Mitől lesz az énidő cseresznyevirág illatú?

febr 21, 2022 | Blog, Beauty

Magam részéről nem szeretem a telet, ezt jobbnak látom előre leszögezni. Helyesebben nagyon szeretem nézni a hóesést a meleg szobából, és persze a friss hó ropogása a talpam alatt is örömet okoz, 10 percig. És itt nagyjából vége is lenne a felsorolásnak, ha nem a télhez kapcsolnám a hosszú, forró fürdőzéseket, tudjátok azt a rákészülős, ellazulós típusú, elmélázós, már már wellness kezelésnek beillő, szertartásos testáztatást.

Amióta anyuka lettem, ezafajta kikapcsolódás, énidő, ha úgy tetszik, luxus lett az életemben, éppen ezért meg is adom a módját, amikor nagy ritkán mégis lehetőségem adódik rá. Régebben egy-egy hosszú nap után, télen átfagyva, még be sem léptem a lakásba máris engedtem a fürdővizet, és ott pihentem ki adott esetben a hosszú forgatások fáradalmait, csendesítettem el az elmém, vagy éppen szedtem össze a gondolataimat a másnapra.  Manapság már megtervezem a szeánszot, és kellő időben gondoskodom arról, hogy mindig legyenek otthon minőségi, kényeztető SPA termékek. Imádom az igazán habzó habfürdőket, és a kellemes illatú, de kíméletes testradírokat. (Tudjátok a testápolásból nem kihagyható a radírozás!!!)

A PUPA márkával ezer éve dolgozunk együtt, és ahogy eddig sosem, most sem csalódtam bennük. A Spa termékeik legalább annyira jók, mint a szempilla spiráljaik, vagy szemöldök formázó termékeik. A cég, három otthoni SPA termékcsaládot is kínál, melyeket a különböző földrészek wellness kezelései ihlettek. Ezek a Nordic Spa, Oceanian Spa, és az Asian Spa.

Legutóbbi szeánszomhoz az ázsiai földrész ihlette termékeket választottam. Az új kedvenceimnek virágos-gyümölcsös az illatvilága, de az abszolút főszereplő a cseresznyevirág. A Relaxing Shower Gel kellemesen habzik és a víz melegére felszabaduló illata, pihentető és meditációt elősegítő légkört teremt. A Cleansing Body Scrub finom cukorszemcséket tartalmaz, mely nemcsak hámlasztják, hanem hidratálják is a bőrt, miközben simává és fénylővé varázsolják azt. Végül, de nem utolsósorban következzen a fürdőzés utáni elengedhetetlen testápolózás. A Moisturizing Spray Fluid praktikus kivitele nagyban megkönnyíti a felvitelt. Fújsz, kened és kész is vagy.

Korábbi posztjainkban is érintettük már az énidő fontosságát. De így, hogy professzionális segítséget kaptam hozzá, igazán pihentető élményben volt részem. Javaslom, hogy ha tehetitek, még egy kis szaunázást is csapjatok a magatokra szánt időhöz. 😉

Kitartást mindenkinek, mindjárt itt a tavasz és a jó idő, de addig is irány a habfürdőzés!

Ha szeretnétek Tőlünk további teszteket vagy kíváncsiak vagytok a véleményünkre – bármilyen témában – írjátok meg nekünk a plazamarketing@indotek.hu email címre és mi kipróbáljuk, megválaszoljuk vagy éppen utánajárunk. 🙂

Corvinas lányok