PRINTED! A MINTA, AMI JOBB KEDVRE DERÍT

okt 25, 2019 | Blog, Fashion

Az őszi meleg utolsó vadhajtása ez a néhány hét, ami még jutott nekünk, vagyis érdemes az öltözködésünkben is kihasználni a kellemes időjárást, mert aztán úgyis kíméletlenül lecsap ránk a rideg valóság.

Vannak minták, amik szezontól függetlenül bátran előtérbe tolakodnak, jelezvén, hogy ezzel a váltással az ő idejük még közel sem járt le, de jobb lesz azonusulni a helyzettel a megfelelő módon. A virágminta biztosan ilyen, amióta ember az ember és tudja, hogy illik teste bájait valamivel elfedni, biztosan megtaláljuk a kollekciókban ezt a motívumot. Talán a természetközeliség, talán a finomsága az, ami folyton folyvást teret követel magának. Ahogy beköszön az ősz, ezek a motívumok is sötétebb tónusba fordulnak, de a rózsák, liliomok, nefelejcsek ilyenkor is igyekeznek mindenkit jobb kedvre deríteni.

Éppen ezért olyan megoldásokat keresünk nektek az üzletek polcain, amivel még bőven hódolhatunk a színeknek, a mintáknak, uram bocsá’ a könnyedeb ruhaneműknek, azzal együtt, hogy nem esünk át a túloldalra, vagyis a reggeli és esti lehűlést kellő tisztelettel kicselezhetjük egy kényelmes dzsekivel, vagy laza pulóverrel. Én előbbire szavazok, a bőrdzseki nálam az ősz egyik favoritja. Valahányszor megtervezem a reggeli outfitemet, a vége úgyis az lesz, hogy a megnyugvást hozó biztonsági tartalék a kis kabátom lesz. Ha mégis nagyon melegem lenne napközben, akkor csak hanyag eleganciával a derekamra kötöm és máris megoldva ez a kérdés.

A sokkal izgalmasabb számomra ebben az időszakban még mindig az, hogy valami színt, vidámságot vigyek a szerelésembe, mert bár nehezen tolerálom, hogy vége a nyárnak, ilyenkor a ruhatáram is kicsit beszürkül a hangulatommal egyetemben. Ez a nagy virágokkal printelt szoknya éppen arra tökéletes, hogy megtörje az egyhangúságot. Nagyon irigylem azokat a nőket, akik kellő eleganciával képesek viselni a romantikus hangulatú virágos, fodros ruhácskákat, én ugyanis minden egyes alkalommal megcsodálom ezeket a darabokat, de amint felpróbálok egy nekem tetsztőt, valahogy úgy érzem, hogy 10-15 évet ugrok előre az időben és öregít. Viszont ha a hatalmas mintákat nem az egész testemen, pláne nem az arcomhoz közel hordom, akkor remekül tudom ezek összhatását tompítani egy egyszerű fehér pólóval, sportos szettel, mégis megőrizve kislányos báját, mondjuk egy kényelmes edzőcipővel kombinálva.

Vigyázat! A nagy – és sok – minta használata veszélyes lehet, érdemes egy-egy darabbal indítanunk, hogy a megfelelő hatást érjük el vele. Mivel a virágminta örök klasszikus és szinte kivétel nélkül minden szezonban visszaköszön, így érdemes akár kiegészítőkben is gondokozni: táska, cipő, egy könnyű kardigán ugyanúgy megfelelő darabja lehet a gardróbunknak. Ha nem vagy örök álmodozó és nem az a cél, hogy a cuki kislány karakteredet erősítsd, akkor jó választás lehet ebben gondokodni. Megállja a helyét sportos verzióban – ahogy ezúttal én is viselem -, de működik romantikus hangulatban is, ahol pl. egy lazán loknis frizura még jobban erősíti a hatást.

Anita

SZOKNYA – RESERVED 14 995.-

PÓLÓ – RESERVED 1795.-

FEJPÁNT – RESERVED 1995.-

KABÁT ÉS CIPŐ – RESERVED – ár kérésre az üzletben