Mert kell valami pink

aug 19, 2022 | Fashion, Blog

Rögtön a bevezetésben le kell szögeznem sosem voltam, és nem is vagyok egy rózsaszín “típusú” lány, pedig ennek a színnek az erőteljesebb, mélyebb árnyalata még jól is áll nekem a színtípus szerinti besorolás szerint. Az, hogy milyen színeket részesítünk előnyben, elsősorban persze színvonzalmunk függvénye.

A rózsaszínt és árnyalatait mindig a nagyon nőies, már már habos babos, tünci lányok viseletének tudtam be, én pedig habitusomból, és munkámból adódóan maradtam a jól bevált fekete-fehér kombónál (erről már írtam korábban).

Két éve nyáron változott bennem valami (ami nyilván összefüggésben van azzal is, hogy elvégeztem a színtanácsadó képzést is, és elkezdtem behatóbban foglalkozni a színekkel), és azon kaptam magam, hogy az üzletekben az eddigieknél jóval többet foglalkozom a színes ruhákkal. Persze a hozzám fordulókat eddig is előszeretettel terelgettem a számukra előnyös színek felé, de tél típusként, nagyon szerencsésnek tartottam magam, hogy a fekete az én igazi színem.

De mit is sugallnak a színpszichológusok szerint nekünk a különböző színek – jelen esetben a rózsaszín – és árnyalataik?

A vörös telítetlen árnyalatai, a fehér, és piros színekből kevert, különböző mértékben erőteljes tónusok, nyugtató hatással bírnak. Ezen belül is a pasztell árnyalatok mérsékelik az indulatokat, szeretetet, kedvességet, gyengédséget sugallnak. Talán ezért is azonosítják a rózsaszínt a nőiességgel. Heuréka(!), valószínűleg ezért hagytam figyelmen kívül évekig, hiszen nem vagyok az a szó klasszikus értelmében vett törékeny, nőies nő.

A szín szimbólikus jelentése: rózsaszínben látni a világot. Hát igen, én egy reálisan gondolkodó, földön járó típus vagyok.

Érzelmi jelentés: nőiség, anyaság gyöngédség, kedvességre, harmóniája törekvés.

De térjünk vissza két évvel ezelőttre. Akkor nem értettem a “pálfordulásomat”, ma már tiszta fejjel látom, hogy akkor friss anyukaként – Lizukám most két éves -, nem annyira kívántam a feketét, hiszen olyan átalakuláson mentem keresztül nőiesség fronton, hogy elkezdtem kívánni a csajosabb árnyalatokat. Persze megmaradt a lazább énem is, ezért ha már a szín nőies, legalább a fazon legyen igazán kényelmes, praktikus, ezt kívánalmat pedig abszolút kielégítik ezek a bő, inges megoldású maxiruhák.

Hogyan viseljük a pinket?

Ha feltűnéséről vágyunk, vagy szükségünk van az erőteljes színekből nyert energiára, akkor próbálkozzunk a colour blockinggal. A narancs, a kék, a zöld, lila, mind mind jó ötlet, de vigyázzunk 3-4 színnél ne keverjünk többet, illetve ilyen esetben maradjunk a minimális ékszer használatnál. Ha letisztultabb megjelenés a cél, a feketével, fehérrel, szürkével sosem fogunk mellélőni.

Mi ebből a tanulság?

Soha ne mondd, hogy soha. Az ember változik, az ízlés is változik. Ezt pedig nemcsak mint nő mondom, hanem stílustanácsadóként is. Ne féljünk kísérletezni, a komfortzónánkat tágítani, ha pedig valamihez elkezdünk vonzódni, arra higgyük el, hogy szükségünk is van.

Patri

***

Pink ruha – New Yorker

Kalap, papucs – Patri sajátja