Maye „miért ne” Musk könyve

szept 6, 2021 | Lifestyle, Blog

Elég ritkaság egy könyvajánlót úgy kezdeni, hogy „ez nem jött át”, pedig egészen őszintén az én lelkemben most ez motoszkál. Annyira vágytam erre a könyvre, hetekig kerülgettem a Libriben, néztem a borítón ezt a lenyűgöző, ezüst-fehér hajú elegáns nőt, nagy betűkkel mellé írva, hogy MUSK, és valami titkos receptet társítottam hozzá, annak reményében, hogy megtudom Ő hogyan csinálta. Mivel a cím is elég sokat mondó: Egy nőnek legyenek tervei. Arra számítottam, hogy a hetvenévesek bölcsességével végig vezet egy úton a sajátján keresztül. Megmutatja bizonyos élethelyzetekben mi volt a motivációja, hogyan érvelt, milyen gondolatok mellett döntött így, vagy úgy, hogyan terelgette a gyerekeit. Persze arra is kíváncsi voltam, hogyan lett Elon csodagyerek, sose lehet tudni.

Igaz, nálunk Maye Musk neve nem szól nagyot. Valószínűleg a Musk név se feltétlenül mindenkinek, szóval ilyen szempontból hendikeppel indul a könyv itthon, hacsak nem tud valamivel behívni. Nálam ez a cím volt annak az általam generált hozzáadott értéken túl, amit mögé gondoltam.

Ehhez képest a könyv nem egy igazán olvasmányos és jól megírt (vagy megszerkesztett) sztori. Vannak alcímek, amelyek fejezetekre bontják a könyvet. Az elején olyan nyilvánvaló témákon keresztül, mint szépség, kaland, család, siker és hasonlók. Nem puffogtat túl mélyenszántó és összetett gondolatokat, nem keresi a dolgok lényegét, mozgatórugóját, egyszerűen csak hagyja, hogy azok megtörténjenek. Megismerhetjük a gyerekkorát, amiben apja igazi kalandvágyóként vezette a családot Dél-Afrikán át, a sivatagon keresztül, a vadállatoktól hemzsegő túrákon át, de mintha igazán egyik témában, sőt leginkább egyik érzelemben se mélyülne el igazán, csak felszínesen, mintegy megemlíti a dolgokat: „amúgy a folyóban voltak krokodilok, úgyhogy gyorsan kijöttünk a tesómmal”. Amúúúúgy? Mintha ez annyira mindennapos és természetes lenne, mint hogy megiszom a reggeli kávém. Persze könnyed és könnyelmű között van különbség, talán ezeken a sztorikon keresztül jobban megérthetjük, hogy az élet nehezebb időszakain hogyan tudott gyorsan túllendülni.

Először akkor éreztem némi kíváncsiságot Maye iránt, amikor arról vallott, hogy első férje verte és megalázta, és a gyerekekkel menekülnie kellett. De még ezt se meséli el igazán nyíltan, mintha folyamatosan lenne egy fal közte és az olvasó között. Ahhoz képest, hogy a cím azt sugallja, terveket kapunk, alaposan és következetesen átgondolt döntéseket érvek mentén, szinte kivétel nélkül az a döntéseinek alapja, hogy miért ne? Hanyag eleganciával utazik kontinensről kontinensre a gyerekeivel, vált munkahelyet, küzd pénzintézettel, mintha ez tényleg mindig annyira egyszerű lenne, mint a reggeli kávém…pedig nem, egyáltalán nem így van, és becsapva érzem magam, legalábbis a cím nyomán. Mert itt minden van, csak tervek nem!

Szóval én nem egészen azt kaptam, amit vártam, ami miatt talán mégis azt mondanám, hogy érdemes rá időt szánni, hogy ha valaki tudja magáról, mennyire görcsösen ragaszkodik dolgokhoz az életében és azon változtatni szeretne. Akkor érdekes szemüveg az övé, amin át látni lehet, hogy így is megy, lehet lazán!

Anita