SZALMA. LÁNY.

aug 28, 2018 | Blog, Fashion

Sziasztok Csajok!

Most aztán jócskán aggodalommal töltött el az utolsó augusztusi hétvége! Persze Anita mikor indul el idén először a Balatonra? Természetesen vasárnap, zuhogó esőben, amikor már az őszi kabátkámat is ki kellett akasztanom a szekrényből! Hát totális sokkot kaptam, mondom ez nem lehet, hogy lenne egy csodás hétvégi napom, amikor reggeltől estig csak azzal foglalkozhatok (megszemélyesítve), amivel szeretnék, még akár egy pillanatra a testemet is megmutatnám a napocskának, lábat lógatnék a stégről, úsznék a tengerkék habokban, erre tessék! Összepakoltam a cuki kis szalmatáskám, belevágtam egy filp-flopot, egy törülközőt és egy naptejet, majd elhurcolkodtam a családi fészekből szombat este a kiindulási pontra, hogy másnap majd onnan indulunk romantikus utunkra a magyar tengerhez. Persze ilyen az én formám, erre már rájöhettem volna. 🙂

Az egész történetből talán a szalmatáskámnak van a legnagyobb jelentősége, mert erre is akkor tettem szert, amikor keresgélés közben a szalmaholmik anyagunkat fotóztuk be. Evidens, hogy ez a kiegészítő nem maradhat ki a könnyed nyári anyagok sorából, hiszen minden alkalommal felbukkan, amint a nap hosszan ránk veti sugarait…vagyis tavasszal. Persze minden évben vannak újítások, egy kis cicoma, néhány strassz, szalag és színvariáció adja meg évről évre a nyári szalma holmik stílusát. Egy ideje viszont már nemcsak a strandon láthatjuk viszont, hanem belopta magát a hétköznapjainkba is: szimpla beach bagből trendi kiegészítővé avanzsálódott, majdnem, mint a pizsama, ami utcára is felvehető. De tényleg! Szalmakalap, szalmatáska, szalmacipő, szalma, szalma, szalma. Ami eddig csak a homokos fövenyen mutatott jól, az most már tulajdonképpen bármilyen formában – és méretben – elérhető a hétköznapokra is.

Nekem amúgy mindig a hatalmas búzatáblák jutnak róla eszembe, ahogy az autópályán kocsikázunk a tó felé, óriási bálák felgöngyölve száguldanak el mellettünk. Életérzést nyújt, ahogy a tipikus Insta fotók megjelennek az éterben, kacagó, fonott hajú lányok, romantikus ingruhában, flörtölve. Minden annyira egyértelmű, nem? Totál megértem, hogy leuralja ezt az időszakot, ráadásul nagyon könnyen lehet hozzá öltözködni, variálni, hiszen természetes, nude színe bármit elbír, csak a stílus legyen adott.

A háncstalpú szandálok és félcipők letörölhetetlenek ebben az időszakban a boltok polcairól. Én a helyetekben arra viszont figyelnék, hogy minőségi, jó darabot vegyek, mert szerintem irtó vicces a sok félre csúszott sarkú cipő a buszon, látszik, hogy ki mennyire lép félre benne, járja szét a talpát, hogyan adja meg magát az anyag a rossz tartásnak, viseletnek. Szerintem érdemes ezekből masszív talpú, jól kidolgozott lábbelit választani, hogy ne legyen annyira mulatságos az utcai jelenlétünk. 😀 Vagy egy talpbetét. Az még jól jöhet.

Amúgy szerintem senki se lőhet mellé egy szép szalma darabbal, hiszen tényleg minden évben visszatérnek és valójában az alapokon nem túl sokat variálnak a tervezők. Kalapokból kapunk kicsi, vagy éppen óriási karimájút, szandálokból platform, vagy lapos változatot, míg a táskáknál általában nem fukarkodnak az anyagfelhasználás során: hatalmas szütyőkre tehetünk szert, és csak az vesz majd kisebbet, aki ténylegesen csak a telefonjával és a noteszével jár napközben.

Boldog utolsó napsütéses nyári napokat Nektek!

Puszi,

Anita

TUNIKA – RESERVED 14 999.-

KALAP – BIJOU BRIGITTE 5990.-

KARKÖTŐ – BIJOU BRIGITTE 3990.-

CIPŐ – MOHITO 995.-

TÁSKA – MOHITO 2995.-