MODERN HIPPI VIRÁGBA BORULVA

ápr 26, 2018 | Blog, Fashion

Most, hogy végre tényleg megérkezett a várva várt tavasz, az üzletek polcait is ellepték a színesebbnél színesebb holmik, felütötte fejét a „bőség zavara” effektus. Mindig van valami, ugye? Azt tudtam, hogy laza, utcai, hordható streetstyle szettet szeretnék összerakni, ami kicsit basic, de mindenképp látványos és tudatosítja, hogy végre meleg van és örülünk!!! Olyannyira, hogy azon nyomban eldöntöttük, hogy ezt a posztot egy kicsit távolabb a Corvintól, másik helyszínen fotózzuk be, ezáltal is frissítve a téma feldolgozását, képi világát.

Kocsiba is pattantunk és elkezdtünk autókázni a városban, hogy felkutassuk a tökéletes fotó helyszínt. Aki öltözött már át autóban (és kivel ne fordult volna még elő ilyen?!?), az tudja, hogy nem is olyan egyszerű mutatvány, főleg a város közepén, kéretlen tekintetek kereszttüzében. Természetesen minket ez sem tudott meghatni, nagyon sokat nevettünk, ordított a rádióból a zene, énekeltük a kicsi gesztenyét és tényleg éreztük a tavasznak azt a bizonyos első zsongását a levegőben.

Na, de kicsit előre szaladtam…

Ahhoz, hogy ezt az életérzést vissza tudjam adni, mindenképpen egy farmeros outfitet képzeltem el. A legegyszerűbb és legkézenfekvőbb választás egy boyfriend fazonú nadrág, amihez egy letisztult fehér pólót adtam. Kicsit talán túl egyszerű is lett volna, még a magassarkúval is, amikor megakadt a szemem ezen a sárga alapon virágos, kicsit oversize fazonú blézeren. A virágminta ugyan minden tavasszal visszatér, de idén az igazi retró mintázatú a legmenőbb! Már maga a virág üzenete is a harmóniát, a nyarat, a vidámságot és a romantikát idézi, hát még a sárga alapon.

Ennek a motívumnak – bár azt írtam minden tavasszal trendi-, az első nagy, mindent elsöprő sikere a ’80-as, ’90-es években volt, amikor szinte minden úszott a virágban. Ez a trend akkoriban nemcsak a divatra hatott, de a lakásdekorációra, tapétamintákra is. Érdekességképpen jegyzem csak meg, hogy a virágmotívum elsősorban a hippiknek köszönheti a térhódítását. A 90-es években már elsősorban a hajunkban hordtuk, az akkor nagyon divatos hajpántok formájában. Magáról a sárga színről muszáj pár szót ejteni, mert igényel kis odafigyelést a ruhaválasztás, ha elkötelezted magad mellette ezen a nyáron.

Nem minden árnyalat áll mindenkinek jól! 

Jól teszed, ha először tisztába kerülsz azzal melyik típusba is tartozol. Tél színvilágúaknak ajánlom a citromsárgát, vagy a kikericset, tavaszok keressék a kökörcsinsárgát. Kedves Nyarak, nektek a halvány árnyalatok a legelőnyösebbek, az ősz típusba tartozók pedig a kobaltsárgát preferálják! Ha megtalálod a színeidnek, egyéniségednek megfelelő árnyalatot, bátran viseld a sárgát, mert a szín sajátosságai közé tartozik, hogy jókedvre derít, csakúgy árasztja a vidámságot. További előnye, hogy aktivizálja az agy vizuális központját is, tehát gondolkodásra késztet. Tiszta haszon!A sárga az evidens fehéren, feketén és kéken kívül is még nagyon sok színnel passzol, főleg ha mersz kitűnni a tömegből. Ez esetben nyugodtan kísérletezhetsz azzal, hogy lilával, szürkével, naranccsal is párosítod.

A blézer pedig -ugye már sokszor volt róla szó-, az alapruhatár oszlopos tagja. Ha eddig nem tetted, az idei szezonban mindenképp szerezz be magadnak, a most a napsütésben olyan komornak ható fekete , vagy szürke mellé, egy világos esetleg virágos (!) darabot! Hiszen úgyis mindig visszatér a divat körforgásába, nagyon nem lőhetsz mellé vele!

Tipp: a nagy minták erősítenek és összenyomnak, ezért alacsonyabb termetű hölgyek inkább az apróbb mintázatú darabokra fókuszáljanak!

Virágos jókedvet mindenkinek!

Patri

SÁRGA VIRÁGOS ZAKÓ – MOHITO 14 995.-

FEHÉR PÓLÓ – MOHITO 2995.-

FARMER – MOHITO – 9995.-

CIPŐ – MOHITO – 8995.-

KARÓRA – BERING PESTI ÉKSZER – 63 900.-