Sose tudtam igazán felfogni, mit jelent az várandósnak lenni. És valóban: igazán csak azt értheti meg, aki átéli, hiszen csak úgy elmesélni nem lehet. Mert eközben annyi minden érzelem és gondolat, testi változás, hormonális hatás fut át egy nőn, hogy azok külön-külön is mind egy nagy kalandnak számítanak, hát még egyszerre.
Amikor tavaly ősszel Patri elmondta nekem, hogy babát vár, én majdnem kiugrottam a bőrömből. Erről korábban már írtam nektek egy évzáró bejegyzésben, hogy mit éreztem akkor. De egy ismerős pár is akkoriban újságolta el, hogy sikerült a program és túlvannak az első három hónapon. Minden alkalommal annyira tudtam örülni a másik boldogáságnak, és nőként tökéletesen felmértem ennek az állapotnak a komolyságát, azt, hogy mennyire óriási dolog ez mindenki életében!
Amikor ehhez képest idén januárban megcsináltam az első terhességi tesztet, hirtelen annyira távolinak és megfoghatatlannak tűnt ez az állapot. Olyan volt, mintha nem is velem történne meg, mintha tényleg csak álmodnék. Néztem a kis csíkot a teszten, ami a másodperc tört része alatt jelent meg – nem kellett ott két percet várni, ahogy a leírás mondta -, és nem fogtam fel. Örömmel átitatott kétségbeeséssel hívtam fel a barátnőmet, aki mikor beleszóltam a telefonba, azonnal tudta: “Andi, mondanom kell valamit!”, “Kisbabád lesz!”. Örültem és aggódtam egyszerre, ő pedig csak próbált nyugtatni, hogy mostantól minden mennyire más lesz, és ez egy óriási dolog és higgyem el, hogy ez bizony velem most megtörténik, a nagybetűs BOLDOGSÁG!
És történik azóta is. Az elmúlt nyolc hónap a maga nehézségeivel és újdonságaival egyszerre volt hihetetlen és csodálatos, most pedig itt állok, alig egy karnyújtásnyira az új élettől, türelmetlenül várom, hogy a karomban tartsam a kislányomat, hogy először pillantsam meg és nézhessek rá arra a kis atombombára, aki napjában nyolcszor bulizik a hasamban. Nem félek, mert tudom, hogy életem legjobb döntését hoztam meg. Vannak persze olyan dolgok, amik foglalkoztatnak, gondolkozom rajta és kell a megerősítés a szüleimtől, barátnőimtől, felmerülnek bennek kérdések, de a kétely sose. Néha egy-egy pillanatra megtorpanok, kiszalad a számon egy “hűha, te jó ég, mire is vállalkoztam?!”, de ez abban a minutumban el is illan. Istenem, hát ez az élet rendje, nem?! Annyival többnek érzem magam, amióta tudom, hogy kisbabám lesz! Annyira egésznek, annyival….hát, bevallom: különlegesebbnek. A közösségi oldalamon gyakran osztok meg veletek érzelmeket, gondolatokat, de mind közül a legfontosabb talán éppen az első ilyen volt: MEGÉRKEZTEM. Ezzel tudom a leginkább kifejezni azt, hogy mit érzek most itt belül. Mintha csak végre valahára értelmet nyert volna az életem.
Én senki feje fölött nem török pálcát, aki úgy dönt, hogy nem szeretné az anyaság érzését átélni, vagy valamilyen oknál fogva nem vállalja a babát. De mindenkit, aki kétségek között van, csak abban tudok megerősíteni, hogy ez egy nagyszerű és csodás része az életnek, rengeteg erőt ad, kitartásra és türelemre nevel, és kivétel nélkül, mindenki büszke lehet magára, aki ANYÁVÁ válik. Persze el lehetne itt filozofálni azon kérdésen ezek után, hogy ki milyen anya lesz és aztán majd mire tanítja a gyermekét, de ezek már inkább személyiségek közötti különbözőségen alapulnak. Nem is erről szólna most ez az írás.
Igen, egyedül vágok neki. Igen, szeretném, ha a gyermekem majd mindenből a legjobbat és a legszebbet kapná. Szeretnék neki megadni mindent, amire csak lehetőségem nyílik, és biztos vagyok benne, hogy bizonyos dolgokban, vagy élethelyzetekben erőn felül fogok majd teljesíteni csak és kizárólag azért, hogy őt védjem, tápláljam, óvjam, és a lehető legteljesebb batyuval engedjem majd útjára az életben. Boldog vagyok, nagyon boldog, hogy átélhetem mindezt, amit már soha senki nem vehet el tőlem! Szerencsés vagyok, hogy az első perctől tényleg áldott az állapotom: nem kerülgetett se rosszullét, se fájdalom, de hangulatingadozás…egyszerűen csak megéltem minden pillanatát az elmúlt időszaknak. Azt szoktam mondani, hogy ha a jó Isten az egyik oldalon elvesz, a másikon biztosan ad. Szerintem igazam van.
Egy hónap múlva már másról fogok nektek írni, de szerettem volna itthagyni a blogon a nyomát annak, amit érzek és amit gondolok, 2020 margójára.
Ölelés,
Anita
FEHÉR MEGKÖTŐS RUHA – RESERVED 9995.-
KALAP – RESERVED 2595.-
TÁSKA – RESERVED 3995.-
PAPUCS – RESERVED 3595.-
