Miután Liza elmúlt 4 hónapos és viszonylagosan, de beállt egy napirend az életünkben, elkezdtem érezni az igényt arra, hogy valamit újra tanuljak. Ennek több oka is volt. Esetemben az egyik az, hogy világéletemben tanulós fajta voltam, mindig érdekelt minden, és szerettem új ismereteket, kézségeket elsajátítani. A másik igen fontos szempont az volt, hogy betegesen rettegtem attól, hogy én is elkezdek majd többes számban beszélni, és a barátaimat azzal fogom fárasztani, hogy milyet kakiltunk… De(!) a végső lökést az adta meg, hogy 2021-ben lehet utoljára OKj-s tanfolyamot elvégezni.
Úgy történt, hogy elkezdtem nézelődni a képzések rengetegében. Biztos voltam abban, hogy valami olyasmit szeretnék, ami a szakmámhoz így vagy úgy, de kapcsolódik. Kreatív vagyok és úgy érzem van egyfajta látásmódom, ez volt az alap. Stylistként már elvégeztem régebben egy 100 órás sminkes képzést, nem azért, mert sminkes akartam lenni, de egy fotózáson mindig jó, ha meg is tudod fogalmazni, hogy mit szeretnél látni.
Most, hogy a social média világában élünk, magam is gyártok tartalmat cégeknek és saját részre az instára, adta magát, hogy legyen a fotózás a következő terület. Találtam is egy egyéves, OKJ-s képzést, és habozás nélkül küldtem el a jelentkezésemet.
Őszinte leszek lányok: brutálisan nehéz. Nehéz azért, mert a csoportom 90%-a profi fotósként érkezett, kizárólag a papírért, és nehéz azért is, mert eddig a COVID-korlátozások miatt a gyakorlatból volt a legkevesebb. Sok tárgy van, a vállalkozás gazdaságtantól kezdve, művészet- és fotótörténeten át egészen a Photoshop-ig. Online. Képzelhetitek, de innen szép nyerni, nem igaz?
Persze az ember sokmindent tanult már, és 40 felett elég sok tapasztalata is van, de higgyétek el, mégis más ilyenkor az embernek rávenni magát a heti szintű tanulásra. Főleg a gyakorlati részét tekintve, mert legtöbbünk, aki otthon van -a korlátozásoknak és bezártságnak köszönhetően-, nem szépítem, sokszor motiválatlanná válik. Persze fotózom én Lizukát, de az inspiráló témák köre drasztikusan csökkent. Az épületek, múzeumok zárva vannak, tél van, és persze nem fogok hazudni, sokszor nagyon el is vagyok fáradva a baba körüli teendőkben, és semmi másra nem vágyom, mint lezuhanni a kanapéra egy sorozatot bambulni.
Mégis csinálom, mert hiányzik egy új, más impulzus, az agyam tornáztatása, és egyszer ennek a bezárt életnek is vége lesz, ami óriási energiát fog adni. Az élet változik, soha nem tudni mi következik, és amit egyszer megtanultál, az már a tied. Dobjanak le bárhol a világon, változzon az élethelyzeted, eggyel több dologhoz értesz, ami ad egyfajta biztonságérzetet. A tanulás gyakorlati kivitelezéséhez hozzá tartozik, hogy nem tudom, hogy tudnám csinálni a család és Dani segítsége nélkül. Heti két alkalommal 3,5 órát vesz igénybe, most ugyan ahogy írtam online, de a babával az idő alatt is foglalkozni kell. Tehát egy támogató közeg nélkül marha nehéz lenne most is, a vizsgaidőszakban pedig triplán. Az első modulzáró pedig már nincs is túl messze, március végén esedékes, nem tudom, hány éjszakát fogok rááldozni a tanulásra, de már előre készítem fel magam lelkiekben.
Hogy miért írtam le mindezt? Mert sosem késő. Ha valami érdekel, nézz utána, tanuld meg.Ha úgy érzed, nem vagy a helyeden, kihagytál eddig valamit, merj változtatni, pótold.A megcsináltam, képes voltam rá érzés, oltári önbizalom dózist ad, megsokszorozza az életkedvet, a jó neked, a környezetednek, és jó a babának is!
Hajrá csajok!
Patri