RÁNCFELTÖLTÉS IDŐBEN

márc 3, 2020 | Blog, Beauty

Az időjárás egyelőre nem kímél minket, még csak azt sem mondhatjuk róla, hogy tavaszba hajló, inkább egy kora őszi időszakra emlékeztet. Emiatt – és mert egyébként is szükséges – fontos a bőrünk táplálása és ápolása, nemcsak belsőleg, a sok vitaminnal, hanem külsőleg is.

Gyakran van lehetőségünk tesztelni a különböző kozmetikumokat, amire általában szoktunk magunknak elegendő időt hagyni, hiszen néhány nap leforgása alatt csak kevés releváns tapasztalatot lehet leszűrni valaminek a hatásfokáról.

Ha ti is a 30-as, vagy 35 pluszos korosztályba tartoztok, akkor már biztosan fokozottan odafigyeltek a bőrápolásra, hiszen a jelek, hogy tartunk a középkorúság felé, már egyre láthatóbbá válnak. Én azt vallom, hogy nem elég egy valamire fókuszálni, több fronton érdemes támadni. Nálam például a C-vitamin alap, egyúttal D- és B-vitamint is rendszeresen szedek, de az utóbbi időben kúra szerűen a kollagén- és hialuron tablettát is bevetem. Emellett sok gyümölcsöt eszek, rendszeresen járok kozmetikulshoz – ami valljuk be, kevés nőnél szerepel a rendszeres rutin között, pedig szerintem elengedhetetlen. És akkor ott vannak a különböző kozmetikumok, amivel külsőleg igyekszem támogatni a bőröm egészségét.

Ezúttal az Eucerin Hyaluron filler ráncfeltöltő krém nappali és éjszakai termékeit vontam górcső alá. Kiskoromban, amikor még kevesebb lehetősége volt a nőknek sok termék közül válogatni, akkor a nagymamám polcán rendszeresen a Nivea krémek foglaltak helyet. Imádtam az illatát, az állagát, és a mama bőrének illatát is egy esti krémezés után. Olyan jó élményeket ébreszt bennem. Ez a termék pedig visszaidézte azokat az időket. Mindkét krém egy testes, összetett szerkezetű kozmetikum. Én amúgy jobban szeretem az ilyen típusú krémeket, a bőröm – feltételezhetően vízhiányos állapota miatt – csak úgy issza be őket, hamar felszívódik és nem hagy ragacsos, vagy nehéz érzetet utána. Akinek kicsit zsírosabb a bőre, annak valószínűleg a könnyebb ápolók jönnek majd be.

Minden esetben egy alapos tisztítást követően krémezem a bőrömet, sőt reggelente még jóval sminkelés előtt felteszem, hogy alaposan beszívódjon. Nem volt olyan tapasztalatom, hogy elnehezedne tőle a bőröm, sőt kifejezetten elégedett vagyok vele, mert szép, egyenletes fedést biztosít a CC krémnek is. Ruganyosnak és puhának érzem tőle a bőrömet. A szemkörnyéki, mélyebb ráncokat – amik határozottan nevető ráncok, tehát eszemben sincs megszabadulni tőlük, hiszen a jókedvemről tanúskodnak – természetesen nem tüntetik el végérvényesen, de az apró szarkalábakat, amik a szem alatti részen húzódnak meg, úgy látom, hogy szépen feltölti, ezért maga az alapozó sem ül bele annyira látványosan, mint korábban.

A krém hosszantartó hidratáló hatásáról szeretnék még szót ejteni, ugyanis a különböző rendezvények és fellépések kapcsán én valószínűleg sűrűbben és erőteljesebben is sminkelem magam, mint azok a nők, akik ritkábban állnak színpadra. Azt tapasztaltam, hogy nem feszül és nem húzódik a bőröm még ilyen alkalmakkor sem, ami kellemessé teszi a smink viselését.

Az éjszakai táplálásban azért hiszek, mert ilyenkor regenerálódik a testünk, egyúttal pihen, és lényegesen kevesebb káros hatás éri a bőrt, mint a napközbeni utunk során. Célszerű tehát nem kihagyni a napi rutinunkból, hogy ezzel is támogassuk fiatalos megjelenésünket.

Ne feledjétek, az én-idő fontossága rengeteg kellemes pillanattal ajándékoz meg bennünket, legyen a bőrápolás is ennek szerves része!

Anita

EUCERIN HYALURON FILLER NAPPALI ÉS ÉJSZAKAI KRÉM – UNIPATIKA 9199.- / 8599.-