Áldott, békés legyen az ünnep!

dec 23, 2021 | Blog, Corvin life

Elképesztő, viharos gyorsasággal telt el megint egy év. Nem tudom Ti, hogy vagytok vele, én picit azt érzem, mintha felgyorsult volna az idő. Annak dacára érzem ezt, hogy általánosságban véve nem mondhatjuk, hogy a legpörgősebb évünk lett volna. Bár, Anitával, és sok kismama társunkkal egyetemben mi még erre sem panaszkodhatunk.

Karácsony tájékán önkéntelenül is összegez az ember, csakúgy mint a születésnapok esetében is, főleg ilyen időkben. Hol tartunk, változtak-e emberi kapcsolataink, milyen terveink, vágyaink vannak a jövőre nézve, és még sorolhatnám. A hármunk közös kis blogja szempontjából, kétségkívül előre léptünk azzal, hogy elkezdtünk videós tartalmakat is gyártani, amiket nagyon élvezünk. Hiába, csacsogni mindannyian szeretünk. A témák tekintetében is szélesebb lett a spektrum, ami alapvetően adódott az élethelyzetünk változásából, hiszen ketten anyák lettünk, a körülmények új topikokat is hoztak be, illetve több esszét is írunk, hogy minél többeknek tudjunk, minél színesebb tartalommal kedveskedni. Vera készíti a jobbnál jobb fotókat, tehát továbbra is abban hiszünk, hogy igényes, minőségi, információdús tartalmakkal kell előrukkolnunk hétről hétre, mert ez az amire büszkék tudunk lenni.

E ponton ragadom meg az alkalmat arra, hogy mindhármuk nevében megköszönjem Nektek az egész éves figyelmet. A Corvin Plazának pedig azt, hogy felületet biztosít arra, hogy ezek tartalmak eljussanak hozzátok, és végül magunknak is megköszönöm, hogy ilyen lelkes, vidám, és maximalista alkotócsapattá fejlődtünk az évek alatt.

Mindannyiunknak kívánok békés, boldog, szeretetben gazdag ünnepeket!

Patri