KÖNYVAJÁNLÓ: SALLY ROONEY – BARÁTI BESZÉLGETÉSEK

szept 3, 2020 | Blog, Lifestyle

Sally Rooney írónő neve egyelőre rejtélyesen csenghet a nagyközönség számára, kivéve azok esetében, akik – pardon – zabálják a könyveket. A fiatal alkotó 2017-ben adta kis első könyvét Normális emberek címmel. Erről már csak a címe miatt is érdekes lehet értekezni, el tudom képzelni mennyi ironikus kérdést vet fel a kötet, de legalább némi cinizmust vélek felfedezni benne. Mármint a címben. De most nem erről szeretnék nektek mesélni, ugyanis az elmúlt hetekben az én kezemben estéről estére a Baráti beszélgetések csajregény – így egyben – forgott, az írónő második könyve még 2018-ból. Igen, azért merem ezt a szót használni rá wannabe szóalkotóként, mert ez a könyv csajokról szól, csajoknak. Nagyon profánul fogalmazva a könyv nekem annyira nem szólt semmiről, hogy már csak ezért is lekötött. Értitek ezt?!

Az ajánlói nagyon jók, többek között Sarah Jessica Parker is ott van mások mellett, aki nem kevesebbet állít, mint hogy egy nap alatt kiolvasta, mert le sem bírta tenni. Pimasz a dolog, mert én ugyan le bírtam tenni, de mégis mindig valami visszacsalogatott hozzá, annak ellenére, hogy úgy éreztem, nagyon egyszerű vonalvezetésű a sztori, tényleg kevés izgalom és akció történik benne. Mégis, ha már azt állítottam úgy egyben, hogy csajregény, valamit mégis csak tudott, ha ennyire képes volt a bűvkörébe vonni.

A sztori két barátnő kapcsolata köré fonódik. Az egyikük Frances, érzékeny, fiatal író lány, akinek a szemszögéből megismerhetjük a többi szereplőt, mint például legjobb barátnőjét, egykori szerelmét, Bobbit. (Jól olvassátok, a csajok tiniként együtt jártak.) Ők ketten együtt alkotnak, spoken word esteken szerepelnek, bár ennek javát inkább Frances viszi, Bobbi pedig bezsebeli az elismeréseket, ez őket egyáltalán nem gátolja az összehangolt együttműködésben. Bobbi nagyvilági, laza csaj, imád a középpontban lenni, nyitott az új ismeretségekre, szereti saját fontosságát hirdetni. Így ismerkednek meg egy híres fotóssal, aki portrét akar készíteni róluk, ez pedig rendkívül imponál neki, úgyhogy elkezdődik egy különös összefonódás közöttük. A nő nagyon rövid idő alatt bevonja privát életébe a lányokat, így kerülnek az otthonába egy menő partira, vagy éppen a vidéki nyaralójukba, ahol elkezdődik Frances  különös kalandja a jóképű, de magának való férjjel, Nickkel.

Na, és ezen a ponton lesz igazán emberi és csajos a könyv, mert annyi fronton ismertem magamra Frances viselkedésében, hogy az már bosszantó volt. Frances és Nick szerelmi viszonya bosszantóan az életből merít, amire azt mondom: nem értem és valószínűleg sose fogom megérteni a férfiakat, miközben Fran viselkedése kísértetiesen hasonlít a sajátomra, ha meg akarok nyerni magamnak egy pasit: tettetem a laza, „leszarom” csajt, miközben meggebedek azért, hogy ez a férfi engem akarjon, értem küzdjön. Hogy miként alakul a kapcsolatuk és ez milyen hatással van a két lány barátságára, természetesen nem fogom elárulni, hiszen ez a sztori lényege, de bízom benne, hogy a bemutatásukkal sikerült felcsigáznom annyira titeket, hogy legközelebb leemelitek a könyvesbolt polcáról. 

Csajos estéket Nektek!

Anita

LIBRI – 3.790,-