„EMBER AZ EMBERHEZ KAPCSOLÓDIK” – INTERJÚ GYŐRFI ANETT SMINKESSEL

febr 14, 2020 | Blog, Beauty

Mindannyian azt szeretnénk, hogy az álmaink teljesüljenek, hogy révbe érjünk, nemcsak a magánéletben, hanem a munkában is. Győrfi Anett neve már ismerősen csenghet számotokra, hiszen korábban segített nekünk egy-egy beauty anyagunk elkészültében, legutóbb pedig egy divatanyag fotózásához állt modellt. Anett tökéletes példája azon nőknek, akik mernek váltani, tudják, hogy mit akarnak és új (álom)munkájukban sikert sikerre halmoznak. Személyes kötődésem ennél jóval mélyebben leledzik, hiszen pár éve kerültünk közel egymáshoz egy közös tévés projekt kapcsán, azóta pedig barátsággá szelidült a munkakapcsolatunk, én pedig egy nagyszerű embert ismertem meg benne. Szeretem a gondolatait, a munkához és az emberekhez való hozzáállását, ügyességét, és azt, hogy ha bekapcsolsz rajta egy gombot, megállás nélkül képes csacsogni anélkül, hogy egy percre is lankadna a figyelmed.

Az érettségi után a tinédzser Anett azonnal tudta, hogy sminkes szeretne lenni, vagy van a karrieredben egy Varga-betű?

Dehogy, azért ez nem volt ennyire egyértelmű, bár a vágy, hogy olyan munkám legyen, ami a szépségiparhoz kapcsolódik, már akkor is élt bennem. Még te sem tudod, de eredetileg kozmetikus akartam lenni, de amikor ott álltam a pályaválasztás kapujában, valamiért mégis inkább a turizmus-vendéglátás felé nyitottam, így lettem végül rendezvényszervező, némi marketing képesítéssel kiegészítve. Jó pár évig dolgoztam a szakmában, hiszen ez is tele van kreativitással, ott is emberekkel kell foglalkozni, benne van a kommunikáció, az alkotás folyamata, szóval sok mindent egyesít, ami engem mindig is érdekelt.

De ezek szerint mégsem hagyott nyugodni, hogy a szépség miként kaphat helyet az életedben…Hogyan történt mindez? Volt egy élesváltás, letetted a lantot az egyik helyen és felvetetted az ecsetet a másikon?

Jó lenne, ha ez ilyen könnyen menne, de nem így történt. Volt átfedés a kettő között, de még eggyel háttrébb lépve a teljes történethez azt is érdemes tudni rólam, hogy korábban én is modellkedtem, és már akkor imádtam a kifutók világát, a szép ruhákat, az előkészületeket. A szívem mélyén mindig is ott élt bennem a vágy, hogy sokkal szorosabban akarok kapcsolódni ehhez a világhoz, nem volt elég annyi, hogy néha végig vonuljak a színpadon, vagy engem fotózzanak. Többre vágytam, igazán részese akartam lenni az eseményeknek. Az igazi fordulópont akkor érkezett el, amikor beiratkoztam az első sminksuliba. Közben persze főállásban dolgoztam, de elkezdtem egyre komolyabban venni a sminkelést, aminek ez volt az első lépése. Aztán egy ideig a kettőt párhuzamosan építettem, majd egyszer csak átvette a főszerepet a smink. Persze ez időbe telt, hiszen minden nő, aki vállalkozik, az tudja, hogy nem egyről a kettőre alakul ki, hanem egy hosszú folyamat. Tudatos lépéseket kellett tenni, és kell a mai napig, ahhoz, hogy az ember szakmai szinten és emberileg is eljusson oda, hogy méltón tudja képviselni a vágyait, az érdekeit, a szakmai mivoltát. Jó nagy adag tudatosság kell hozzá.

És bátorság is, nem? Hiszen ahhoz, hogy valaki hátra merjen hagyni egy fix munkát, egy havi fix bevételt, ahhoz elég bátornak kell lennie.

Igen, de én a mai napig hiszek benne, hogy ha valamit nagy szeretettel, alázattal és odaadással tudsz csinálni, akkor a hobbi összeforr a szakmával és fordítva. Ha ez megtörténik, akkor egyrészt nagyon hálás lehetsz érte, másrészt nagyon szerencsés vagy. Én egy adott ponton azt figyeltem meg magamon, hogy azt éreztem, ki akar törni belőlem valami, hogy valami nincs rendjén és hogy valamit kezdeni akarok az életemmel, mert az, ahova tartok, az nekem zsákutca. Ennek voltak pl. fizikai jelei is, sőt volt egy olyan érzésem, hogy az egész világ ellenem van. Jött a roló, és elhatároztam, hogy ebből elég, én olyan munkát akarok csinálni, ahol a magam ura vagyok, ahol magamat adhatom, a saját stílusomban. Ez az elhatározás egyébként el is indított egy lavinát: jött a sminksuli, azt követte a rengeteg ingyen munka – hiszen ez nem úgy működik, hogy hirtelenjében több száz vendégem lesz-, bevállaltam egy csomó felkérést, hogy fejlődjek és kapcsolatokat építsek. Voltak persze nehéz pillanatok, de sosem bántam meg, ha elölről kéne kezdenem, ugyanígy csinálnám.

Ma már mindezt elmondhatod magadról: vállalkozó nő vagy, sikeres karrierváltó, eredményes a munkádban. Akkor mondhatjuk, hogy révbe értél?

Ez a teljes folyamat kell ahhoz, hogy valaki azt érezze megérkezett, jó helyen van. Nekem szükségem volt rá, hogy bizonyítsam, leginkább magamnak, hogy képes vagyok rá, valóban meggyőződhettem róla, hogy ezt akarom csinálni, és végül, hogy örülni tudjak a sikernek, az elért eredményeknek.

Abban már az elejétől biztos voltam, amikor az egészet elkezdtem, hogy mi az a két fő irány, amit a sminkes szakmán belül meg szeretnék valósítani. Az egyik az esküvői vonal, a másik a fotózások, a fashion világa. A kettő erősen különbözik, hiszen az esküvői sminkelésnél kapcsolódsz másokhoz, ott magával az emberrel is törődni kell, igazodsz a menyasszony világához, lelkéhez, figyeled a határokat, hogy meddig mehetsz el, mennyit adsz magadból, megvan-e a kémia sminkes és menyasszony között, mennyire tudod az embereket kezelni, tehát egy nagyon komplex dolog. A fashion vonalat szintén nagyon élem, ott sokkal nagyobb a pörgés, nagyobb a kreativitás lehetősége, a színkavalkád és technikai megoldások változatossága, az egész maga egy kreatív projekt, ahol design, ötlet és megvalósítás találkozik. Persze vannak egyéb felkéréseim is, ilyen a szalagavató, a farsang, a céges rendezvények, amiket ugyanúgy szívesen csinálok, de a saját szempontomból szükség volt rá, hogy adjak egy irányt a munkámnak, ami ebben a két fő vonalban teljesedik ki: esküvők és fashion. Imádom, amit csinálok, a vágyaim szempontjából révbe értem, de szakmailag még rengeteg dolog áll előttem.

A magyar nők mennyire nyitottak, rá merik bízni magukat egy sminkesre, vagy ragaszkodnak az általuk jónak ítélt, bevált formulákhoz?

Azt tapasztalom, hogy egyre nagyobb a nyitottság a mai modern nő részéről, hogy sminkeshez forduljon. Az éremnek két oldala van: van az a világ, amit mindenki lát a social médiában, a nagyon tökéletes bőrű nőkről, a szikrázó vörös rúzsokról, a trendi szemöldökről, amit magukban úgy kapcsolnak össze, hogy bár neki biztosan nem állna jól, mégis izgatja annak lehetősége, hogy úgy szeretne kinézni, mint amit a tévében, újságokon, online platformokon lát. Nekünk sminkeseknek az a küldetésünk, hogy mindenkiből kihozzuk a legjobbat, és rengeteg nő szokott rájönni a kezeim között, hogy ő így is szép, így is jól néz ki, azáltal, hogy megmutatom nekik az arcuk előnyös vonásait, hogyan tudják azt hangsúlyozni, kiemelni. Van, aki a nagyon erős sminkben érzi jól magát, de vannak, akik egy közepes erősségű sminkben is ragyogni tudnak, igazán hozzájuk passzol és önazonossá válik vele. Nem feltétlenül akarják a trendeket, vagy a hamis világot követni. Én nagyon örülök neki, hogy egyre nyitottabbak, még akkor is, ha a kisördög ott kopogtat a vállukon, hogy hogyan KELLENE kinézniük. Mert amikor először megkapják azt az élményt, hogy a saját előnyös tulajdonságaikat kihangsúlyozva is lehetnek szépek, ami egyáltalán nem jelenti a kiló alapozó és egy látványos glamour smink felvitelét, akkor elégedetten távoznak és én is elégedett vagyok. Amúgy nálunk a legtöbb nő nem a nagyon hangsúlyos sminkek vonalát képviseli, hanem jobban szeretik a szerényebb, visszafogottabb megoldásokat.

Az elmúlt két évben azt látom, hogy egyre többen mernek segítséget kérni, hogy tippeket kapjanak szakembertől, hogyan tudják a mindennapjaikba beépíteni azokat az apró trükköket, amikkel ők maguk is könnyen „átváltozhatnak” a hétköznapokban.

Érdekes megfigyelésem van és kérlek cáfolj, vagy erősíts meg, de azt látom, hogy a nők nagyon szeretnek a manikűrjükkel foglalkozni, mindenféle csiri-biri, nagyon látványos megoldást felrakatni, de arra már kevesebb figyelmet fordítanak, hogy a hajuk ápolt legyen, a sminkjük pedig esztétikus. Ezzel amúgy szerintem sokkal többet rontanak az összképen, de ez privát véleményem, inkább az általad tapasztalt miértekre lennék kíváncsi.

Jó példát hoztál, mert szerintem a műköröm – és ezt kiegészíteném az épített pillákkal is – manapság olyan, mint a napi bevásárlás, rutinszerűen jelen van a mindennapokban, pedig néhány évvel ezelőtt még nem feltétlenül volt jellemző. És most nem azokra gondolok, akik a túlzások hívei, és a pilla előbb fordul be a sarkon, mint maga a nő, hanem a gusztusos megoldásokra. Szerintem ebbe a fejlődési folyamatba becsatlakozott a smink is, és a sminkelés iránti igény. Sok nőben felébredt a vágy, hogy egy-egy meghatározó alkalommal szépen szeretnének megjelenni: esküvőn, céges buliban, egy hivatali fotón, vagy csak a barátnő születésnapján. Talán sokan úgy gondolják, hogy a smink egy horribilis összeg, és rövidebb ideig lehet benne tündökölni, mint egy manikűrrel, de bizonyos eseményeken való megjelenéshez már beruháznak rá, és ezáltal szépen helyet kap a mindennapokban.

Manapság dübörög a környezettudatos élet, igaz ez a szépségápolási termékekre is, sőt arra is sokan figyelnek, hogy milyen összetételű terméket választanak. Ugyanazt az eredményt lehet elérni egy mentes kozmetikummal, mint a korábban ismert nagy márkák darabjaival?

Valóban egyre nagyobb figyelmet kapnak a bio- és naturális dekorkozmetikumok, ami érzékenység esetén teljesen érthető, illetve a hétköznapokban tökéletesen megfelelő termékek. De – és most lehet, hogy megköveznek -, a szakmában szinte kivétel nélkül mindenki tudja, hogy egy ennyire letisztult termékkel nem lehet pl. olyan pigmentáltságot, olyan fedést elérni, amit az adott smink megkíván. Én is próbáltam, de még szempillaspirálban sem tudtak nekem olyat mutatni, amivel annyira elégedett lettem volna a munkám során. A bio termékeknél más az összetétel és az arány, egy vörös rúzs nem lesz olyan vörös, egy alapozó nem fed annyira. Inkább az történik, hogy egyre jobban figyelnek arra az emberek, hogy mit vásárolnak. Amikor sminktanácsadást tartok, akkor a bőr előkészítésétől kezdve elmondom, hogy az adott vendégnek milyen termékekre van szüksége, mit érdemes használnia, hogy ne csak a bőre, hanem később a sminkje is szép és egyenletes legyen. Nem mindegy, mit használ az ember, másra van szüksége egy húszéves bőrének, mint egy negyvenévesének, ami ugyanúgy igaz az alapozóra, a korrektorra és minden egyes darabra, ami az arcunkra kerül. Ma már nagyon komoly fejlesztések vannak a szakmában, például azzal a tévhittel szemben, hogy egy alapozó csak maszkolós és vastag lehet, vannak lélegző, finom megoldású kozmetikumok. Óriási a termékpaletta, rengeteg minden elérhető, szerintem az a legfontosabb, hogy mindenki a saját igényeinek megfelelőt találja meg, aztán már csak meg kell tanulni használni.

Hogyan választ magának valaki sminkest? Mégis csak egy bizalmi helyzetről van szó. Hogyan tudjuk megtalálni magunknak a megfelelő partnert arra, hogy bizalommal engedjük az arcunkhoz nyúlni és alakítson rajtunk?

Én is mindig kikérdezem a hozzám érkezőket, mert a munkám szempontjából fontos tudnom. A legtöbbször azzal találkozom, hogy személyes ajánlás útján jutnak el hozzám, hiszen egy elégedett vendég a legjobb reklám, ők a legjobb források, ráadásul kivétel nélkül lojálisak is maradnak azok, akik egyszer már voltak és elégedetten távoztak. Így tehát ezeknek a forrásoknak óriási ereje van. A másik megoldás az, hogy valaki felcsapja a Google-t és nekiáll keresgélni. Ezért kell az, hogy mi is jelen legyünk a közösségi oldalakon, legyen egy saját weblapunk, ott pedig a következők vezetnek a fontossági listában, ha valaki keresgél: milyen a kép a sminkesről, milyen a profilképem – vagyis szimpátiát kelt-e vagy sem -, aztán az, hogy milyenek a bemutatkozók, mit mondok magamról, végül, hogy milyen referenciáim vannak. Tehát egyértelműen ki merem jelenteni, hogy magára a személyre kíváncsiak ilyenkor, kire bízom rá magamat. Vagyis az ember az emberhez akar kapcsolódni.

A fotózás során figyeltünk rá, hogy egy hozzád passzoló szettet állítsunk össze. Ehhez egy szempont biztos volt számunkra: bárkivel, ha találkoztam egy fotózáson, forgatáson, bemutatón, a sminkes mindig feketében volt. Ez amúgy miért van, árulj el egy kulisszatitkot, aztán persze kíváncsi vagyok rá, hogyan tetszett az összeállításunk?

Amúgy nagyon jól eltaláltátok a szettet, mert szeretem a vagány és elegáns ruhákat, ebben pedig mindkettő szerepelt, hiszen a buggyos ujjú blúz az utóbbit képviseli, míg a bőrruha az előbbit, mégsem mentünk el túlzó üzemmódba, nem lett közönséges az összeállítás, nagyon jól éreztem benne magam! És akkor jöjjön egy kis kulisszatitok: egy fotózás alkalmával, ahol ott egy fotós, egy fodrász, egy sminkes, egy stylist, esetleg maga a megrendelő, egy menedzser, tehát jó páran a backstage-ben állnak és készülnek a szebbnél szebb divatfotók, akkor az esélyét sem szabad megadni, hogy a fény megcsillanjon mondjuk egy flitteres felsőben, visszatükröződjön egy pink foltocska, mert akkor bizony az egész csapat munkája kárba vész. Úgyhogy valójában ez egy praktikus funkció, amellett, hogy a fekete maga eleganciát képvisel, egy sminkesnek a jó megjelenés ugyanúgy fontos.

Köszönöm ezt a jó hangulatú beszélgetést Veled! ITT te is megtalálod Anettet!

Anita

BŐRHATÁSÚ RUHA – MOHITO 13 995.-

FEHÉR BLÚZ – MOHITO 8995.-February 14, 2020