babára hasonlítani, úgyhogy halvány, bézs-rózsaszín árnyalat mellett döntök a végső simítások során.

Egy ilyen sminkhez dukál egy méltóságteljes hajkorona, de ha éppen nincs kedved vagy időd túl bonyolult megoldásokhoz, akkor néhány lokni is megteszi a drámai hatást.


Alapozó: ORIFLAME – Giordani Gold tartós alapozó

Korrektor: MAYBELLINE – FIT me! 10-es számú / DM

Szem:  YVES ROCHER – Rose Boisé Mat a mélyítő vonalon

ORIFLAME – Giordani Gold 4-es paletta bézs a belső szemhéjra

CATRICE – Eye’ Matic Dip Liner 10-es deep black / MÜLLER

Szempilla: YVES ROCHER – Sexy Pulp! fekete szempillaspirál

Szemöldök: ORIFLAME – The One szemöldök paletta

Pirosító: ORIFLAME – Arcpirosító gyöngy Natural Peach árnyalat

Rúzs: ESTÉE LAUDER – Pure Color Envy 330 / MÜLLER