TINÉDZSER SLAM – TÖRD MEG AZ EGYHANGÚSÁGOT!

nov 14, 2019 | Blog, Fashion

Fiatalokkal dolgozni, mindig nagyon érdekes kihívás, hiszen sok esetben a koruk már eleve magával hozza az önérzetes “tudom én, mi a jó nekem” attitűdöt. Sokat dolgoztam tinikkel, tapasztalatom szerint finoman ugyan, de terelgethetőek. Anélkül , hogy általánosítani szeretnék, vannak dolgok, amiket tényként kell megállapítanunk ennek a korosztálynak az öltözködési szokásaira vonatkozóan. Bár lehet anno nálunk is így volt, de felnőtt szemmel ez nekünk talán sokkal szembetűnőbb most. Ez pedig az uniformizálódás jelensége. Az elmúlt 2- 3 évben sok fiatal lánnyal voltam vásárolni, és nem tudtam nem észrevenni, hogy alkattól, súlytól, magasságtól függetlenül 99%- ban magas derekú farmerben, és crop topban érkeztek. 99%!!!!! Ez azért sokat elárul, nem?

Na, éppen ezért most a 17 éves vendég modellünk, Hanna segítségével szeretnénk inspirálni a fiatalságot arra, hogy lehet stílusosan,és talán kicsit egyedibben is értelmezni a divatot, még akkor is, ha fast fashion üzletekből öltözködik. Hanna, egyébként őszinte meglepetésemre és örömömre egy meglepően letisztult, egyszerű, de nagyszerű fekete-fehér szettben érkezett. A harangujjú fehér blúz kellően hosszú volt ahhoz, hogy elfedje a hasát, jól passzolt a slimfit fekete farmerral és a szegecselt bakanccsal. Az igazán kortalan összeállítás miatt már ekkor tudtam, hogy nyitott lesz az általam prezentált kockás nadrágkosztümre. A kocka minta eleve klasszikus, hiszen sosem tudunk mellé lőni vele, a nadrágkosztüm pedig szintén nagyon stílusos szett. Természetesen marad magas derekú a nadrág… mindent azért én sem merek. 🙂 Külön szeretném kiemelni a szett praktikus voltát, mert külön-külön is simán viselhető a blézer, akár egy farmerral, illetve a nadrág is, akár egy szép blúzzal.

Kedves Tinik! Nyugodtan merjetek különbözni, kísérletezzetek, próbálgassátok, hogy saját alkatotokhoz, színeitekhez mik a leginkább előnyös darabok! Nem biztos, hogy mindig a barátnő tudja jobban…!:) Ha kérdésetek van, nyugodtan gyertek a Corvin stylistjaihoz egy tanácsadásra!


Patri

NADRÁG – SINSAY

BARNA PULÓVER – SINSAY 4995.-

ZAKÓ – SINSAY 5995.-

BOKACSIZMA – MOHITO 13 995.-