AZ ANYÁK POLIPNAK SZÜLETTEK

dec 4, 2020 | Blog, Lifestyle

Anyaként az egyik legnagyobb tanulságom – a sok-sok apróság mellett -, hogy két kéz sohasem elég, igazi zsonglőrnek kell lenni, ha ügyesen szeretnénk menedzselni a mindennapjainkat. Hihetetlen technikákat fejlesztettem ki az elmúlt hónapokban arra, hogyan éljem az életemet otthon és a lakáson kívül, ha egy pici baba is velem van.

Ennek az anyagnak a tartalma akkor fogalmazódott meg bennem, amikor épp arra készültünk, hogy egy trendi divatanyagot rakunk össze nektek inspiráció gyanánt, és miközben válogattunk a holmik között és tologattam a babakocsit, már nem tudtam hova rakni a ruhákat. Nagyot sóhajtottam és eszembe jutott, hányszor járok így napjában! Úgyhogy egy hirtelen ötlettől vezérelve le is fotóztuk ezt a megszállott állapotot ott az üzletben, de mind tudjuk, hogy ez a helyzet nem korlátozódik az én-idős shopping túrákra, hanem annál jóval több! Így azt is mondhatnám, hogy a kép “csak illusztráció”. 😀

Hiszen hogyan indul egy anya reggele? A pici felébred, gőgicsélve jelzi anyának, hogy ideje lenne tisztába tenni és megetetni, mert az úgy nem járja, hogy neked még ki se pattant a szemed, de ő már éheztetve van! Összekapod magad, jó eséllyel felhúzod kifordítva a joggingodat felemás zoknival, rosszabb helyzetben pizsiben vonszolod oda magad a kiságyhoz. Elvégzed az elvégzendőt, majd visszaaltatás után vihar gyorsasággal készíted el magadnak a reggelit, a kávét, és reménykedsz benne, hogy még legalább húsz percet tudsz azzal tölteni, ami jól esik. Fogat mosol, elmész oda, ahova a királyok is egyedül járnak, szürcsölsz pár meleg kortyot a reggeli italodból és mondjuk megtervezed, hogy mi vár rád aznap. Rosszabb helyzetben mindezt úgy végzed, hogy a bébi csüng az egyik karodon, mert épp másképp diktál a biológiai órája, kiváncsi szemecskéi kipattanva személődnek és izgatottan várják a nap eseményeit. Így fél karral vagy kénytelen megoldani mindazt, amit amúgy kettővel szoktál, hiszen ő maga eddig vízszintben volt, szóval ne is reménykedj kisanyám, hogy most nyugton marad a te kedvedért ugyanabban a pózban, mint eddig.

És akkor ez még csak a reggel volt! Mondjuk el kell menned vásárolni, elintézni a postai ügyeket, orvoshoz kell menni, vagy védőnőhöz. Miközben anyás csemetéd felfedezi karodban a világot, te tudod, hogy az élet nem áll meg, bizony vannak kötelezettségek, amiket el kell látni még akkor is, ha ehhez legalább 6 másik kézre lenne szükséged. Mint egy polipnak.

A shoppingolás a szórakozás része, babakocsisok előnyben, mert fogasként is jól használható. 😀 És tudom, tudom, most sokan a fejükhöz kapnak ezekben a időkben hogyan lehet “vásárolgatni”, de akik a négy fal között töltik a napjaikat bizony tudják, hogy muszáj kicsit szellemileg is feltöltődni, még ha csak annyit teszünk is ilyenkor, hogy felmérjük: ez a ruha tetszik, akarom, ennyit és ezt kell tennem, hogy elérjem, hogy beleférjek. 😀

TIPPEK EGY BEVÁSÁRLÓ TÚRÁHOZ:

  • gondosan tervezd meg fejben az útvonalad
  • kezdd a kicsi, könnyebb teendővel és haladj a bonyolultabb, nehezebb feladatok felé (legyen az súlyban, vagy cselekvésben)
  • merj kiszervezni feladatokat (legyen, aki kitakarít, főz, vasal helyetted. Vagy neked, ha úgy jobban tetszik)
  • a párhuzamosan végezhető dolgokat egy időpontra sűrűsítsd, így spórolhatsz magadnak időt
  • egy napra csak egy fajsúlyos eseményt iktass be, hidd el, elég lesz a rohanásból így is
  • a shoppingolni mész, ne húzd az időt próbálgatással. Akaszd le, fizesd ki, vidd haza. Ha valami nem jó, akkor legalább újabb program visszavinni és rövidebb idő alatt elintézni a visszavétet, mint idegeskedni, kapkodni és körülményeskedni a sok cuccal.

Ha valamivel kiegészítenéd ezt a listát, írd meg nekünk kommentben! Te hogyan oldod meg a polipkezűséget?

Sziasztok,

Anita