ÚJRAGONDOLT FRIDA KAHLO

aug 31, 2018 | Blog, Fashion

Talán megszokhattátok már tőlem, hogy igyekszem mindig nagyon karakteres, korszakalkotó személyiségeket megformálni a „lesd el a stílusát” rovatunkban. Most sincs ez másképp. Nagyon időszerű a választásom, hiszen őszig látható is a Frida Kahlo műveiből rendezett kiállítás Budapesten.

Kahloról sokan nem tudjak, de a mexicói véren kívül magyar ősökkel is rendelkező festőnő édesapjának nagyszülei Magyarországról települtek át először Németországba, majd onnan Frida apukája Mexicóba. A fényképész papa kétszer nősült, Kahlo három testvérével együtt a második házasságából született.  Az 1910- es mexicói forradalom után a család olyannyira elszegényedett, hogy a lányoknak dolgozniuk kellett a létfenntartás érdekében. Ha mindez nem lett volna elég, a sorscsapást tovább tetézte, hogy a kis Frida 6 évesen gyermekbénulást kapott, aminek következtében a fél lába eltorzult. Ez az oka annak, hogy innentől kezdve, élete végéig kizárólag hosszú ruhákban, pontosabban délnyugat – mexicói népviseletben volt hajlandó mutatkozni. Tökéletes ízlésének köszönhetően a fogyatékossága ellenére is mindig makulátlan volt a megjelenése. Természetesen adott is magára, valószínűleg pont ezért, dús szemöldöke (amit túl is hangsúlyozott) a védjegyévé is vált. Tanulásban is jeleskedett, orvos szeretett volna lenni, ezert dacára a család szűkös anyagi helyzetének mégis taníttatták, egészen addig, amíg 18 évesen egy buszbaleset következtében megsérült a gerince és a medence csontjai is.


A szerencsétlenség után gipszfűzőt kellett viselnie, ekkor kezdett festeni először leginkább unalomból. Két évig önkéntes magányban élt, majd egy művészeti csoportban megismerkedett a nála 21 évvel idősebb Diego Rivera festővel, akihez élete végéig ragaszkodott. Kapcsolatukat inkább a se veled, se nélküled „héjjanász” jellemezte, mégis összeházasodtak 1929- ben.


Nagyon szerettek volna kisbabát, de ez nem adatott meg nekik, aminek egyenes következményeként elhidegültek egymástól. Bár nyitott házasságban éltek, de amikor Diego Frida egyik húgával kezdett viszonyt, Frida is elkezdett „élni”. Hódításai közül a leghíresebb Lev Trockij volt. Életmódja, szexuális szabadsága természetes módon hatott közben a művészetére is, karrierje ezekben az években szárnyalni kezdett. Festményein élete történéseit láthatjuk, közel 150 képének fele önarckép.


Annak ellenére, hogy a Louvre is vásárolt festményt tőle, Európában mégsem tudott olyan sikeressé válni, mint hazájában.
Bár 1939- ben elváltak Diegoval, mégis a különélés csupán egy évig tartott, rájöttek, hogy nem bírják egymás nélkül, ezért újra összeházasodtak. Ekkora mar Frida elismert, magát fenntartani képes, sikeres festőnő volt.


A második világháború idején újra előjöttek gerincproblémái, műtétek sora kezdődött , sikertelenül. Tolószékbe kényszerült, aminek következtében idegállapota is megromlott. Hangulatingadozásai a képein is meglátszódtak, hiszen az addig részletgazdag festmények szétfolytak, inkább mázolmányok lettek. 1953- ban amputálni kellett a jobb lábát, ezért élete első kiállításán így döbbentette meg közönségét, ágyban fekve, népviseletbe öltözve jelent meg. 1954-ben tüdőgyulladást kapott, amiből látszólag felgyógyult, mégis 10 nappal később elment. Halála körül kérdések sora vetődött fel, naplóbejegyzései alapján nem zárható ki az sem, hogy önkezével vetett véget az életének.


Frida Kahlo nemcsak világhírű festőművész volt, de igazi stílusikon is, hiszen halála után is hatással van a divatvilágra. Az olyan ikonok, mint Madonna, vagy Gwen Stefani is merített már ötletet, inspirációt tőle, de az is sok mindent elárul, hogy Gaultier neki ajánlotta az 1998- as kollekcióját. Madonna mindemellett is nagy rajongója, házában több eredeti Frida kép is helyet kapott. Kahlot, ahogy életvitelében, úgy az öltözködésben sem korlátozták szabályok, stílusának főbb jellemzői a túldíszítettség, élénk, harsány színek, virágok és minták.
S bár élete finoma szólva sem volt tragédiáktól mentes, híres lett önmagától, tehetsége, sorscsapásai és elképesztő ereje tette azzá, ami!

VIRÁGOS FEJPÁNT – BIJOU BRIGITTE

NYAKLÁNCOK – BIJOU BRIGITTE

FÜLBEVALÓ ÉS GYŰRŰK – BIJOU BRIGITTE