A TRAPÉZ FARMER SOKADIK VIRÁGKORA

jún 12, 2019 | Blog, Fashion

Egy, a saját Facebook oldalamon mért (nem reprezentatív !) “kutatásom” szerint, a 70-es évek nagy visszatérőjét, a trapéz farmert a messzemenőkig elutasítják a nők. Számomra érthetetlen ennek a miértje, hacsak nem abban keresendő, hogy túlontúl hozzászoktunk a cső/slim farmerek viseléséhez, mert a Nők nagy része ebben érzi igazán szexinek magát. Sokáig nekem sem jutott eszembe, de miután kísérletező alkat vagyok, adtam esélyt neki, olyannyira, hogy a fotózás után be is szereztem rögtön két példányt, egy fehér és egy klasszikus kék, trapéz szárú farmert. És imádom mindkettőt.


EGY KIS FARMER TÖRTÉNELEM


Egy szemernyi kétség sem fér ahhoz a tényhez, hogy a 19. Század közepén született farmer töretlenül a világ egyik legnépszerűbb ruhadarabja. Az első darab Levi Strauss nevéhez fűződik, aki egy bajor zsidó család sarjaként az aranyláz idején szerencsét próbálni indult Nevadába, és útravalóul egy szállítmány durva szövésű anyagot kapott, hogy azt majd tudja értékesíteni az aranyásóknak sátoralapanyagként. A munkásoknak azonban sokkal inkább volt szüksége strapabíró ruhára, mintsem sátorral… a mi nagy szerencsénkre! 🙂
Az első jeansek még vörösesbarna színűek voltak, a ma ismert formátumot csak később kezdték el gyártani, az indigókék sznnek köszönhetjük a blue jeans kifejezést is.
1950- re betört az amerikai fiatalok mindennapjaiba, a ‘60-’70-es évekre pedig már, mint a lázadás kifejezéseként viselték. Farmerben lázadtak a szabályok, a fajgyűlölet , a vietnami háború ellen… A mozisztárok, zenészek, mellett evidensen az átlagember gardróbjából sem hiányozhat itt ekkor már a farmer.


A TRAPÉZ

A ‘70-es évek hippi mozgalmának szimbóluma lett, amit általában nagyon színes ingekkel viseltek. Ezután egy hosszabb szünet után a ‘90-es években került elő ismét, de csak néhány évre, hiszen később majdhogynem cikinek számított ez a szabásvonal.. De miután tudjuk, hogy a divat örök körforgás, újra nagyon népszerű, még akkor is, ha nehezen építjük be újra a ruhatárba.

Hogyan viseljük?

Ellenzői első számú kifogása, hogy nem mindenkinek áll jól, csak a magas, vékony lányokon. Vitatkoznék ezzel. A lényeg itt is, hogy mivel viseljük. Alacsonyabbak feltétlenül magasított, platformos cipővel. Előnyei közé sorolom, hogy kiegyenlíti az esetleges alkati aránytalanságokat is, kiemeli a formás popsit, illetve elfedi a vastagabb bokát is…

Hölgyek, kísérletezni mindig frissítő élmény, érdemes egy esélyt adni a trapéz nadrágoknak is! 🙂

Patri

KABÁT – RESERVED 12 995.-

FARMER – RESERVED 89995.-

TUNIKA – RESERVED 7995.-

SÁL – RESERVED 2995.-

CIPŐ – RESERVED 6995.-

SZEMÜVEG – RESERVED 4995.-

TÁSKA – RESERVED 7995.-