A válaszom igen. Most valószínűleg sok, már eleve zöldebb, fenntarthatóbb életet élő embertársam kapott egyszerre a szívéhez, de az igazság az, hogy annyira a (meg)szokásaim rabja vagyok, hogy ebből bizony néha igen nehéz kitörni. Valószínűleg ezért is annyira nehéz és lassú a folyamat globális szinten. Pedig ma már nem csak az aktivisták, de azok a gondolkodó, szebb, élhetőbb jövőt vágyó emberek is sürgetik a változást, akik adott esetben aggódnak a gyermekük/unokájuk jövőjéért – ha már a sajátjuk nem is annyira izgatja őket -, vagy egyszerűen csak hallottak, láttak valami olyat, ami kibillentette gondolkodásukat az addigi mókuskerékből.
Én is így jártam nem is annyira régen, éppen egy hete. Egy nagyon impulzív előadást hallgattam végig egy konferencián, ahol az a mondat is elhangzott: mindössze 5 évünk van rá, hogy változásokat eszközöljünk, különben drámai átalakuláson megy keresztül a klímaváltozás. Gyakorlatilag ott tartunk, hogy mindössze 1 fok változás az átlaghőmérsékletben ezer évekre vetné vissza a Föld ökoszisztémáját. Nekem ezt drámai volt hallani, és bár számtalanszor futunk neki egy-egy ilyen kérdésnek, én akkor is úgy gondolom érdemes apró változásokkal elindulni. Vannak persze az ellenlábasok, akik állítják, mit sem ér egyetlen ember kezdeményezése, de véleményem szerint ez nagyon csacsi gondolkodás.
Jómagam sem azért halogattam idáig a változtatási lépéseket, mert az gondoltam volna, hogy ennek semmi értelme, hanem az első mondatban említett legfőbb okom miatt: egyszerűen annyira be vannak rögzülve az életvezetési szokásaim, hogy nagyon nagy tudatosságot és odafigyelést igényel tőlem, ha másképp akarom csinálni. És igen, néha annyira fáradt vagyok, hogy gondolkozni sincs energiám, vagy éppen csak teszem a dolgom, mire észbe kapok már hibásan végeztem rutinszerű dolgokat.
Lássunk egy végtelenül egyszerű példát: múlt héttel bevezettem a húsmentes hétfőt. Igen, ez a gyakorlatban egyetlen napot jelentett ez idáig, de hogy mennyire muszáj odafigyelnem, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy ma is, amikor ez a bejegyzés születik, hétfő van, de a munka hevében annyira kizökkentem a tudatossági állapotomból, hogy édesanyám emlékeztetett a reggelinél az elhatározásomra, mikor éppen azt ecseteltem neki, hogy kéne enni egy jó császárszalonnát. Pedig ez annyira egyszerűnek tűnik, nem?!
És valóban: nincs egy vegetáriánus drive útközben, ahova gyorsan bekanyarodhatok autóval, ha nagyon rohanok. A benzinkutak tömve vannak junk foodokkal, de csak nagyon nehezen találnék fogamra valót, ha egyébként arra már jó ideje figyelek, hogy ne nagyon fogyasszak édességet, feldolgozott cukrot – vagy szimplán, ha sósra vágyok és nem édesre. Ha a környezetünk kevésbé támogató, az megnehezíti a dolgot, arról nem is beszélve, hogy a rohanó mindennapokban húst hússal enni lényegesen könnyebb (felvágottak, baromfik, halak), mint többféle zöldséget és köretet elkészíteni, ízesíteni ahhoz, hogy abból egy teljesértékű étel készüljön és ne kizárólag nyers paradicsomon kelljen élnem. Értitek mit akarok mondani, ugye? Legalábbis bízom benne!
Ezzel mindössze arra próbálok rávilágítani, hogy valóban nehéznek érzem az elhatározást és teljesen megértem azokat, akik folyamatosan halogatják (tudjátok, mint a fogyókúrát, amit ráérünk holnap elkezdeni…csak éppen mindig holnap van), mert valóban igazán komoly elhatározásra van szükség. És hajlamosak vagyunk mentegetni magunkat, halogatni, alibizni, ha a változtatás nem létszükséglet és nem az történik, hogy egyik napról a másikra KI KELL iktatnunk valamit, vagyis szebben mondva, BE KELL iktatnunk valamit a mindennapjainkba. De emlékszem arra is, hogy mekkora ügyet csináltunk belőle, amikor itthon is bevezették a szelektív hulladékgyűjtést. Azt gondoltuk ez szörnyű plusz teher és odafigyelés tőlünk, miközben tőlünk nyugatabbra már évek óta léteztek a sárga-kék kukák. Aztán csak beépült a mindennapjainkba és ma már totál megszokás az, ami egykor elképzelhetetlennek tűnt. De ilyen volt a dohányosok kitiltása a zárt helyekről is, közben ma már el se tudnánk képzelni, hogy füstben úszó étteremben fogyasszuk el jóízűen a rántott bordát. Mindent meg lehet szokni, mindenen lehet változtatni, még ha nehéznek tűnik is. Én egyértelműen az apró megoldások pártján vagyok, a lépésről lépésre elvet képviselem, amiben a szelektív hulladékgyűjtés volt az első, a vegetáriánus napok beiktatása a második, és a harmadik, egyáltalán nem könnyűnek tűnő kihívás az öltözködési szokásiam átalakítása lesz. Szerencsére ebben partner már néhány olyan cég, akiknek a ruháit szívesen viselem. A H&M-ben már jóideje található biopamut, a Reserved is kialakított egy fenntarthatóbb kollekciós irányt, szóval ez sem tűnik egészen lehetetlennek.
Ha van kedvetek, próbáljátok ki ti is az életmódváltást, még az is lehet, hogy bejön és úgy maradtok, sose lehet tudni! 😀
