Most, az önkéntes karantén idején, elképesztően sok mém születik arról, hogy mi, Nők, ilyen hosszú bezártság és macinaciban töltött idő után, akár a szemét kidobásához is képesek vagyunk puccba vágni magunkat, csak történjen már valami, illetve emlékeztessük magunkat arra, hogy tudunk mi azért, ha akarunk..:)
Főleg, ha arról van szó, hogy okunk is van kimozdulni, hiszen van egy kutyánk, és neki ugyebár szükségletei vannak…zárójelben jegyzem meg, a képen látható Happy kutya nem kellék kölcsön kutya, mint a neten látható, kifáradt olasz társai, ő teljes egészében a fotósunkhoz, Verához tartozik!
De térjünk is vissza a lényegre, ha már okkal mozdulunk ki, még a sokat viselt, különösebben nem is nagy becsben tartott farmer dzsekinek is úgy tudunk örülni, mintha legalábbis egy vadiúj designer darabot zsákmányoltunk volna be. Jelentős lépés ez a tudatos vásárlás felé, hiszen megtanuljuk újra megbecsülni régen viselt ruhadarabjainkat, nem igaz?
Hátha még ezt a klasszikus, de igazából mindig divatos darabot párosítjuk kedvenc fekete, kényelmes nadrágunkkal, és egy sima fehér toppal! Adunk a stílusnak, hiszen a fekete-fehér, szinte mindennel működik, de a kékkel különösen jó. Komolyságát elveszi a farmer anyag, illetve a tornacipő. Vera mégsem érte be ennyivel, a szabadban tölthető tavaszi naptól megrészegedve, ha már lúd legyen kövér alapon a szettet még feltúrbozta egy kis sárgával is. Szuper választás a táska és az öv is. Stílustanácsadóként én felettébb értékelem, ha valaki hangsúlyt fektet a részletekre is, főleg most, ebben a faramuci időszakban…de ez persze nemcsak a kiválasztott outfitre igaz.
Mire nem jó a home officeban eltöltött idő, ugye?
Szemmel látható, hogy vannak jó páran, akik ilyenkor jobban odafigyelnek a máskor elhanyagolt, elnagyolt dolgokra, sokaknál látom, hogy most állnak neki a hónapok óta halogatott gardrób szoltírozásnak – nagyon helyesen -, mások kertészkednek, régen esedékes nagytakarítást végeznek, és persze lélekben minden mögött ott van a várakozás, hogy eljön a nap, amikor újra szabadon, félelem nélkül mozoghatunk, vagy akár kávézgathatunk barátnőkkel egy menő kávézó teraszán. Ez persze még idő, sok múlik rajtunk, a fegyelmezettségünkön. Addig is marad nekünk a kutya sétáltatása, és az arra való törekvés, hogy ne hagyjuk el magunkat, fejlesszük önismeretünket, stílusérzékünket, pótoljuk hiányosságainkat és igyekezzünk úgy felfogni a dolgot, hogy a nyakunkba szakadt egy hosszúra nyúló “énidő”, amibe persze van sok kötelezettség, de alapvetően egy tanulási folyamat. Hát tanuljunk is…belőle, általa, ha mást nem, azt, hogy megbecsüljük azokat a dolgokat, amiket máskor teljesen természetesnek veszünk, vagy akár sokszor teherként élünk meg, mint a kutya sétáltatása, vagy ununk, mint a régi ruháinkat.
Mára értékeljük azt, hogy szép az idő, hogy a technikának köszönhetően úgy tudunk csetelni a szüleikkel, barátainkkal, hogy közben látjuk is őket…Persze, tudom, ez nem pótolja a fizikai érintést, de a türelmet is tanuljuk és tudjuk: eljön még a mi időnk.
Mert nem mindegy hogy kelünk fel reggelente. Félig üres, vagy félig tele van az a bizonyos pohár?! Rajtunk múlik…
Patri
Ui.: elnézést kérek azoktól, akik klasszikus outfit posztra számítottak és csalódottak, hogy egy filozófiai – na, jó, de mindenképp pozitív – eszmefuttatás lett belőle. Hiszem, hogy vannak, akiknek ez most pont annyit tud adni, mint egy divatanyag…
