Nagy izgalommal vártam, hogy a folytatásos családregény második kötetét, a Zarah örökségét is végre elolvashassam. Sőt mi több, direkt a téli utazásomra időzítettem, s bár jóval előbb érkezett meg a könyv, nagy nehezen kibírtam, hogy ne kezdjek azonnal neki. Akik olvasták a tavalyi ajánlóban a véleményemet a regény első részéről, azok tudják, akkor négy nap alatt sikerült kiolvasnom azt. (Sokan akkor elfogultsággal is megvádoltak.) Ez idén nem így alakult…
Talán azért, mert eltelt a két kötet olvasása között kerek egy ėv, de nehezen vettem fel újra a fonalat. Pedig Náray Tamás ugyanolyan jól ír, mint eddig, mégis, nekem ez a könyv kicsit kuszább, nehezebben követhető, mint az előző. Ma azt gondolom, máshogy lenne, ha újraolvastam volna az elsőt, és még azon melegében kezdek neki a folytatásnak…
A Zarah öröksége végül is ott folytatódik, ahol az első regény befejeződött, a nyitva maradt kérdéseket bontogatja, amiből a nagy család újraegyesítésének folyamata fejlődik ki, elsősorban a szétszakított iker-unokák, Andy és Carla fordulatos, nem egészen ekképpen várt találkozásán, és sorsának alakulásán keresztül. Részletesebben ismerhetjük meg Andy szerencsétlen szerelmi életét, hiszen még mindig ugyanaz a férfi, Brian sodorja újra és újra veszélybe az amúgy neves művészettörténészt, aki nem tud az érzelmein felülkerekedni és a józan eszét hátrahagyva követi a férfit. A Brian elfogására irányuló akció kapcsán ismerkedik meg fatális körülmények között a két testvér, amibe Carla, az izraeli titkosszolgálat tisztje majdnem belehal. Innentől indul be végül is a családegyesítés, miközben újabb és újabb információk látnak napvilágot… A történet ilyetén alakulása folytán ezért talán maga az eredeti főszereplő kicsit statiszta szerepbe szorul. Ez teljesen indokolt a cselekmény alakulásának szempontjából, számomra mégis kicsit sok a szerteágazó vonal, a szerelmi és krimi szálak összefonódása. Bevallom őszintén, nekem legjobban a történelmi fonal hiányzott. Olvastam Tamás egyik posztjában, – amikor valakinek azon felvetėsére reflektált, hogy nehezen követi az eseményeket -, hogy mindennek a könyvben előre átgondolt oka, és jelentősége van, és nyilván figyelmesebben kell olvasni. Amikor ez olvasás közben eszembe jutott, kicsit el is szégyelltem magam, hogy lám-lám, én is milyen figyelmetlen lehetek, mert nekem is többször kellett visszalapozni, szereplőket újra beazonosítani, az időbeni ide – oda ugrásokat az akkori cselekményekkel párhuzamba állítani, szóval néha azt éreztem, hogy elveszek a szerteágazó események útvesztőjében.
Ugyanakkor azzal is tisztában vagyok – hogy öregszem hahaha-, hogy egy több generáción átívelő családregény összes momentuma nem lehet ugyanannyira érdekfeszítő, hiszen már az is meghatározza, hogy mi mennyire köti le az embert, hogy melyik történelmi időszakban játszódik, mennyire érdekesek maguk a karakterek. Nekem az első kötetben, szinte egytől egyig az összes karakter érdekes volt, az unokák már egy kicsit kevésbé. Talán mert így párhuzamosan oszlik meg a hangsúly a két szereplőn és aktuális helyzetükön. Az ő „utazásuk”, „megérkezésük”, történetük, és az ahhoz kapcsoló szereplők, hirtelen sokan lettek.
Érdekes volt olvasni és összhangba hozni, a néhol már-már meseszerűen alakuló, az élet igazságot tesz típusú történéseket, a szintén néhol szélsőséges, krimibe illő tragikus cselekménysorozattal. Írom ezt úgy, hogy eszem ágában sincs ellőni a poént – és nem is tisztem a tartalmat ismertetni-, mert mindemellett azt gondolom, hogy akiknek az első regény, a Zarah tetszett, ebben sem fognak igazán csalódni, maximum több idő kell majd, amíg letisztulnak az olvasottak, amíg egy kerek, egész történetté állnak össze fejben a különböző szálakon futó események. Sok szerelem, sok árulás, bűn, tragédia és gyűlölet, az emberi élet alap mozgatórugói, amik a történetet leginkább jellemzik.
Véleményem szerint ez egy tipikusan olyan könyv, aminek akkor kell nekiülni, amikor az embernek van ideje egyszerre nagyobb terjedelmet is elolvasni, mert ha úgy csinálja, ahogy nekem a sok program mellett lehetőségem volt – néha kimaradt 1-2 nap fejezetek között-, akkor úgy jár, ahogy én, és kicsit nehezen teszi helyükre a dolgokat. Pont ezen oknál fogva úgy döntöttem, hogy igenis rááldozok időt az életemből, és egyszerre újraolvasom a két regényt, egymás után. Mert szerintem megéri. És mert a harmadik kötetet tényleg „felkészülten” szeretném várni. Mert, hogy azt is el fogom olvasni, az nem is kérdės. És, igen, tudom, hogy „és”-sel nem kezdünk mondatot!
Patri
