Azt mondják, Bali az Istenek szigete, ahol az utazó nemcsak egy gyönyörű táj szépségeivel töltekezhet fel, de csodálatos lelki utat járhat be. Azt hiszem nekem ebben volt részem.
Talán azok, akik rendszeresen olvassák az írásainkat tudják, hogy én is úgy keveredtem erre az egzotikus helyre, hogy szerettem volna egy óriási törés után talpra állni és kellett valami olyan az életembe, ami segíti ezt a lelki utat, ami megerősít és kirángat az akkor megélt mély lelkiállapotomból. (Erről korábban EBBEN a bejegyzésben írtam nektek.)
Nem hiszek a véletlenekben, mert ahogy visszatekintek az életemre egyre jobban megerősödök abban: minden okkal történik és minden életesemény azért van, hogy jobbak legyünk, valamiben fejlődjünk. A bánatomat is ekképpen kezeltem (persze főleg utólag könnyű erről így beszélni), de a gyógyulás útjára is úgy léptem rá, hogy olyan megoldásokat dobott elém ez az ÉLET nevű gyönyörű játék, hogy nem egy tudatos tervezés eredménye szülte, sokkal inkább egy belső hang sugallata volt.
Egyik alkalommal éppen arról beszélgettem valakivel, hogy nagyjából ugyanabba a helyzetbe keveredtünk, mindketten csalódtunk és lépni szeretnénk tovább, de köt még ez az erős érzelem, kérdések és megannyi helyzet vár válaszra bennünk. Egyszer csak azt mondta nekem: “Bármi történjen is, én elmegyek Balira!”. A másodperc tört része alatt vágtam rá a kérdésemet: “És mit szólnál, ha veled tartanék?”.
Mindez elsőre nem tűnhet annyira furcsának, de ha rájövök, hogy valójában éppen alig pár hete ismertük egymást és Bali nagyon messze van, illetve még sose jártam a világban egyedül (a családom vagy éppen a párom nélkül), akkor egyből jól érzékelhető, hogy valami izgalmas dolog vette kezdetét ezen a ponton. Alig egy hét múlva már megvolt a repülőjegyünk Denpasarba és csodás Insta képeket küldözgettünk egymásnak azokról a helyekről, amiket feltétlenül látni akartunk. Éreztem, hogy ez egy nagyszerű történet lesz, mérlegeltem a pro- és kontra érveket, és csak egyetlen dolgot tudtam: menni akarok, ez lesz az én gyógyszerem, életem nagy kalandja! Időközben az is kiderült, hogy egy harmadik lány is csatlakozik hozzánk, akit még egyáltalán nem ismertem, szóval tudtam, hogy más síkon is sokat fejlődhet majd a személyiségem.
Január 7-én szálltunk fel arra a gépre, ami elrepített a békémhez. De álljunk meg itt egy pillanatra – kb 10 ezer méter magasan 🙂 -, mert senkiben se szeretném azt az illúziót kelteni, amibe egyébként sokan beleszaladnak, ha távoli helyre “menekülnek” a problémáik elől. A gondjaink velünk tartanak. Minden, ami a szívünkben és fejünkben van, sajnos nem marad ott Ferihegyen, hiszen visszük magunkkal tovább, ahogy az életben is a megszerzett tapasztalatokat. Én inkább azt mondom, hogy egy ilyen út egy töltekezés, és abban segít, hogy az új impulzusok hatására ezek a gondolatok háttérbe húzódjanak és átadják a helyüket szebb, jobb, tartalmasabb élményeknek, érzéseknek. És szépen lassan múlik a fájdalom, a bánat átformálódik boldogságnak, újra tudsz mosolyogni és élvezni a pillanatot.
Aztán nagyjából 14-16 óra utazás után landolsz egy párás, meleg, kicsit hangos országban, ahol az emberek vidámak, mosolyognak, a nap kellemesen simogatja a bőrödet (vigyázat, hosszú távon nagyon éget!), az ételek finomak, és az illatok egyszerűen zseniálisak. Annyira más illata van egy ilyen helynek, hogy sokszor csak ültem a kocsiban, letekertem az ablakot és mélyen, jó mélyen beleszívtam ebbe a füstös, nedves levegőbe, amiben keveredett a főtt rizs szaga a növények illatával.
Nem ajánlom Balit azoknak, akik itthon is kesztyűben fognak kezet. Az itteni közeg más kultúra, nekünk európaiaknak kicsit talán koszosnak tűnhet, bár szerintem Bali pont, hogy nem az, sokkal inkább acéllemezekből tákolt, pongyolával elválasztott, hatalmas zsibvásár, ahol az itteniek az utcán élik a mindennapjaikat. Kiteszik a kis portékájukat, hangos szóval hívják fel rá a figyelmet (de egyáltalán nem tolakodóan, mint mondjuk az arab kultúrában), nyomkodják a telefonjaikat, mezítláb mászkálnak. Ezzel együtt rendszeresen áldoznak az isteneiknek, minden egyes ház előtt ott hever egy mini “oltár”, amibe ételt (kekszet, csokit, édességet) virágot és füstölőt tesznek, és rendszeresen söprögetik a portájuk előtti útszakaszt, hogy a szellemek ne térjenek be.
HITEM SZERINT….
Bali nagyon vallásos, az itt élők mindennapjait meghatározza a hindu hitvilág. Ennek alappillérei:
- a mindenható Isten,
- a lélek létezése,
- a cselekedetek és következményeik összefüggése,
- az újjászületés,
- valamint a lélek végső megszabadulása.
Így már nagyon is érthető, hogy miért kerültem Balira, ugye? Teszem hozzá, mindezt akkor még nem tudtam róla. Ennek nyomán rengeteg templom borítja a szigetet, sőt tulajdonképpen szinte minden családnak, illetve közösségnek van egy saját ima helye, ahol Isteneiknek áldoznak. Ez azt jelenti, hogy a házak között jól kiszámítható rendszerességgel bukkan fel egy-egy fekete tornyokból álló elkerített kert, arany díszekkel és szalmával borított háztetőkkel. Templomaikba csak úgy mehetünk be, ha a testünket hosszú nadrág, vagy szoknya borítja, de minden helyen rendelkezésre áll egy sarong, amit a gyanútlanul sortban, vagy rövid szoknyában érkező turista magára tud tekerni.
Szent helyeiket pedig tényleg körbe lengi egy különleges hangulat. Mind közül számomra a legmeghatározóbb élmény a Tirta Empul Templom volt, ahol megfürödtem a tisztító szent vízben. A legenda szerint ez a templom a jó és a gonosz harcának emlékére épült, ahol végül a jó győzedelmeskedett. Szent vizében megfürödve elengedtem mindent, ami bennem dúlt, minden rossz érzést, minden fájdalmat. Megfogalmaztam, aztán útjára engedtem. Ahogy az egészség, boldogság, szeretet és más jókat szimbolizáló faragványok között lépdeltem a vízben, őszintén éreztem azt, ahogy átjár a béke. Vezetőnk tanácsára egyet kihagytunk, mint ahogy felajánlás sincs elhelyezve ez előtt: a halál szobrát elkerültük. A templom maga igazi zarándokhely a hívők körében, így azt gondolom óriási szerencsénk volt, hogy ezúttal nem kígyózó sorokban kellett végig várnunk, hogy sorra kerüljünk, hanem türelmesen néhány indiai látogatót követve fürödhettünk le. Ami a legszebb benne: mindezt csöndben tettük.
A csönd egyébként sokszor volt az útitársam. Szerettem magamban félrevonulni, mert igazán meg akartam élni a sziget szépségeit és a lelkem fejlődését. Sok helyzetet újra éltem, fejezeteket olvastam magamból, és az addigi rossz érzésem, önostorozó – önhibáztató magatartását felváltotta egy sokkal kiegyensúlyozottabb gondolkodás. Nem könnyű egy ilyen lelki utat bejárni, hiszen szembe kell néznünk magunkkal, vállalni benne a legjobb és legrosszabb tulajdonságainkat, szokásainkat. Én viszont mostanra határozottan ki merem jelenteni, hogy olyan hatással volt rám ez az élmény, hogy soha nem fogom elfelejteni.
EZERNYI CSODA KÖRÜLÖTTÜNK
Ha Balin jártok, akkor rengeteg természeti csodával fogtok találkozni. Itt van például az az óriási vulkán, ami 2018-ban hatalmas ijedtséget okozott a szigeten. Az Agung 1963 óta békében szunnyadt, tavaly azonban ismét életjelet adott magáról és több ezer méter magasan tört fel belőle a hamu. Mi a távolból csodáltuk meg ezt a hatalmas természeti szépséget, és a Föld ismét bebizonyította, hogy nincs nála hatalmasabb erő. De rengeteg vízesés, csodás rizsföldek és gyönyörű tengerparti beach-ek gondoskodnak arról, hogy Bali örökre helyet foglaljon a szívünkben.
Sokan izgultak körülöttem, hogy ez az időszak nagyon esős az Idonéz szigetvilágban, de ettől nem kell annyira tartani. Háromszor esett úgy az eső, mintha dézsából öntötték volna, igaz ebből kétszer éjszaka, szóval semmiben sem korlátozott minket, egyszer pedig napközben, ami egy óra alatt véget is ért. Az viszont tény, hogy a tengerbe nem kívántam bemenni. Ezúttal a part nem csábított annyira, ennek egyik oka a kissé hordalékos partszakasz, másik pedig a hatalmas hullámok voltak. Mondjuk az biztos, hogy nem véletlenül a szörfösök Mekkája ez a régió, de mi inkább a szépen kialakított beach club-okat választottuk. Ezek a helyek egyértelműen a pihenést szolgálják. A legtöbb esetben a belépő ára magában foglalja a napágyat, valamint annak megfelelően le is fogyaszthatjuk azt. Hirtelen rengetegnek tűnhet az 500 ezer rúpia, de ez valójában 10 ezer forintnak felel meg. Amit pedig ezért kapunk? Kényelmes ágyak, gyönyörű környezet, ínycsiklandó koktélok és isteni ételek. Kilátás a végeláthatatlan óceánra, amiben valahol Ausztrália bújik meg. És a feledhetetlen naplementék, amik olyan színben pompáznak, hogy nem hittem a saját szememnek. Balin a fiatalok körében amúgy is jellemző kora esti program, hogy kellemes fáradtsággal, lefürödve kiülnek valamelyik parti helyre és nézik a szörfösöket, ahogy a horizonton alábukik a nap. A színek káprázatosak: rózsaszín, lila, narancssárga kavalkád lejt táncot egymással, az ember pedig úgy érzi magát, mint aki a világ szélén csücsül, és úszik a felhőkben.
Julia Roberts azt mondja az Ízek,imák,szerelmek című filmben: “Minden nőnek jár egy éjszaka Balin.” Hát, szerintem több is, mi pontosan két hetet töltöttünk itt, és bármikor visszamennék! Bár az életemet nem tudnám itt elképzelni, ennek egyetlen oka az, hogy nagyon szeretem az otthonomat, mégis, ha a rengeteg utazásom közül, ahol jártam, most kéne választanom, egyértelműen Balit mondanám. Imádtam, hogy az itteniek mennyire vendégszeretőek. Egyszerűen csak sétáltunk este az utcán, nézelődtem, a szembejövő helyi lány pedig a szemembe nézett és kedvesen mosolygott. Nem mondott semmit, csak tovább illant. Annyira jól esett. De ugyanilyen szeretettel fogadnak a masszázs szalonokban is – ahova persze kötelező bemenni, akár minden nap, egy jó talp-, vagy teljes testmasszázsra -, de igaz ez az összes étteremre és vendéglátó helyre, ahol jártunk. Egyszer sem éreztem azt, amit sajnos itthon gyakran, hogy “én kérek elnézést”, amiért bejöttem.
Az ételeik finomak és ízletesek, de azzal nagyon kell vigyázni, hogy ne igyunk a csapból, az ugyanis nem olyan minőségű, mint a hazai. Van még egy úgynevezett “Bali belly”, ami sok turistát el szokott kapni. Ez járhat hasmenéssel, kellemetlen tünetekkel, amik néhány nap alatt elmúlnak, de érdemes pár gyógyszert előre bepakolni. Egyszerűen azért, mert másképp szocializáltuk európai gyomrunkat, így érdemes alaposan átgondolni, hogy milyen ételt választunk az étlapról. És az se árt, ha héjas zöldséget, gyümölcsöt nem fogyaszt itt senki, mert benne van a pakliban, hogy helyi csapvízzel mosták. Amúgy az ételeik finomak, nincsenek túlfűszerezve, jól készítik azokat. Ami engem meglepett, hogy arra számítottam mennyi tengeri herkentyűt fogok itt fogyasztani, ami itthon kevésbé jellemző, de érdekes módom már nagyon a turistákra vannak ráállva, így azt tudom mondani, hogy mindenki talál kedvére valót.
Hát a szenzációs turistafogó megoldásaikról nem is beszélve! Tulajdonképpen a legtöbb helyen felkészültek már arra, hogy a tökéletes Insta fotók elkészülhessenek. Az indákra aggatott hinta szinte alap, de bambuszból összetákolt kör-, szív- és egyéb formák is igénybe vehetőek – az esetek többségében persze nem ingyen. Még ezzel együtt is azt mondom, hogy megéri, hiszen én is kilengtem a rizsföldek fölé, és igencsak bele remegett a térdem az élménybe!
Millió élményt tudnék még átadni nektek, de remélem, hogy így is sikerült egy szeletet magammal hoznom! Nagy utazás volt ez a lelkem körül, és soha nem fogom elfelejteni azt, amit Balitól kaptam. TERIMA KASIH BALI!!! Azaz: KÖSZÖNÖM BALI!
Sziasztok,
Anita