Engedd meg magadnak a pihenést! Engedd meg magadnak, hogy az légy, aki vagy! Engedd meg magadnak a boldogságot! Sallangosnak tűnő mondatok, de belegondolsz néha úgy igazán, hogy mit is jelentenek és mit várnak tőled?
Talán az ünnepek közeledtével egészen más típusú írást várnátok tőlem. Jobban esne arról olvasni, hogy milyen ajándékkal lepd meg kedvesed, hogyan díszítsd pompába az otthonod, milyen menü kerüljön az asztalra…De az az igazság úgy érzem, ezekhez sok más platformon kaphattok muníciót. A minap azonban végig hallgattam egy pszichológus előadását arról, mi minden vezethet a kiégéshez, ismertebb nevén burn out-hoz, aminek során még tesztet is ki kellett töltenünk. Mondanom sem kell, hogy az én eredményem abszolút a kényszeres megfelelés csoportjába tartozott, aki kb. sose tud lazítani, mindig cselekednie kell, jól kell cselekednie és képes önmarcangolásba menekülni, ha úgy érzi valamelyik fronton nem teljesített elég jól. És ezzel bizony sokan vannak még így, cégvezetők, anyák, apák, a sarki pék, bárki kerülhet olyan lelkiállapotba, amikor úgy érzi, hajtani kell, menni előre, nincs B opció, de egy idő után már azt is elfelejti, mit miért tesz.
Hogy mégis miért van helye ebben az időszakban ennek az írásnak? Mert maga az ünnep éppen arról szól, hogy kicsit lecsendesedjünk, a családunk, szeretteink felé forduljunk, elég időt töltsünk pihenéssel, az év lezárásával, elengedésével. Tökéletes időszak arra, hogy számot vessünk, végig gondoljuk azt, ami az adott évben történt velünk és feltegyük azokat a kérdéseket, amikkel bár nehéz szembenézni, ha képesek vagyunk rá és merünk magunkhoz őszinték lenni, akkor változást hozhatnak az életünkbe. Igenis jó, ha tudod: a válaszok eltussolása és felületes kezelése, vagy éppen csak a felszín kapargatása nem más, mint önbecsapás, ami sehova sem vezet. Nem ad igazi megoldást.
És, hogy még miért fontos a kiégésről beszélni? Mert egy olyan időszakot élünk, immáron második éve, amikor elveszik a szabadságunkat, kötelezően távol tartanak minket szeretteinktől, embertársainktól, mentálisan, anyagilag, lelkileg is sérülünk. És mindez nem azt jelenti, hogy erre ne lenne feltétlen szükség, pusztán arról van szó, hogy érthető módon szorításban élünk, ami fojtogató és pusztító egyszerre. Ha mindezek mellett nem vagyunk képesek a változásra, akkor sajnos az lesz a dolog vége, hogy nem jöhetünk ki győztesen belőle.
Az igazság az, hogy vannak bizonyos sémák, amik áthatják az életünket és csak nagyon nehezen tudunk rajta, rajtuk változtatni, néha már maga a felismerés is komoly gyötrelmet okozhat. Míg valami egyeseknek bagatellnek tűnhet, az másoknak igazi megrázkódtatás. És amikor az ember élete egy pontján felerősödnek ezek a sémák, az éppen azért van, mert nyomós oka van rá. Most nem mennék bele példákba és helyzetgyakorlatokba, főleg nem pszichológiai elemzésbe, mert az nem az én asztalom. De a lényeg az, hogy a gyermekkori dinamika befolyásolja a felnőttkori viselkedést és érzelemvilágot. A kiégés egy kitűnő alkalom arra, hogy valaki megálljon és megismerje, miért teszi azt, amit. Mi az, amit szeretne, miért akarja és mik a helyes célok.
Szóval most csak arra kérek mindenkit, hogy álljon meg egy pillanatra, forduljon szembe magával, beszélgessen azzal a kisgyermekkel, aki benne lakozik és azt kívánom ajándékul, hogy találja meg a válaszait.
Sziasztok,
Anita
