Nyáridéző pöttyös romantika kimaxolva

júl 2, 2020 | Blog, Fashion

Az évtizedek óta töretlenül divatban lévő minták – a csíkos és kockás mellett-, ma a pöttyöket, és a szintén állandóan divatban lévő maxi ruhákat fogom részletesebben kitárgyalni. Az első és legfontosabb tapasztalatom a mintával kapcsolatban, hogy stílustanácsadóként azt vettem észre, hogy ettől tartanak a legjobban a Nők. Sokan túl nőiesnek, túl romantikusnak, kislányosnak, vagy esetleg nagyon retrónak tartják, a másik két említett mintával ellentétben… persze ez szubjektív megfigyelés…

Egy kis pötty-történelem következne itt, ha egy korábbi anyagunkban, Anita nem foglalta volna össze a lényeges pontokat. Ezért én most inkább magára a maxi ruhára helyezem a hangsúlyt, de persze a minta viselését illetően a gyakorlati tanácsok nem maradnak el!

Bár sokan elsősorban a nyárhoz társítják a maxi ruhákat, fontosnak tartom azzal kezdeni, hogy egy ilyen darab, jó választás lehet igazából bármelyik évszakban. Elsősorban persze az anyag, a fazon, és a minta határozza meg, hogy éppen hova és hogyan viselhetjük, esetleg alkalmi ruhaként, vagy laza casual verzióban.

Most a nyár közeledtével, persze kiemelkedő hangsúlyt kapnak ruhatárunkban a kényelmes darabok, hiszen tagadhatatlanul puha, szellős, kényelmes rucik. A kényelem mellett a másik erős érv, ami mellettük szól, az, hogy komplett szettünket egyetlen ruhadarab adja. Praktikus, nem?

Nem is ismerek szinte olyan NŐT, akinek ne lapulna 1-2 darab a gardróbjában. Egyéni stílusunk határozza meg a minta és anyagválasztást. A pöttyöket elsősorban a romantikus, nagyon nőies, már-már kislányos lelkivilággal rendelkező hölgyek preferálják elsősorban, ellentétben például, a gazdag mintázatot, és feltűnő színvilágot, nagyobb dekoltázst kedvelő végzet asszonyaival. Visszafogott Nőtársaink ebben is hozzák a klasszikus elegancia jegyében választott bézs és natúr színekben pompázó ruhaválasztásokat, amik persze egy jól megválasztott kiegészítővel, akár alkalmi ruhaként is simán bevethetőek. Azt hiszem a fentiek jól példázzák azt, hogy szinte bármilyen hangulatot képesek vagyunk ruhaválasztásunkkal megjeleníteni, legyen az akár tengerparti, a kékes árnyalatú ruhákkal, váll nélküli fazonban, vagy a klasszikus, ártatlanságot sugárzó, örök fehér darabokkal.

Fazonokból is elképesztően sokfajta áll rendelkezésünkre, így nem is igényel sok utánajárást, hogy a testalkatunknak legmegfelelőbb szabásvonalú darabot tudjuk bezsákmányolni. A mell alatt húzott fazonoktól kezdve, amik elsősorban azoknak állnak jól, akiknek nincsen derekuk, egészen a derékhangsúlyos, vagy egyszerű A vonalú darabokig, tényleg minden beszerezhető a nyári szezonban.

Milyen alkaton mutat igazán jól a pötty?

Ha egyszerűen szeretném lerendezni a kérdést, azt mondanám, olyanon, mint Anita. Magas, vékony, igazi modell alkat. Ha egy kicsit mélyebben bele megyek, itt is igaz a tétel, minél nagyobb a minta, annál inkább összenyom és erősít, főleg ha alacsonyabb, esetleg még teltebb is az alakunk.

Tehát, ha oszlop alkat vagy, azaz a mell, derék és csípőbőséged között nincs drasztikus különbség, akkor szinte minden fazon és minta jól áll neked, viseld bátran a pöttyös darabokat is.

Kis mellűeknek természetesen kifejezetten előnyösek a nagyobb pöttyös felsők.

Hogyan viseld?

Egy szetten belül, lehetőleg csak egy darab legyen pöttyös. Ez lehet a felső, vagy alsórész, ám ha egyáltalán nem a te alkatodnak való, akkor maradj inkább a kiegészítőknél, mint a sál, cipő. Kombináld egyszínű darabokkal.

Ha üzembiztos stílusérzékkel rendelkezel, variálhatod más mintákkal is, erre a legtutibb választás a csíkos, a lényeg, hogy igyekezz egy színvilágon belül maradni, főleg ha kezdő vagy a minta mixelésben.

Fentebb említettem, de nem győzöm hangsúlyozni, ha vékonyabbak szeretnél tűnni, apró pöttyöket preferáld, csak azon a testrészen viselj nagyobb pöttyöket, amit erősíteni, hangsúlyozni szeretnél.

A mi összeállításunk

Igazi könnyű, tavaszi, a szemnek kellemes látványt nyújtó outfit, amiről messziről sugárzik a kényelem és funkcionalitás. Mostanában amúgy is nagy kedvencem a kék, és annak minden árnyalata, ez a szín pedig kifejezetten üdítő látvány. A könnyű esésű, mell alatt húzott maxi ruhához nagyon passzol a fehér tornacipő és a klasszikus, örökérvényű farmer jackie is.

A fentiek alapján viseld bátran, tartsd be az alapszabályokat és remélem tudtunk kicsit Téged is inspirálni!

Patri