Sziasztok!

Mondanám, hogy lassan kifelé megyünk a téli szürkeségből, de a naptár egyelőre nem ezt mutatja, és az időjárás is tartogathat számunkra meglepetéseket. Ez az időszak – beleértve az előző év végét – mindig kicsit a befelé fordulásról, az önmagunk megerősítéséről és összegzésről szól.

Őszinte leszek, nekem se úgy alakult a 2018-as év vége, ahogy azt eredetileg elképzeltem. Mondhatni pokoli időszakot tudhatok a hátam mögött, ami a kezdeti nehézségeken túl a felismerésekről szólt a leginkább. A legnagyobb kihívást az jelentette számomra, hogy szembe nézzek önmagammal és újra megerősödjek. A magamba vetett hitem és az önbizalmam a béka feneke alatt volt. Elhagytak, darabokra törtem és innen kellett felállnom. Össze kellett rakosgatnom a kis üveggömböt, ami a szívem és a lelkem volt, amit odaadtam valakinek feltétlen bizalommal, és óriási csalódás lett a vége. Ebben a korban az ember már nem dobálózik ilyen helyzetekkel, hiszen a stabilitásra, az állandóságra vágyik. De igaz ez nem csak a magánéletre, hanem mondjuk a baráti kapcsolatokra, vagy a munkára is. Az életünk minden frontján a megerősítésre és visszaigazolásra vágyunk, hogy jók vagyunk valamiben, hogy különlegesek és értékesek vagyunk. És ha kapunk egy akkora pofont, hogy apró morzsákra hullunk szét, akkor megrendül minden, amiben addig hittünk.

Van ebben a folyamatban egy egészséges gyászidőszak. Én vallom, hogy meg kell adni a módját, bizony csendben el kell temetni mindent, ami a rossz érzést szülte és helyet kell teremteni az új befogadására. Nem egy könnyű út ez. Ha a hitünk rendül meg, akkor mibe tudunk kapaszkodni? Mi adja az új energiát, honnan merítünk erőt, lendületet, hogyan leszünk képesek újra meglátni a szépet az életben?

Vannak módszerek és megoldások, amik segítik a fejlődésünket, és bennem is van egy eleve életösztön, ami a vidámságot és boldogságot rejti. Mert hiszen mindannyian ezt keressük az életben!

Az egyedüllét nem egyenlő a magánnyal! Lehetőséget nyújt arra, hogy változást érjünk el, hogy új alapokra helyezzük saját személyiségünket, a hozzáállásunkat, és kialakítsuk a feltétlen bizalmat a lelkünkben. Az én történetem se egyedi, csak a saját életem vonalán. Járom az utam, keresem a szépet, az egyensúlyt, néha spontán, néha korlátokkal vegyítve. Imádok nevetni, imádom annak a felemelő szabadságnak az érzését, hogy minden rendben van, hogy innen belülről, a szívem középpontjából süt a nap, és beragyogja az egész életem, a mindenségem! De ugyanúgy elvesztem a szomorúságban, mint bárki más egy olyan helyzetben, amikor darabokra törik a lelke. Keserves zokogás, görcsös összerándulás, kétségek, megválaszolatlan kérdések záporoztak a fejemben, elméleteket gyártottam arra, miért hagytak el, miben vagyok hibás, valójában milyen ember is vagyok igazán. A düh és a kétség nem jó tanácsadó, ezt tanultam meg elsőként. Bár hatnak rám, tovább kell engednem. Először ugyan átjárta a testem, a sejtjeim sorvadtak el abban a tehetetlenségben, amitől azt éreztem, megint nem vagyok elég jó, nem érek annyit valakinek, hogy elfogadjon a magam szeleburdi voltában, ami néha kitör, mint egy vulkán, néha pedig rajongásig szeret. De az idő csodás segítő ezen az úton, megfogta a kezem és szépen vezetett tovább. Néha megsimogatott, néha csak megállt mellettem, néha pedig iszonyatos lendülettel vitt előre.

Aztán egyszer csak eljött az a pont, amikor tisztán kezdtem látni. Rájöttem, hogy a rózsaszín köd, amibe magamat ringattam kicsit becsapott, nem engedte, hogy olyan dolgokat is észre vegyek, amiket az eszemmel már tudtam, de a szívem nem engedte be. Nem akarom elvenni ennek a csodás érzésnek a fontosságát. Nem fogom megtagadni, hogy képes voltam így szeretni, hogy feladtam magamat, hogy fontos volt számomra annyira a másik, hogy mindent meg akarjak érte tenni. Tényleg mindent! Ez az érzés szép és megismételhetetlen. Bár rá kellett jönnöm, hogy a másiknak nem voltam fontos, hogy minden “szeretlek” csak egy szó volt neki, velem ellentétben. Hogy egy önző, egoista ember sose lesz képes úgy szeretni, ahogy nekem szükségem van rá. Haragudtam, hogyne haragudtam volna érte! Sőt, most is fáj, ha arra gondolok, az odaadásom és szerelmem csak addig kellett, amíg az neki is kényelmes volt, de amint problémát jelentettem az énközpontú világában, már könnyű szerrel eldobott. Nem akarta ezt a felelősséget. Nem akarta annak a súlyát, hogy gondot jelentsek, hogy törődni kell velem, gyermeki szívemre oda kell figyelni és néha bizony saját magának háttérbe kell szorulnia azért, hogy velem legyen. Úgy igazán velem. Mert valójában sose volt velem. Eszköz voltam egy nárcisztikus létezésben, aki mikor adni tudott, azt a ő elvette, mikor kért, akkor inkább megszabadult tőlem. Zuhantam. Hosszan és sokáig egy végeláthatatlan feketeségben, amiben magamat kezdtem el hibáztatni. Pedig nem vagyok én rossz ember. Senki sem az. Itt valami nem passzolt és ezt megadással kell kezelni. Bár nem volt tisztességes úgy beállítani engem, mint aki kártékony és romboló, erre magamtól kellett rájönnöm. Valószínűleg ennek nincs is tudatában. Neki ez az eszköze, ez a saját módszere önmaga védelmére. Újra hinni magamban és tudni, hogy így vagyok tökéletes. Mindennel együtt. Ez volt a legnehezebb, de egyben a legszebb része is az egésznek. Hogy megerősödtem és megint tanultam valamit. Tudom, hogy képes leszek egyszer újra szeretni és jön valaki az életembe, akinek úgy leszek jó és tökéletes, ahogy vagyok, és azt fogja értékelni, hogy egymás mellett lehorgonyozva, társra lelve megtaláltuk a másik felünket. Ismerem az alázatot, az értékeket, a kedvességet,a törődést és gondoskodást. A simogatás gyengédségét, az ölelés finomságát, az adni tudás képességét. És biztos vagyok benne, hogy jön valaki az életemben, aki mindezt befogadja és szeret.

Addig viszont haladok tovább az úton, figyelem magamat és a környezetemet. Most egy kicsit lehiggadtam, érettebb lettem. A gyermeki lényem háttérbe húzódott és teret engedett a felnőttségnek. Úgy érzem emberileg sokat fejlődtem, ami egy nemes érzés, büszkeséggel tölt el. Minden helyzet egy tanulság az életünkben, és mindaddig, amíg fel nem fogjuk a valódi okát és képesek leszünk beépíteni, újra és újra visszakapjuk az életben. Csak akkor jöhet az igazi feloldozás, amikor mindezt magunkévá tettük és el tudjuk engedni. Hatottál rám, most menj, és engedj teret a boldogságnak!

Hogy az egyedüllét valóban ne forduljon magányba, elmondom, nekem mi segített. Nem örök érvényű szabályok ezek és mindenkinek van saját módszere, de talán tudtok belőle merítkezni és abban is segíthet, hogy látjátok: nem vagytok egyedül. És csak egyet tudok mondani: meg tudod csinálni!

MIT TEHETSZ ILYENKOR MAGADÉRT?

Keresd a barátok társaságát! Sokan vannak körülöttem, de azok, akik a mindennapjaim része, csak alig pár ember. Ők a legfontosabbak. Ők azok, akik átjöttek, ha kellett, akiket hívhattam éjjel, vagy nappal. Akikhez menekültem, ha elkapott a sírás, megöleltek és szeretgettek. Nem is mindig kellett a beszéd, egyszerűen jól esett együtt hallgatni. Máskor programokat szerveztünk, igyekeztünk kikapcsolni, elterelni a figyelmem. Egy barát feltétel nélkül szeret, olyannak fogad el, amilyen vagy, nem kell álarcot öltened. Felemelnek, megerősítenek lélekben, ha kell százszor is elmondják, miért vagy csodás ember és bízz magadban. Eleinte csak szavak lesznek, de aztán minden egyes mag szárba szökik és újra elkezdesz hinni magadban. Hidd el, csodás érzés! Bár ilyenkor sokan választjuk az otthon biztonságát, ebben megvan az a hátrány, hogy rágódunk és marcangoljuk magunkat. Kell ilyen is, kell az egyedül töltött idő, de hagyd, hogy szeressenek, akik melletted vannak!

Olvass sokat! Ne az interneten keresgélj, hanem vegyél elő egy könyvet, legyen az regény, életrajzi ihletésű, önfejlesztő, vagy könnyed, és olvass! Kuckózz be, készíts egy finom kakaót, vagy tölts egy pohár bort, és zárd ki a külvilágot. Azon fogod kapni magad, hogy eltelnek percek, órák, amikor végre nem kattogott az agyad, egyszerűen csak jól érezted magad. Szép pillanatok ezek és a mai világban olyan ritkán állunk meg. Rengeteg hatás ér nemcsak egy napon, de már egy órán belül is minket. Ez a sok impulzus csak összezavar, versenyfutásra késztet minket, pedig a sokat emlegetett én-idő jótékony hatással bír. Bár olvassuk az önfejlesztő könyveket, a gyakorlatba ritkán ültetjük át. Kivégezzük és ettől már azt hisszük, hogy az életünk magától változik. Pedig ez nem igaz. Tenni is kell érte!

Ne félj segítséget kérni! Igen, egy szakember külső szemlélőként rávilágít helyzetekre. De mennyire bátor az, aki képes szembe nézni ezekkel!!!??? Ez a te utad, a te fejlődésed! Részese mindennek, ami körülötted történik, hiszen a Föld forog, te pedig vele együtt mozgásban vagy. Egy pszichológus, coach, életvezetési tanácsadó segítő kezet nyújt. Kirángat a mélyből, megtanítja, hogyan kezeld helyesen, vagy egyszerűen csak másképp azokat az élethelyzeteket, amikben addig bent ragadtál. Új lehetőségeket mutat, fejlődésre késztet. Aztán amikor kienged a nagy ismeretlenbe, már nem fogsz félni, mert tudod, hogy meg tudod csinálni!

Válts egy repülőjegyet! Bizony! Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer ezt mondom, de én is megtettem. És ez nem menekülés! Hiszen ami benned van, azt viszed magaddal, bármerre is járj a nagyvilágban. Nem-nem, ez valami egészen más! Ez lehetőség! Új impulzusok érnek, új emberekkel találkozol, feltöltődsz és rájössz, hogy milyen apró szépségei vannak az életnek. Olyan hamar fog eltörpülni minden rossz érzés, hogy észre sem veszed! Azért gondolom, hogy jó megoldás kicsit távolabb menni, mert kiszakadunk abból a közegből, ahol az életünket éljük. Nincs feszültség, nincs rohanás, semmi sem a megszokott. Mozgásban tartja az agyad, szépségeket látsz, felfedezel, és nem lesz időd máson gondolkozni. Egyedül az élmény számít! Amit már senki sem vehet el tőled!

Válassz egy új hobbit! Vagy egy olyat, amit már régen tervezel, de eddig nem lépted meg. Mondok csak egy nagyon egyszerű példát: amikor épp a legmélyén voltam az önsajnálatnak és fájdalomnak, meghívtak egy workshopra. Adventi koszorút készítettünk pár másik lánnyal egyetemben. Olyan nehezen vettem rá magam, hogy elmenjek, hogy el nem tudom mondani. És láss csodát: annyira meghatározó élmény volt, hogy beégett a tudatomba. Abban a két órában semmi mással nem foglalkoztam, csak azzal, hogy egyik díszt ragasztom a koszorúra a másik után, tervezgetem, csinosítgatom, és teljesen kizárom a külvilágot. Megszűnt minden körülöttem és csak egyetlen cselekvésre fókuszáltam. És igen, arra a kis időre megint boldog voltam. Ha sok ilyennel töltöd meg a mindennapjaidat, meglátod, hogy könnyebben átvészeled a nehéz időszakokat.

Menj el sportolni! Közhelynek tűnhet, de tényleg rengeteget számít! Először is, teszel valamit magadért, az egészségedért. Arról nem beszélve, hogy rengeteg endorfint termel, aki kifejezetten jó az agynak ilyenkor. Kellemesen lefáraszt és olyan jó érzéssel tölt el, hogy hulla vagy, hogy ismét büszke lehetsz magadra. Ha nem akarsz edzőterembe menni, akkor öltözz fel és menj ki a szabadba futni. Lesz olyan, hogy erőből megtolod, visz előre a harag, de esküszöm még ez is jó! Mert nagyon jó módszer arra, hogy levezesd a feszültséget. Ha kicsit keményebbre vágysz, akkor nézz egy közeli termet, beszélj egy személyi edzővel, vagy menj el küzdősportra. Ha inkább a békés megoldást választod, akkor egy jóga segíthet, itt a test és a szellem egyszerre fejlődik.

Biztos vagyok benne, hogy számtalan más megoldás is létezik arra, hogy az egyedüllétből előnyt kovácsoljunk, de így is, úgy is egy csodálatos állapot lesz a végeredmény, ami miatt már önmagában megérte. Higgy és bízz magadban és tudd, hogy a világ nagyszerű hely, az életed egyszeri és megismételhetetlen, és ezt kell élvezned! Én most jól vagyok, újra boldog, élvezem az életem. Megszerettem a változást, új élményekkel töltöttem meg az életem. Nem hagytam magam, nem engedtem, hogy más valaki irányítsa az életem téves eszmékkel. Az én utamat én járom, senki más nem teszi meg helyettem. Csodás érzés a felismerés, boldogsággal tölt el a könnyedség, büszke vagyok magamra. Hogy megbántam-e bármit? Nem, mert tisztában vagyok vele, hogy mindent az akkori legjobb tudásomnak megfelelően tettem. És így vagyok önmagam.

Gondolok rád, szeretlek!

Jó utazást a szíved körül,

Anita :-*