NYÁRI BŐRVÉDELEM MAMAKÉNT ÉS BABAKÉNT

aug 28, 2020 | Beauty, Blog

Patri már anyukaként indította, Anita pedig kismamaként zárta az idei nyarat. Egészen új helyzet ez mindannyiunk számára, szinte hihetetlen, hogy mennyire magától értetődően formálódik egy nő abban a helyzetben, amikor nőből anyává válik. Változik a fontossági sorrend, a szemléletmód, rengeteg újdonsággal találja szembe magát. Nincs ez másként a szépségápolás terén sem, amiről már korábban is írtunk nektek, fogunk is még, illetve a mostani terméktesztünk is ennek bűvkörében zajlott.

PATRI VÉLEMÉNYE

URIAGE BABA BŐRGYÓGYÁSZATI OLAJTUSFÜRDŐ  és  BŐRNYUGTATÓ BALZSAM

Ma már szinte nincs olyan magára valamit is adó márka, aki ne rukkolna elő babáknak szánt bőrápolási termékekkel. Vége-hossza nincs a babafürdetőknek, popsikrémeknek, samponoknak, hintőporoknak.

#corvinplaza #corvinas #fashion #divat #fashionphotographer #divatfotós #szwajkovszkyphoto

Bevallom őszintén ebben a nyári melegben, egyetlenegyszer próbáltam ki Lizán az URIAGE olajtusfürdőt, lévén egyáltalán nem száraz a kis bőre, illetve Balatonon a fürdetés sem olyan egyszerű a körülmények miatt. A dologhoz hozzátartozik az is, hogy olyan picike még, hogy a védőnő tanácsára egyelőre maradtam a gyógyszertári babafürdető krémnél. Ezért arra gondoltam, miért ne tesztelhetném le magamon. Jól is tettem, mert nekem nagyon bevált , hiszen teljesen illatmentes , lágy termék, az én bőrömet is kellemesen hidratálja. Óriási kiszerelésének köszönhetően jó sokáig nem kell a bevásárlólistára feltenni. Nyár vége lévén, nemsokára visszaköltözünk Budapestre a távfűtéses lakásba, ami extrán száritja a bőrünket, biztos vagyok benne, hogy ott nagy hasznát fogjuk venni már mindketten, Liza és én is.

Az URIAGE bőrnyugtató balzsamról ugyanazt tudom leírni. Kipróbáltuk Lizukán is, de a nagy melegben sokszor szegénynek a talpáról is folyt a víz, nem akartam pluszban megterhelni őt semmilyen krémmel. Ezért megint maradtam én tesztalanynak. A termék kellemesen beszívódik a bőrbe, nem hagy semmilyen zsíros, nedves, kellemetlen utánérzetet. Egy azonban biztos, ahogy hűl az idő, és növekszik a baba, idővel újra próbát fogunk tenni a balzsammal nála is, mert engem meggyőzött!

ANITA VÉLEMÉNYE

URIAGE BARIÉSUN SPRAY

Négy nap. Nekem idén összesen ennyi jutott a nyaralásból. Persze, ha némi öniróniával szeretnék élni, akkor mondhatnám, hogy a teljes április-májust nyaralással töltöttem a lakásom erkélyén, hiszen a korábbi karantén-helyzet engem is a négy fal közé kényszerített.

De az igazi nyaralás ideje számomra augusztus első hetében érkezett el, amikor a családdal Cserszegtomaj bájos kis vidékén töltöttünk pár napot. Nagyon pontosan megterveztem, hogy hány órát és milyen napszakban fogok henyéléssel tölteni, mennyi időt tölthetek kismamaként orvosi utasításra napon, és amúgy mennyit fogunk kirándulással tölteni a családdal, bejárva a környék szépségeit. De, ahogy mondani szokták, ember tervez….az időjárás meg végez, minden tervvel. Gyakorlatilag az idei nyár négy legzivatarosabb napját sikerült célba vennünk, ami egyúttal azt is jelentette, hogy az egy pulcsi, amit óvintézkedésből tettem a táskámba, most aztán jól kiszolgálta magát, ami engem személy szerint nagyon frusztrált, ugyanis nem szokásom egy ruhadarabot több egymásutáni napon felvenni, de most rá voltam kényszerítve. A napos órák száma minimálisra csökkent, nekem abból is fél óra jutott. Roppant vicces volt, ahogy az egész társaság egyszerre feküdt ki a medence partjára ejtőzni, nagyjából úgy másfél órát, mígnem újra eleredt az eső.

Ennyi időm volt alaposan górcső alá venni az URIAGE Bariésun száraz permet napozó spray-t, amit azért kaptam kipróbálásra, mert kismamaként fokozottan kell ügyelnem a biztonságra, a bőröm egészségére és a kis csöppségre, aki a pocakomban növekszik. Az URIAGE termékek termálvizes alapúak, ezt talán már senkinek sem kell bemutatnom, hiszen nálunk is többször szerepeltek. A spray óriási előnye, ami személyes kedvencem, hogy nem csúszós, ragadós formulája van, szórófejének köszönhetően könnyedén felvihető a bőrre, és elég csak az egyik kezünkkel bemasszírozni a bőrbe. Így akit zavar a naptejek utáni ragacsos, zsíros érzet, ezt biztosan szeretni fogja. Van egy enyhe hűsítő faktor benne, amit az elején határozottan lehet érzékelni, később ez elillan. Az 50-es faktor alaposan véd az UVB és UVA sugárzás ellen, de ettől függetlenül sem ajánlott a kritikus déli napsütésben tesztelni, olyankor érdemes meginni egy hideg limonádét az árnyékban.

A csekély kis idő, amit ezzel a termékkel együtt tudtam tölteni talán kevéske lehet egy alapos tesztelésre, és ebben igazatok is van, így ezúttal igyekeztem a szembetűnő, számomra legfontosabb észrevételeimet megjeleníteni nektek. Mivel azonban ezek jó élmények voltak, így az is biztos, hogy a következő alkalommal ez a flakon ott lesz a strandtáskámban, amikor megmutatom magam a napocskának.

URIAGE BABA BŐRGYÓGYÁSZATI OLAJTUSFÜRDŐ – UNIPATIKA – 4.999,-

URIAGE BABA BŐRNYUGTATÓ BALZSAM – UNIPATIKA – 4.499,-

URIAGE BARIÉSUN SPRAY – UNIPATIKA – 3.999,-